Elhivatott és harmonikus

Az Eric Sumo Band exénekese, akinek legújabb, dédelgetett együttese a Bin-Jip, de saját kvartettje is van, amely eddig 20 ország fesztiváljain bizonyított. Úgy tűnik, profizmusa megingathatatlan, és ugyanezt várja el azoktól is, akikkel dolgozik. Harcsa Veronikát kérdeztük.



Nemrégiben Pater Sparrow rendezésében klipp készült az Enter című Bin-Jip számhoz, amely nagy feltűnést keltett pontos ritmikájával és izgalmas vizuális fogalmazásmódjával. Mintha a te esetedben minden a professzionalitást sugallná, mintha patikamérlegen mérnéd ki, mikor, kivel, milyen együttműködésnek van itt a helye és ideje. Jól érzem?

Rengeteg közös gondolkodás előzi meg egy-egy fontosabb lépésünket, bármelyik zenekarról is beszélünk. A Bin-Jip esetében is sokszor a siker a jó időzítésen múlik, ami nem a koncertszervező feladata, hanem a miénk. Ezért is fontos az összhang, és hogy előre gondolkodjunk, illetve a megfelelő társakat találjuk meg egy-egy feladathoz.

Történetesen a Bin Jipnél sokszor scratchelik, torzítják, effektezik a hangodat, ez szokatlan egy alapvetően jazz hagyományból jövő énekesnő esetében. Hogyan viseled?

A Bin-Jip megalakulásánál én voltam a felbujtó, szerettem volna egy olyan zenei fórumot, ahol mindent szabad, és ellentétben a jazz quartettel, nem az akusztikus megszólalás a cél. Ez a vágy részben az Erik Sumo Bandben eltöltött időmből fakad, aminek rengeteg tapasztalatot, zenei inspirációt, és nem utolsó sorban ismertséget köszönhetek. A gyermekien felszabadult, szinte gátlástalan zeneírást ott tapasztaltam meg először Tövisházi Ambrus mellett, és bár én más alkat vagyok, szeretném előhozni magamból ezt a jó értelembe vett zenei gátlástalanságot.

Te hogy írsz zenét?

A zeneírás az én esetemben magányos estéket igényel, jól elkapott pillanatok, különleges hangulatok a hozzávalói. Ezzel szemben mondjuk a Bin-Jip esetében a zenekari tagok által otthon megírt szólamok puzzle darabkáit próbáljuk összeilleszteni egy-egy próbán.

Szinte a pályád legelején kiadták az egyik demódat Japánban. Mesélnél erről?

Életem egyik legnagyobb meglepetése volt. A legelső megkeresés 2006 végén érkezett, itthon a kutya sem ismert, volt egy demóm, amin jazz standardeket énekeltem, amit az akkori kezdetleges honlapomra feltöltöttem. Egy napon érkezett egy e-mail egy japán terjesztőtől, aki arra kért, hogy küldjek ki 200 lemezt. Máig nem tudom, miként talált rám. Aztán másfél hét múlva újra írt, hogy küldjek még 200-at, mert az előzőeket már elkapkodták. Nem is volt ennyi raktáron nálam (nevet), így gyorsan utánnyomtuk és kiküldtem. Később egy tokiói kiadó megjelentette a Speak Lowt, és annyira ügyesen promótálták, hogy a lemez listavezető lett, miközben idehaza folyamatosan kuncsorogtam a fellépési lehetőségekért. Teljesen abszurd volt az egész. (nevet) Szerencsére két turnénk is volt Japánban, és azóta is kiadják a lemezeimet, még a XX. századi magyar költők verseit feldolgozó Lámpafényt is.

A Lámpafény koncept album megjelentetése elég merész vállalkozásnak tűnhet egy olyan közegben, ami nem feltétlenül támogatja sem a jazzt, sem a költészetet. A lelkedet kellett megénekelni ezekben a versekben?    

Amikor elkezdtem verseket válogatni, nem gondolkodom célközönségben. Előzetesen sok olyan levelet kaptam, hogy mikor fogok már magyarul énekelni. Az eredeti tervem az volt, hogy én írjak magyar dalszövegeket, ehhez kerestem inspirációt a magyar költőknél, de annyira beszippantott a versolvasás, hogy rájöttem, ennél jobb alapanyagot nem találok. Van bennem annyi férfi-lélek, hogy át tudtam élni a férfi költők verseit. Válogatás közben is éreztem, hogy ezek a versek hozzám szólnak, és belőlem is szólhatnának.

Végül a „japán csoda” itthon is meghozta a gyümölcsét, nem igaz?

Igen, hamarosan MTI hír lett a Japánban aratott sikerekből, amire sokan itthon is felkapták a fejüket. Ezzel egyidőben 2008 elején a hazai rádiók is elkezdték játszani a Too Early című számomat, és valahogy működésbe lépett minden, persze nem mondom, hogy a rengeteg munkát meg lehetett volna spórolni a sikernek köszönhetően, sőt, ezután jött csak a munka dandárja.

Hallhattunk már quartettben, duóban, jazzben és elektronikus zenében, de szólóban, ha jól tudom még nem léptél fel.

A mai napig sajnálom, hogy nem vettem elég komolyan az általános iskolai zongoraleckéket, és bár zeneíráshoz használható a gitár vagy zongoratudásom, azért ennél jóval kiműveltebbe zenészekkel vagyok körülvéve, így szerencsére nem kényszerülök arra, hogy magamat kísérjem a színpadon. (nevet) De a duózást nagyon élvezem. Gyémánt Bálint gitárossal jó ideje zenélünk együtt, és amit eredetileg a saját szórakoztatásunkra szántunk kinőtte magát, így remélhetőleg ebből még idén lesz kiadható anyag. Ezenkívül a Bin-Jip második albuma is készülőben van.

Fotó: Lengyel Anna Vera