Talán ez a leggyümölcsözőbb hét az évben, ha a bemutatott filmek számát nézzük. A Térkép a csillagokhoz már aratott Cannes-ban, ezért kaphat Julianne Moore végre Oscart és amúgy is a színészek, a sztori, minden a helyén van. Az Utóélettel egy fekete komédiába bújtatott gyöngyszemmel gazdagodik a magyar filmvilág, Az emlékek őre pedig igazi gyerek-bestsellert dolgoz fel, olyan színészekkel mint például Merly Streep. A Ha maradnékban ugyancsak bestseller elevenedik meg egy igencsak fajsúlyos sztorival, az Idával pedig a lengyelek mutatják meg, hogy ők is tudják, hogy kell jó filmet készíteni Közép-Európában. A Szuper-Hipochondria egy kis francia vígjáték-varázst hoz a mozikba, a Kamuzsaruk pedig az amerikai – kissé talán olcsóbb – humorral ajándékoz meg minket, de egy esős hétvégén ennyi pont elég is. A Vikingek nyomábannal mozijeggyel válthatunk jegyet a British Museum nagysikerű kiállítására.
Térkép a csillagokhoz
Jól figyeljünk erre a filmre, mert állítólag Julianne Moore ezért kaphatja meg – végre – az első Oscar-díját. A Weiss-család ízig-vérig hollywoodi família, apuka önsegítő programokat vezet, anyuka a fiuk, Benjie karrierjét egyengeti, Benjie gyereksztár, aki 9 éves kora óta volt rehabon és van nővére, Agatha aki most tér vissza a pszichiátriáról, hogy jól összekavarjon mindent mindenki életében, többek közt az őt felfogadó színésznőjében, Havanában, aki menthetetlenül küzd anyja régi szerepéért, aki mellesleg éjjelente kísérti őt. Ilyen ez a Hollywood. Cannes-ban imádták.
Utóélet
Mózest folyamatosan nyomasztják apja elvárásai – például hogy pap legyen -, annak halála után pedig inkább megkönnyebbülést érez, mint gyászt. Bár végre esélye lenne rá, hogy maga mögött hagyja szorongásait és új életet kezdjen, de a férfi kísértete némán követi mindenhova, továbbra is megkeserítve Mózes életét. Elűzni pedig nem is olyan egyszerű dolog… Na meg a körülmények sem könnyítik meg fiú dolgát Feketekomédia, magyar ízekkel.
Az emlékek őre
A Lois Lowry bestselleréből készült filmben megismerhetünk egy tökéletes világot, ahol nincs káosz, nincs bűnözés, nincsenek problémák – és nincsenek érzelmek sem. A főszereplő Thomas különös feladatot kap – ő lehet az emlékek őre, a felkészülés viszont azzal jár, hogy meg kell ismernie a valós világot annak minden nehézségével. Megszerzett új tudásanyagával pedig könnyen felforgathatja a társadalom életét…
Ha maradnék
Mia Hall egyszerű – na jó, az átlagosnál valószínűleg műveltebb – tinédzser, aki mesés cselló tudásával éppen felvételi előtt áll, ráadásul kölcsönösen egymásba esnek a város menő rockzenekarának menő énekesével. Minden jól alakul, míg egy kiránduláson családja balesetet szenved, Mia pedig kómába esik – testvére és szülei pedig meghalnak. Bár Mia kómában van, testéből kilépve mindent érzékel maga körül. Szerelmét, családtagjait, az érte küzdő orvosokat – a visszatérésről pedig nem csak döntenie kell, de meg is kell küzdenie érte.
Ida
London, Toronto, Varsó és Gdynon – ezekben a városokban elvitte a filmfesztiválok díját, de már minden jelentős sajtóorgánum is kinevezte az év egyik legjobb filmjének. Ida hamarosan apácának áll, fogadalomtétele előtt viszont meglátogatja nagyvilági nagynénijét, akitől megtudja, hogy zsidó, szüleit pedig a megszállás alatt ölték meg. A két együtt indul útnak, hogy együtt fedezzék fel a múltat és önmagukat.
Szuper-Hipochondria
Romain megállás nélkül retteg minden lehetséges betegségtől és megrögzött hipochonderként lassan de biztosan kiborítja orvosát, Dimitrit, aki egyben jó barátja is a szerencsétlen férfinak. Miközben Romain hajszolja a tüneteket, Dimitri eldönti, hogy segít barátján. Szerinte ugyanis egy megoldás van: a magány megszüntetése, vagyis egy nő.
Az ígéret földje
Három tinédzser – két mexikói és egy hozzájuk csapódó indián – együtt próbál meg átjutni Mexikóból az Amerika Egyesült Államokba, az ígéret földjére, ám az út minden, csak nem könnyű. Az indián fiú egy szót sem ért spanyolul, ám a három fiatal az idő haladtával egyre inkább feltalálja magát a közös kommunikációban, amire szükségük is van a rengeteg veszély és kockázat miatt. Ráadásul kettőjük között szerelem is kialakul, miután kiderül, hogy az egyik fiú valójában lány.
Kamuzsaruk
Justin és Ryan két jó barát, akiknek az élete nem mindenképpen a megfelelő irányba halad, ám hamarosan minden sokkal izgalmasabbá válik. Egy jelmezbuliba rendőrként érkeznek, a szerep pedig azonnal megtetszik nekik, ám egy városban járkáló maffiózó és egy barátnőjük miatt hamarosan a mókából egy sokkal komolyabb dolog kerekedik ki. A két férfinek el kell játszania, hogy valódi rendőrök és felvenni a kesztyűt az alvilág ellen. Szombati vígjátéknak éppen jó.
Vikingek nyomában – tárlatvezetés a British Múzeumból
Kasszasikerként könyvelhette el idén a vikingekről szóló kiállítását a British Museum, ami nem mindennapi módon egy filmmel is meglovagolja a sikert, mely nem csak az elképesztő gyűjtemény darabjait mutatja be, hanem különböző jelenetekkel is végigköveti azokat az évszázadokat, mikor ez a tengeri nép négy kontinenst tartott rettegésben. Olcsóbb mint egy repülő- és belépőjegy.