Tegnap hunyt el Esterházy Péter, a kortárs magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja. Legszebb idézeteivel emlékezünk rá.
Csütörtök délután hunyt el az Esterházy Péter, aki már régóta küzdött a hasnyálmirigyrákkal. Betegségére tavaly ősszel utalt először egy interjúja során. Esterházyt májusban kórházban is kezelték, de alig pár nappal később már ő nyitotta meg a könyvhetet. Kossuth-díjas művészünk könyvei a magyar irodalom örökéletű alkotásai.
Kedvenc idézeteinkkel emlékezünk az íróra
Én nem vágyom a túlvilágra. Úgy értem, elvileg sem. Azt gondolom, hogy ezt az Isten sem kívánja tőlünk. Nem akarlak bántani, nem írom, a te Istened. Nekem nincs Istennel semmi bajom, nem gyűlölöm, hogy nincs.
Nem minden jó, ami új, de ha nincs új, nincs régi se, mely jó, vagy ha van, nem sokáig van. Nyilvánvaló, hogy a bolygó hatalma akkor a legnagyobb, amikor belépett a saját házába, nappal a leghatékonyabb a nappali házában, éjszaka pedig az éjszakai házába.
Minden írás ellenállhatatlan belső igénye közös: meghaladni a beszédet. Mindegyiket a lehetetlen megfogalmazása érdekli. Közös vonásuk még a teatralizálási szándék is: a nyelvet olyan színházi tevékenységnek tekintik, mely lehetővé teszi, hogy hozzáférkőzhessenek a nyelvnek valamiféle végtelenjéhez.
A szenvedés is lehet új erőt adó, ha például vezeklés a legnagyobb szégyenünkért, a szeretetnélküliségért.Az a bizonyos fehér lap, az írók réme, az, amelyet tele kell írni, engem nem rémiszt, sohase is rémisztett. Az a mindennapi, ott a reggeli íróasztalnál, az persze igen, jobb megijedni, mint félni, de az író voltom sose okozott gondot.
