Túl vagyunk a fantasztikus Hollywood Horror Halloween partinkon, úgyhogy már nyugodtan lapozhatunk egyet a naptárunkban november hónapra. Lássuk, mi történik ebben a hónapban, annak is a legelső hetén!
Holnap több cikkünkkel is megemlékezünk Mindenszentekről. Eláruljuk a 7 leggyakoribb téveszmét a temetkezéssel kapcsolatban, és a magyar temetkezési szokásoknak is utánajártunk.
Szintén holnap érkezik szokásos gasztroválogatásunk, melyben ezúttal a legjobb barbecue-s helyeket szedtük össze nektek. November legelső napjához két további dolog is kötődik. Ekkor indul a movember, vagyis a férfiak mozgalma, amikor nem borotválkoznak egy hónapon keresztül, hogy így hívják fel a figyelmet a prosztatarák veszélyeire. A Funzine férficsapata is elvállalta a challange-et, és november elsejétől 30 napon át nem nyúl a borotvájához.
Szintén ekkor, november első napján startol a száraz november is, amikor nem a borotvát, hanem az alkoholt kell lerakni egy hónapra. Hogy szerkesztőségünk nőtagjai is aktívan részt vegyenek a programajánlónkban, ebben az akcióban két női kollégánk fog kísérleti alannyá változni.
Csütörtökön ünneplik a japán kultúra napját, mely előtt mi is tisztelgünk: összeszedtük a legjobb japán helyeket a városban és a japán kultúrába is mélyen beleástuk magunkat, hogy érdekes cikkeket olvashassatok a gésákról, az origamiról, a japán párkeresési szokásokról és sok más érdekességről.
És persze programot program halmozunk: szokásos hétvégi programajánlónk mellé most a november havi kiadást is megkapjátok.