Azon a lámpán egy pulcsi van? – joggal kérdezhetjük magunktól, ha a napokban Budapest utcáin nyitott szemmel járunk. És igen! Amit látunk, az egy szelet spontán utcai művészet, amelyet a gerillakötők hagytak maguk után. Wild Judittal, a mozgalom egyik képviselőjével beszélgettünk (akit talán ismersz a Vadjutka ékszerkollekció kapcsán) a miértekről és a hogyanokról.
Hogy kezdődött ez az egész gerillakötősdi?
Az Eötvös utcán sétáltam, és az egyik bezárt üzlet vasrácsán megláttam néhány horgolt virágot. Olyan erős kontrasztban állt a ronda, szürke háttérrel, hogy lefényképeztem. Kitettem a képet a Facebookra, és hamarosan olyan lelkesedést váltott ki a barátaimból, amire nem is számítottam. A kommentek között volt egy érdekes, valaki azt állította, hogy létezik egy „fonalbombázó” vagy gerillakötő mozgalom, így utánanéztem a neten, és töltöttem fel inspiráló fotókat. Elhatároztam, hogy valami hasonlót Budapesten is kellene csinálni. Szerveztem egy „kötős flashmobot” május végére, a Blaha Lujza térre. Úgy húsz ember jött el, és kirobbanó volt a siker. Pár héttel később kezdtek érkezni a kötős csomagok a postán. Az első évfordulóra a Deák térre szerveztünk egy gerillakötős találkozót, amely még az egy évvel azelőttinél is jobban sikerült: az alkotások legtöbbje még mindig ott van, ahová annak idején feltettük őket.
Hogyan reagáltak a járókelők? Nem hívták rátok a rendőrséget?
A reakciók elképesztőek voltak. Az emberek – mindegy, hogy magyarok vagy turisták voltak – megálltak, kérdeztek tőlünk, fényképeket készítettek. Rendőrökkel egyáltalán nem találkoztunk.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?
Ezek az események mindig nagyon szórakoztatóak az első perctől az utolsóig. De persze vannak nagyon különleges pillanatok. A Deák téri eseményen megállt egy turistacsoport, amelyben szingapúri, iráni és amerikai lányok voltak, elkezdtek fotókat készíteni, de végül egy nagyszerű beszélgetés kerekedett ki természetről és művészetről. A második emlékezetes momentum a Széll Kálmán téren esett meg. Ott most éppen melltartókat árulnak szatyorból. Úgy esett, hogy elkezdték használni a kötéseinket: az akasztóikat a lyukakba tették. Ez nagyszerű dolog: a kötéseink a tér életének részévé váltak!
Mi lesz a kötések sorsa? Maradhatnak a lámpaoszlopokon? Vagy a törvényes szabályzásba ütköznek?
Nos, az a sorsuk, hogy idővel eltűnnek. Vagy a járókelők viszik el őket, vagy mi szedjük le. Nem tudom, milyen szabályok vonatkoznak rájuk. Hogy őszinte legyek, még sosem néztem utána.
Hogyan csatlakozhat, akit érdekel a dolog? Egyáltalán: kell tudni kötni?
Bárki jöhet, nem kell hozzá különleges tudás. Boldogok vagyunk, ha bármelyik gerillakampányunkhoz csatlakoznak, és akár ott a helyszínen is segítünk megtanulni kötni. Egyébként én magam sem tudok…
Ha csatlakoznál a mozgalomhoz, keresd a www.vadjutka.hu oldalt!
