Ha igazi olaszos pizzára vágysz Budapesten… Ezek a te helyeid!

Már volt szó azokról a pizzás helyekről, ahol néhány száz forintért már tömhetjük is magunkba a finom szelet pizzát ebédidőben vagy akár egy hosszú-hosszú este után, de most itt az idő, hogy egy kicsit komolyabb vizekre evezzünk. Igazi olasz életérzést és igazi itália ízeket kínáló éttermeket gyűjtöttünk össze, ha egy komolyabb pizzázásra vártok a kiscsizámára jellemző városok összetéveszthetetlen hangulatában. Természetesen gondoltunk azokra is, akik inkább a négy fal között, otthon falatoznának – a legtöbb étterem a válogatásban házhoz is szállít. 

Bocanova


A barátságos és dizájnos étterem abszolút célja az, hogy mindenkihez közelebb hozza az autentikus olasz ízeket, éppen ezért is kizárólag eredeti olasz receptekkel dolgoznak, ami – a tészták, levesek, hideg előételek és rizottók mellett – a pizzákra is igaz, melyekből elképesztően széles felhozatallal büszkélkednek. Majd negyven fajta ízkombinációból válogathatunk, ezek közül külön ki vannak emelve a vegetáriánus- és a csípős változatok. Az árak abszolút barátságosak, a legdrágább – lazacos – pizza 1750 forint, de nagy átlagban 1300 forint körül mozog minden változat. A friss, helyben készített finomságokat házhoz is szállítják, de kényeztessük kicsit magunkat és fogyasszuk el az olasz csodát éttermi környezetben. Ennyi mindenkinek jár.

1142 Budapest, Kassai tér 14.

Bocanova (3)

Pizza Eataliano


Ismeritek az érzést, mikor pizzát akartok enni és egyszerűen olyan gazdag a kínálat, hogy már-már zavarba érzitek magatokat a tizedik válogatással töltött perc után? Nos, a Pizza Eatalianóban ez könnyen lehet húsz perc is, hiszen a kínálat valóban már-már átláthatatlanul gazdag. Összesen hat kategóriából válogathatunk – ebből az egyik a teljes kiőrlésű tésztájú – de ha a pizzát éppen nem kívánjuk, ehetünk tésztát, salátát vagy grillételt is.  Fontos, hogy minden helyileg, kézzel készül, a pizzatésztát saját receptúra alapján készítik, a paradicsomszószt pedig Olaszországból szerzik be, a San Marzano régióból. Ha egy kis olasz borra vágyunk – méghozzá a legjobbra – akkor is érdemes beülni a három Pizza Eataliano étterem egyikébe. Az árak itt már borsosabbak, 2000 forint felett járnak, ám ez tökéletes minőséget garantál.

Budapest, VI. Andrássy út 41.
Budapest, V. Vécsey utca 5.
Budapest, I. Batthyány tér 6.

Eataliano

Trattoria La Coppola


A szicíliai hagyományokat hozta el Magyarországra a Trattoria La Coppola, ami 2013-ban a legjobb olasz étterem lett a Best of Budapest szerint. Ha a pizzákat nézzük, kétféle választék közül is válogathatunk. Ha otthon akarunk pizzázni egy film mellett, az étterem weblapján külön menüt találunk a házhozszállításos ételekről, amiben egészen barátságos – átlagban körülbelül 1400 Ft körül mozgó – pizzák közül szemezgethetünk. Ha viszont az étteremben fogyasztanánk el az olasz finomságot, kicsit mélyebben a zsebünkbe kell nyúlnunk – itt a különböző változatok már 2000 Ft felett vannak – ám hozzá kell tennünk, hogy ebben az esetben már egészen különleges ízek közül szemezgethetünk. Minden házilag készül, eredeti receptek alapján, ráadásul mindig van FUNZINE is!

1052 Budapest, Károlyi Mihaly utca 19.

Trattoria-La-Coppola

Da Lello


Ugyancsak a olasz gasztronómia előtt adózik csodálattal a Da Lello, mely immár két étteremmel is büszkélkedhet Budapesten – eggyel a budai, eggyel a pesti oldalon – étlapján pedig majd negyven féle pizza közül válogathatunk, melyek legnagyobb része eredeti olasz receptek alapján készült, így természetesen az olasz ízvilág az uralkodó. Az árak rendkívül barátságosak, a választék minden darabja 2000 Ft alatt mozog, a hangulat pedig pont kellemesen – és ami fontos, nem tolakodóan – olasz kisvárosi.

Budapest, XII.ker. Alkotás u. 31

Budapest, MOM Park II. emelet

da lello

Vespa Pizza


Kicsit térjünk el az éttermi milliőtől és koncentráljunk a házhozszállításra, melyben a Vespa Pizza Budapest egyik királya. A pizzázó az olasz kultúra nagy becsülője és hogy hű legyen Olaszországhoz – és annak egyik legkedvesebb importárujához, a Vespához – a konyhában a legnagyobb fegyelemmel tartják be az eredeti olasz receptek előírásait, a szigorúan válogatott alapanyagok nagy része pedig Itáliából érkezik. Nem csak finom falatokkal akarják ellátni vendégeiket, hanem át akarják adni az olasz életérzést is, ami a gasztronómiai finomságokkal könnyedén sikerül is. Az árak viszonylag széles skálán mozognak, a legtöbb fogás  marad 2000 Ft alatt, sokszor még a főételek és levesek esetében is, melyek ugyancsak szerepelnek a kínálatban.

www.pizzavespa.com

Vespa Pizza

 

Pizza Toscana


Az ugyancsak házhozszállításra szakosodott Pizza Toscana a mezőny abszolút nyertese, ha az árakat nézzük és rendelhetünk 45 centiméter átmérőjű pizzát is, ha nagyon éhesek vagyunk – bár ennyire nehéz éhesnek lenni – vagy ha otthon több barátnak is korog a gyomra. A kínálatban kellemes keverednek a már megszokott egyszerű ízek, a különlegesebb kísérletekkel és persze igazi olasz, klasszikus receptúrákkal.

www.toscanapizza.hu

Pizza Toscana