Horror, csajok, erőszak és egy elveszett majom a héten a mozikban

Öt filmet is bemutatnak a héten a mozikban, a kínálat pedig igencsak vegyes. Az Amazóniában egy makin keresztül fedezhetjük fel a dzsungelt, míg Az elnémultakkal végre kapunk egy horrorfilmet is, ami mostanában igencsak elmaradozott. Cameron Diaz tipikus csaj vígjátékkal robbant, a Százkarátos szerelem még akár jó is lehet, a Veszélyzóna – Paul Walker utolsó befejezett filmje – pedig fürdik az erőszakban.

Amazónia – Dzsungel egy majom szemével


Vannak olyan filmek, amikhez egyszerűen nem kellenek szavak, csak egyszerű képek, amik mindent elmesélnek. És vannak filmek, amikhez nem kellenek emberek, mert a természet napjainkban bizony az ember nélkül a legtermészetesebb. Egy apró, fogva tartott majom szerencsés módon él túl egy repülőbalesetet, az óriási erdőben pedig élete nagy kalandja vár rá – ahogy ránk is. Szemein keresztül fedezhetjük fel az Amazonast.


Az elnémultak –  Újabb igaz történet a horror műfajában

Nagyon rég óta nem írhattunk horrorfilmekről, most pedig végre itt van egy. Az elnémultak egy 1972-es kísérletsorozaton alapul, ami korántsem változtatta meg a világot, mint ahogyan azt az alkotók állítják, ám célja remek alapul szolgált az alkotóknak. Adott egy professzor, aki egyetemisták csoportjával akarja elérni azt, hogy egy szegény, hányatott sorsú lány – aki körül persze folyamatosan furcsa dolgok történnek – negatív energiáiból egy kopogtató szellemet hozzon létre. Ez pedig sikerül is – ám a szellem erősebbé válik mint gondolják, és egy idő után rájönnek arra is, hogy nincsenek felkészülve erejére és a következményekre. Megjegyezzük, a valódi kísérlet során maximum villódzást és asztaltáncoltatást idézett elő a megidézett szellem, ám valamiért ezt pont nem tudták felvenni kamerával…


A csajok bosszúja – Cameron Diaz bosszút áll

Cameron Diaz ismét bedobja magát és idomait egy vígjáték kedvéért, melyben először azt fedezi fel, hogy a Trónok harca Jaime-je – aki mellesleg szíve szerelme – nős, majd új barátnőjével, szeretője nejével együtt fedezik fel, hogy van egy harmadik – sőt negyedik – lány is a férfi udvartartásában. A lányok bosszút esküdnek és az üzleti életben szorongatják meg a férfit, Diaz pedig közben valószínűleg beleszeret a nej öccsébe is. Feltűnik Nicki Minaj is, nem tudjuk miért.


Százkarátos szerelem – Az öreg Brosnan és a nyugdíj

Egy kellemesnek, ám kicsit fáradtnak ígérkező vígjátékkal érkezik Emma Thompson és az egyre öregedő Pierce Brosnan, aki már el sem játssza, hogy fiatal. A sztori annyira nem is rossz, habár a trailerbe bevágott poénok közül az egyik legfőbb au – mégpedig ide a legjobbakat szokták bevágni – az, hogy az exfeleség tüsszent, mert allergiás. Ez pedig frenetikus poén. A színészek viszont jók és ahogy már említettük a történetből is sokat ki lehet hozni. Negyven felett tökéletes szórakozásnak ígérkezik szombat délutánra.


Veszélyzóna – Erőszak kell, nincs elég

Rengeteg felesleges erőszak, törés, zúzás, gyilkosság és emberrablás, egy flm elkerített negyedről, ahol az előbb felsorolt tényezők a legfontosabbak a mindennapi életben. Paul Walker utolsó teljes egészében leforgatott filmje. Többen inkább nem fűznénk hozzá. Rengeteg felesleges erőszak, törés, zúzás, gyilkosság és emberrablás.