Hét film a hétre – Néhány még jó is

Sűrű hét köszönt be a mozikba, hét filmet is bemutatnak, a kínálat pedig nem is rossz. Jön egy igencsak ínyenc magyar finomság, a Délibáb, de a héten az amerikai filmipar is bizonyít. Visszatér a filmvászonra Emma Stone és Colin Flirth a Woody Allen által rendezett Káprázatos holdvilággal, Rene Russo és Jake Gylenhall az Éjjeli féreggel, Keanu Reeves egy borzalmasan sablonos filmmel, a John Wickkel, de kapunk horrort is, talán ismét nem a sablonos fajtából – ez lesz a Jessabelle. A Kétéjszakás kaland a vígjátékok palettáját gazdagítja kellemes modern sztorival, a német filmipar pedig a Ló az erkélyen című gyerekfilmmel rukkol elő, már a trailerrel lefárasztva minket. 

Délibáb


Mintha leforgattuk volna a Django elszabadultat egy jó kis marhapörkölttel leöntve egy gémeskútból. Mindig jó érzés magyar filmről írni, most sincsen ez másképp, főleg, hogy most aztán egy tényleg érdekes alkotással állunk szemben. Hajdú Szabolcs új filmjének főszereplője Francis, az amerikai futballista, aki egy eladott mérkőzés után menekül a hortobágyi tájra, amiről kiderül, hogy nem csak egy tanya, hanem egy modern rabszolgatelep. Francis menekülni próbál, ám hamarosan ő is rabszolga lesz. Sorstársai hősként tekintenek rá, megmentőként és bár Francis először nincs barátságban ezzel a szereppel, az ő bőrükbe bújva ő is hamar lázadóvá válik.


Jessabelle

Azt már régóta észrevehettük, hogy a horrorfilmek kicsit kezdik megint a fénykorukat élni, erre pedig könnyen lehet remek bizonyíték a Jessabelle, Kevin Greutert új filmje, akinek például olyan mesterművet is köszönhetünk, mint a Sinister. Jessabelle nemrég vesztette el barátját egy autóbalesetben, ő maga pedig tolókocsiban tér vissza a szülői házban, ahol halott anyja egy vhs-en üzeni meg neki, hogy nincs egyedül a házban és hogy bizony borzalmas halál vár rá. A lány hamarosan valóban érzi, hogy gonosz erők veszi körül és megtalálja saját sírját is – gyerekkorából… Több mint kínos!


Káprázatos holdvilág

Nem is tudjuk, hogy kinek a visszatérésének örülünk jobban – Woody Allenének? Emma Stone-nak, aki úgy néz ki a legendás filmrendező legújabb múzsája? Esetleg Colin Flirth-ének? A sztárokkal megtömött filmben egy elsimert illuzionista látogat el a Cote D’Azurra, hogy leleplezzen egy ifjú hölgyet, aki egy egész családdal hitette el, hogy médium. Ám ahogy telik az idő és a nagyképű, álmédiumokat megvető férfi maga is kezdi azt hinni, hogy a lány nem ver át senkit. És persze szép lassan bele is szeret a csodálatos teremtésbe…


Kétéjszakás kaland


Megan már egy éve szingli, a vőlegényével való szakítás után pedig rászokott egy felettébb kényelmes életre: otthon ül, borozik, tévézik és magányos. Barátnője végül rábeszéli, hogy próbáljon meg ismerkedni az interneten, a lány pedig nehezen, de beleegyezik egy egyéjszakás kalandba. Így ismerkedik meg Alec-kel, akivel az együtt töltött este után össze is vesznek, ám hamarosan kiderül, hogy kénytelenek együtt tölteni néhány napot, összezárva, kettesben…


John Wick


Örülünk annak, hogy Keanu Reeves is visszatér a filmvászonra, de kezd egészen felháborítóvá válni az, hogy a John Wick sztoriját csak idén körülbelül ötödszörre adják el. Nyugdíjba vonult bérgyilkos visszatér a munka mezejére a maffia ellen egy apró eset után, amiből aztán egy gigászi csata lesz egy ember és egy hadsereg között, törvények nélkül. De vajon ki győz? Jaj…


Éjjeli féreg


Jake Gyllenhaal is sok-sok idő után tűnik fel újra a filmvásznon, ezúttal egy kicsit pedig félünk is tőle. A fiatal férfi is szerves részét képezi generációjának, akik egyre jobban vágynak a sikerre és egyre nehezebben kapják azt meg. Lou kemény, megalapozott életfilozófiájával a rendőröket megelőzve utazik éjszakánként újabb és újabb balesetek, merényletek, rablások és gyilkosságok színhelyére, hogy az ott készített felvételeket aztán eladja a televíziónak. Hamarosan viszont minden gátlását elveszti az egyre szebb összegek bűvöletében. Oh és sok idő után tűnik fel Rene Russo is!


Ló az erkélyen


Lesz a héten egy német gyerekfilm is, amiben egy alsós kisfiú megkedvel egy lovat ami a szomszéd erkélyén él, azt matematikai tudása miatt kaszinózással akarja megmenteni, aztán felveszi a harcot a maffiával is. Közben beleszeret a ló gazdája az ő anyukájába. Ennyi erről elég is, ugye?