Ezt próbáld ki Zamárdiban

Holnaptól ismét ráerősít a Balaton: Zamárdi a B my lake-től és a Strand Fesztiváltól lesz hangos. Megmutatjuk, hogyan szórakozhatsz még a városban.

Zamárdi helyén már több évezrede is település állt, erről tanúskodnak az itt feltárt őskori, bronzkori, kelta és római kori leletek is. A város lakossága ma a 2500 főt sem éri el. 1939-ben, a második világháború kitörésekor itt létesült először iskola a háború elől menekülő lengyel kisgyerekeknek…


De ami a lényeg: hol tudunk szórakozni Zamárdiban?

Zamárdi strandok

Mert kezdjük azzal, ami nyilvánvaló! Lehet, hogy hamarosan szeptemberre lapozunk a naptárunkba, de a hétvégén még megmártózhatunk a Balatonba. A strandokon nemcsak a fürdés jöhet szóba: szörfözz csónakozz, vízibiciklizz, horgássz vagy strandröplabdázz. 3 strand közül is választhatsz: a Jegenye téren és a Táncsics utcában is belefuthatsz egybe, és persze ott van a nagystrand is.Figyelem! Ezeken a helyeken csak két koncert közötti szünetben szeretnénk látni.


Kalandpark

Ha a két fesztiválon nem bukkannál elég kalandba, próbáld ki a Zamárdi Kalandparkot. A hely a vasútállomással szemben helyezkedik el, és lévén balatoni kalandozásról van szó, nagyon sok attrakciójuk kötődik a vízhez, például a vízigolyó és vízihenger, hogy ne csak ússz, de járj és pörögj is a vízen. A PowerFun ugrótorony is klassz élmény, persze csak akkor, ha józan vagy… Több infóért kattints ide.


Túrázz!

Csípd el a Tourinform talán utolsó nyári programját a hétvégén. Az ingyenes túravezetés alatt a település összes nevezetessége feltárul előtted. A Kő-hegyi kilátóból a csodálatos panorámában gyönyörködhetsz, hiszen remek rálátásod lesz Tihanyi-félszigetre, tiszta időben pedig a csillogó víztükörben gyönyörködhetsz.  Kenesétől Badacsonyig, déli irányban pedig egészen a Somogyi dombságig elláthatsz.


Na de hol együnk?

Mondjuk a Haussmann étteremben, ahol a szokásos, oldschool balatoni ízeket akarod kipróbálni, itt a helyed. Viszont ha inkább valami fastfoodos csodára vágysz, a Fűzfa Grillkert Pizzéria a te helyed. Főleg, ha még lusta (és másnapos) is vagy, és nem bírsz kikászálódni az ágyból, mivel itt házhoz is rendelheted az ételed. Ha a pizzánál szeretnél maradni, próbáld ki a Maurót is!


Azért igyunk is

És kezdjük a lerészegedést máris Zamárdi közepén, a Terasz Bárban, ahol fancy koktélok és csapolt sörök között is válogathatsz. Ezután állj tovább a Finlandia Lounge Barba. A név kötelez, úgyhogy itt muszáj leszel vodkát inni. A legfontosabbat ezúttal is a végére hagytuk (értünk a hangulatfokozáshoz, ugye?). Nem telhet el balatoni leruccanás balatoni bor nélkül! A Szt. Kristóf Pincészetben remek palackok közül válogathatsz. Ha szerencséd van (és csütörtök és szombat között mész), élő zenével fogják kísérni, ahogy kiüríted a borospoharakat (vagy palackokat).


Bár Zamárdi is nagyon jó buli, a mi kedvenc balatoni városunk mégis Balatonboglár. Hogy miért?

Olvasd el!