Ízek, illatok, a felfedezés öröme: Láthatatlan Vacsora

A teljes sötétségben immáron nemcsak az erdőt, a város zajait vagy a frissen főtt kávé illatát érezheted, hanem kellemes környezetben, felhőtlen légkörben, halk zene mellett tölthetsz el egy felejthetetlen estét péntekenként.

Minden vizuális segítség nélkül teheted próbára érzékszerveid: a Láthatatlan Vacsorán magad is meg fogsz lepődni azon a tényen, hogy szaglásod és ízlelésed valójában mennyire fejlett, látás nélkül mennyire kiteljesednek az illatok és az ízek. A Láthatatlan Vacsora nagy sikernek örvend. A program rendszerint maximális kapacitással indul péntekenként. A vacsora egy kis ráhangolódással, azaz magával a Láthatatlan Túrával kezdődik, ahol teljes sötétségben barangolhatunk egy lakásban, utcán és egyéb helyszíneken, míg az utolsó helyszínre érkezve vezetőnk helyet kínál a vendégeknek az előre megterített asztaloknál.

Ismerős az asztaltársaság, hiszen velük együtt mehettünk végig a kiállításon, ismerős az asztalon a teríték, de semmi sem látható. Minden csupán tapintható, hallható, ízlelhető. Vezetőnk egyszeriben átváltozik pincérré és meglepően komfortosan szolgálja fel a csoport által előzően kiválasztott ételeket. A sötétben teljesen átértékelődik az étkezésről alkotott fogalmunk: az ízlelést és az élményt nem rontja a szemünk által befogott valóság. Képzeld el, hogy nem torzítja az élményt a látásunknak köszönhető azonnali ítéletalkotás a másikról – itt tényleg csak az van, ami számít: ízek, illatok, a felfedezés öröme!