Fekete-Kovács Kornél: „Hatalmas felelősség belebújni Miles Davis bőrébe”

Nem unatkozik a nyáron a Modern Art Orchestra. Áprilisi Miles Davis estjükre nem fért be minden vendég, így újabb koncerttel készülnek, júliusban pedig indul a Hollywood Music Festival, ahol két világsztár színész – Steven Segal és Hugh Laurie – fogja bemutatni a zenekarral, hogy a koncertteremben ugyanúgy megállják a helyüket, mint a színpadon. A Modern Art Orchestra művészeti vezetőjével, Fekete-Kovács Kornéllal beszélgettünk.



Az előző, április Miles Davis-esten nem fért be mindenki az Opusba a nagy érdeklődés miatt. Meglepődtek az óriási sikeren?

Szerencsére azt tudom mondani, hogy általában teltházakat szoktunk csinálni, de az különösen nagy öröm volt, hogy annyian kíváncsiak voltak erre a programra, hogy sajnos azt kellett mondanunk az embereknek, hogy a tűzoltók is élnek valamiből, így nem engedhetjük be őket. Ebből a felindulásból döntöttük el, hogy a június 19-ei estén megismételjük ezt a koncertet.

Mi lehet az oka a nagy érdeklődésnek a koncepció iránt?

Ez egy legendás zenei anyag. A jazzirodalom egyik legmeghatározóbb három albuma amit Gil Evans és Miles Davis közösen készítettek. Maga az apparátus is különleges, nem egy hagyományos big band, hanem egy kibővített és részint más hangszerekkel feldúsított instrumentáció. Egyrészt ezért is ritkán látott, másrészt a zenei anyag kottái nagyrészt elvesztek és most ért oda a jazztörténelem, hogy kezdik feleleveníteni és újra lejegyezni őket. Most már elérhető közelségbe kerültek ezek a kották. Nem nagyon játszották még ezeket a lemezeket élőben, és így meghallgatni ezeket a felvételeket óriási élmény. Nekünk  muzsikusoknak is hasonló érzés játszani őket, számomra óriási élmény, hogy fiatalkorom kedvenc albumai a kezünk alatt szólalnak meg, nem említve, hogy ezúttal Miles Davis szerepében tetszeleghetek, de mindez az élmény  mellett persze hatalmas felelősség is.



Úgy fogalmaztak, hogy egyfajta szellemidézés történik majd a színpadon azáltal, hogy Ön Miles Davist fog játszani. Mi miatt lehet ez? A kották bonyolult helyzete miatt vagy tényleg ott kering a levegőben ilyenkor Davis szelleme?

Hiszem, hogy minden hangomban ott van egy kicsit az ő szelleme. Nekem ő az egyes számú kedvencem, mint muzsikusnak átfogó értelemben, és mint trombitaművésznek is természetesen. Ahogy előbb is említettem, hatalmas felelősség belebújni Miles Davis bőrébe és próbálom ezt a dolgot ehhez méltón kezelni. Mint szólista tisztelgek az ő nagysága előtt, de ugyanakkor próbálom Miles hangjait a saját magam előadói énjére formálni.

Miles Davis tagadhatatlanul a korosztálya egyik legnagyobbika. Kik a mai nagyok?

Tulajdonképpen a Miles Davis szárny alatt nevelkedett Wayne Shorter az én egyes számú mai élő előadóm, illetve az ugyancsak a Davis „istállóból” David Liebman, aki szintén csodálatos, és valóban meghatározó szaxofonos, Ők az én nagyon nagy kedvenceim, ha pedig trombitánál maradunk Wynton Marshalis nevét nem lehet kihagyni, de az igazi kedvenceim Tom Harrel és Terence Blanchard .



Közeledik a Hollywood Music Festival, ahol jazz, blues és big band fog találkozni Hollywooddal. De magától a Modern Art Orchestrától sem áll messze a filmes szakma…

Valóban. Egy olyan projektet hoztunk létre, mely két zenekart egyesít, egyrészről a Modern Art Orchestrát, másrészt pedig a Bujtor Balázs vezette Hungarian Studio Orchestrát. Szimfonikus zenekarrá bővülve rengeteg filmzenei felvételt készítünk, múlt héten fejeztük be Fazekas Csaba Swing című filmjének teljes zenei munkálatait, amely a rendező szerint is várakozáson felüli módon sikerült. De emellett például turnéztunk Enni Morricone-val és az ő filmzenei slágereivel, továbbá márciusban Michel Legranddal készítettük el legújabb filmjének zenei felvételeit.

Hálistennek azt tudjuk mondani, hogy az ilyen típusú munka nagyon közel áll hozzánk. És most pedig a Hollywood fesztivál kapcsán két kiváló hírességgel is sikerül kapcsolatba lépnünk. Az egyik Steven Seagal, aki június 27-én lép a kongresszusi központ színpadára. Ez egyfajta örömzenélés lesz.

Engem nagyon meglepett, mikor megtudtam, hogy ő a saját neve alatt zenekart vezet és rögtön utánanéztem a YouTube-on. Nagyon letisztult, ízes gitárjátéknak és emellett autentikus blues éneklésnek lehetnek majd fül- és szemtanúi, akik eljönnek erre az eseményre. Mi a Modern Art Orchestrával fogjuk kezdeni az estét, viszonylag korán, 18:30-tól játszunk majd. Utána a Steven Segal Blues Band következik, majd  reményeink szerint az estét egy óriási jam sessionnel zárjuk majd.

És mi a helyzet Hugh Laurie-val?

Ő egy kicsit keményebb dió, a menedzsmenttel folynak még tárgyalások, hogy maga a zenei koprodukció hogyan és miként tud létrejönni. De ezen az estén is a Modern Art Orchestra fogja kezdeni a programot.

Egy nagyon érdekes dologgal készülünk, Korb Attila, nagyszerű harsonásunk, nemrégiben szerzői esttel örvendeztette meg a zenekar tagjait és törzsközönségünket, ennek az estének az anyagából válogattunk majd. Korb Attiláról annyit kell tudni, hogy tradicionális jazzből érkezik, és Hugh Laurie repertoárja nagyon közel áll ehhez az irányzathoz.

Programajánló: Gil Evans – A Miles Davis-korszak a BMC-ben

Programajánló: Steven Seagal és a blues a Budapest Kongresszusi Központban

Programajánló: Hugh Laurie a Budapest Kongresszusi Központban

Interjúnk Steven Seagallal 

További interjúinkat ITT olvashatod el!