Grammy-díj: A legjobb album jelölteji

Ma este kiosztják a Grammy-díjat, mi pedig gyorsan még bemutatjuk nektek, hogy melyek is azok az albumok, amik a legjobb album díjért küzdenek. Zenére fel!



Sara Bareilles – The Blessed Unrest

Sokakat meglepett, hogy Bareilles kisasszony Grammy-jelölést kapott harmadik albumára, hiszen bár a kritikák többségében jók voltak, de érte néhány vád is a művésznőt, például hogy olyan stílusok mögé bújt, amelyek igazából nem is az övéi. Mások viszont éppen azt emelték ki a korongról, hogy kellemes új fordulatok vannak benne, melyek egy kicsit új Sara Bareillest mutatnak meg nekünk. A lemez második helyen debütált a Billboardon, eddig két kislemezt adtak ki belőle, melyek egyike sem ért fel sajnos a nagy első slágerrel, a Love Songgal, amit most el is kezdesz dúdolni, ugye?


Daft Punk – Random Access Memories

Ez az album, aminek a létezéséről mindenki tud a Get Lucky miatt, ami pályázik is az év felvétele díjra. Meglepő módon később nem nagyon hallhattunk az albumról, holott volt rajta csemege bőven. A koncepció maga a gyönyör – a hetvenes-nyolcvanas évek Los Angeles-i zenéje a jóféle francia elektronikával megrázva, nem keverve. A kritikusok rajongtak érte, a Metascore-on jelenleg 87 pontot birtokol, és egész évben vitték mint a cukrot. A francia duó legjobban sikerült lemeze kétségtelenül az egyik legesélyesebb jelölt az aranygramofonra.

Kendrick Lamar – Good Kid, M.A.A.D City

2012 legnagyobb példányszámban fogyó hip-hop albuma lett és a kritikusok egyik alapvető kedvence. Ezen persze nem mindenképpen kell csodálkozniEminem, Dr Dre és Pharrel (igen, Pharrel megint) is dolgozott az albumon, a Metascore-on pedig 100-ból 91-et ért el a kedvező kritikáknak hála. Lamar jelenleg a hip-hop kultúra egyik legmegbecsültebb és leginkább csodált alakja, így ne lepődjünk meg, ha a Legjobb album köszönőbeszédét ő fogja elmondani.

Macklemore & Ryan Lewis – The Heist

Mégis ki gondolta volna a bolhapiacról éneklő, borzalmas bundát viselő, hihetetlenül mókás fickóról azt, hogy nemsokára a melegekről fog kishimnuszt írni, aztán egy olyan slágert dob össze, ami megrengeti az egész világot. Most pedig a hip-hop műfaját alaposan felfrissítő Macklemore & Ryan Lewis nagy esélyekkel pályázik a zene Oscar-díjára, amit a kritikusok szerint bőven meg is érdemelnek. Szoros a verseny, ugye?

Taylor Swift – Red

Nem is nagyon lehet már Grammy-gálát tartani az amúgy kicsit idegesítő Taylor Swift nélkül, aki még ha úgy is fogyasztja barátait, mint más töri a poharakat, a tehetsége vitathatatlan. Red című albuma 2014 egyik legnagyobb sikere lett, hat héten keresztül csücsült a Billboard Top 200 élén, amire utoljára 64 éve volt képes a The Beatles. A kisasszony két éven keresztül írta és énekelte fel dalait, a kemény munka pedig most egy újabb díjat szülhet.