Itt élned, halnod kell

Az Itt élned, halnod kell című zenés történelmi utazás 2016. június 17-18-án – esőnap június 19-én – a Hősök terén felállított, 1500 m²-es színpadon, az elmúlt évtizedek legnagyobb formátumú színpadi produkciójaként kerül bemutatásra Koltay Gábor rendezésében, az Esztrád Színház bemutatásában.




Az 500 fős társulat, színészek sztárénekesek, táncosok, lovasok, tűzzsonglőrök részvételével állít emléket történelmünk jeles eseményeinek, egy különlegesen látványos zenés történelmi utazás keretében, mely a honfoglalástól a rendszerváltozásig idézi meg a magyar történelmet, annak kiemelkedő, nagy időszakait, eseményeit, amelyek rövidebb, hosszabb időre befolyásolták a magyarság életét.  A nagy tömegekhez szóló látványos produkció, méltó tisztelgés az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója előtt.

Varga Miklós, Deák Bill Gyula és Vikidál Gyula


A főszereplők között Deák Bill Gyula, Varga Miklós, Vikidál Gyula,  -akik  így együtt, közel 10 éve nem álltak egy színpadon – mellett ott  lesz többek között  Csengeri Attila,  Kalapács József, Hujber Ferenc, Makrai Pál, Fehér Nóra, Palcsó Tamás, Vadkerti Imre is. A színpadi show díszletét a Hősök tere teljes szoborcsoportja alkotja, amely előtt a Gabriel arkangyal obeliszkjét átölelő, háromszintes, monumentális színpadrendszer terül majd el.  Így, a 3-4 perces dalok segítségével egymás után idéződnek meg olyan történelmi korok, mint a honfoglalás, István király, László király, vagy IV. Béla király kora, a tatárjárás, az Anjou-lovag kor, a Dózsa parasztháború, a mohácsi csatavesztés, az 1456-os Nándorfehérvári diadal, Mátyás király kora,  a 150 éves török hódoltság, Buda visszavétele 1686-ban, a Rákóczi szabadságharc, a reformkor, az 1848-as forradalom, a kiegyezés időszaka, a századforduló, az első világháború, a két világháború közötti időszak, a második világégés, az 1956-os forradalom és szabadságharc, majd pedig az 1989-90- es rendszerváltozás. Bár hasonló címmel 31 évvel ezelőtt Koltay Gábor rendező –  emlékezetes sikerrel – kísérletet tett egy ilyen átfogó zenemű előadására, hangsúlyozni kell, hogy a mostani egy vadonatúj zenemű, amely egy új, korszerű szövegkönyv alapján készült.

Közreműködik

  • Koreográfia: a legismertebb koreográfusok egyike, Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas, Érdemes- és Kiváló Művész
  • Jelmeztervező: Kemenes Fanni Érdemes – és  Kiváló Művész
  • Jelmezkivitelező: Balai Zsuzsa
  • Látványtervező: Koltay Gábor
  • Világítás és video tervező: Madarász János „Madár”
  • Pirotechnika effektek: Török Ferenc

Mikor?


2016. június 17-18-án, 20:30 óra

Esőnap: 2016. június 19.

Hol?

Hősök tere