Íme a banda, mely képtelen feloszlani

Dereng még valami emlékképeitek közt a Backstreet Boysról? A ’90-es évek menő fiúbandája ismét összeáll.  El sem hiszed, milyen zenével rukkolni ezúttal elő.

A múltat nem érdemes bolygatni, tartja a mondás, és ebben az esetben láthatjuk, mennyire helyes ez a megállapítás. Párunkban  talán  még néha feltörnek az elfeledni kívánt emlékek, amikor az előző évszázad sikertermékének számító Backstreet Boys számai felcsendülnek a retro zenecsatornákon vagy rádióállomásokon.


Bár a banda 1993-ban állt össze, jelentősebb sikereket csak 1997-ben értek el, ekkor azonban szó szerint nagyot szóltak. A dolgok rendben is mentek, egészen a 2000-ben megjelent stúdióalbumukig, a Black and Blue-ig. Ezután a fiúk úgy gondolták, külön-külön is szerencsét próbálnak a zeneiparban. Visszatekintve talán ők is rájöhettek már arra, hogy hatalmas hibát követtek el, és jó lett volna már ekkor végleg letenni a lantjaikat.

Az elszántságukhoz kétség sem fér


Összeálltak 2005-ben, 2007-ben  négyfős felállásban, majd 2009-ben újfent stúdióba vonultak és koncertezni kezdtek. Most, 2016-ban dupláznak: nemcsak saját lemezt készítenek, de betársulnak az amerikai countrey duóhoz, a Florida Georgia Linehoz is, néhány szám erejéig.

Az információt a Backsteet Boys egykori aranyhajú ifjúja, Nick Carter tette közzé Instagram oldalán, egy szelfit kíséretében. Képzelhetjük, mennyire élvezhette az önportré készítését, mivel  pályája csúcsán maximum csak postán tudta volna feladni a fényképezőgéppel készített fotográfiáját.

Hogy jó fog-e állni a fiúknak a country stílus, kérdéses. Azt, hogy mikor fog megjelenni az albumjuk (szerencsére) szintén homály fedi. Mit gondoltok, készen állunk arra, hogy a fiúbanda ismét megtámadja a füleinket?