Itt a VÍG saját appja

Egy érintésre a Vígszínház! A 120 éves teátrum egy abszolút hiánypótló applikációval köszönti az új évet, még egyszerűbbé téve azt, hogy részesüljünk a színház élményében.



A VÍG Mobil App segítségével naprakész információkat kaphatunk a színház előadásairól és jegyet is válthatunk rájuk kedvező áron, gyorsan és egyszerűen.



„A Vígszínház mindig is fontosnak tartotta, hogy olyan nyitott intézményként működjön, amely nem csak az előadások alatt kommunikál a nézőivel. Az aktív közösségi média jelenlét, a Vígnapok és más rendhagyó események mellett a Vígszínház igyekszik még közvetlenebb kapcsolatot kialakítani a látogatóival, melynek új mérföldköve a magyar színházi életben egyedülálló applikáció.” – szól Magyarország egyik legnagyobb múltú – és előremutató – teátrumának sajtóközleménye.



Míg az alkalmazás tökéletes arra is, hogy olvasgassunk a társulat tagjairól és a bemutatókról, a legértékesebb funkciót mégis a jegyvásárlás jelenti. Az alkalmazás segítségével kiválaszthatjuk ülőhelyünket, majd a bankkártyás fizetés után vásárlásunkat menti az applikáció, az e-ticketet és utalványokat elküldi e-mail címünkre, sőt, még naptárunkba is feljegyzi az előadás napját.

Aki letölti a Vígszínház új mobil applikációját, most egy nyereményjátékon is részt vesz, amelynek szerencsés nyertesei megnézhetik a színház új bemutatóit is.

Az alkalmazás bármely mobil áruházból ingyenesen letölthető a keresőmezőbe a „Víg” szócskát beírva.