Élet Parkja – világszínvonalú projekt Magyarországon

Várhatóan 2016-ban nyílik meg Magyarország új szórakoztatóközpontja, mely külön filozófiával bír.

Az érdi Élet Parkjának sokszínű célja van – nem egyszerű szórakoztatóközpont akar lenni, hanem meg akarja mutatni látogatóinak, hogy az élet elsősorban örömet jelent és élmények sokaságát – amit megoszthatunk másokkal, leginkább persze szeretteinkkel.

Megosztani pedig lesz mit bőven, hiszen a 110 hektáros területen vidámpark és vízi élménypark is lesz, ám ez még csak kezdet – a szórakozás abszolút lehetőségét éttermek és lokálok biztosítják, de lesz rendezvényközpont koncertekkel és színházi előadásokkal, illetve építenek egy korhű falut is, hogy még az időutazás se maradjon ki a lehetőségek közül. Az óriási területen tehát egy négyzetméter sem lesz szórakozás nélkül.

Mindezt az alkotók pedig világszínvonalú látványossággal szeretnék elérni. Az Élet Parkja az elkövetkezendő évek legjelentősebb beruházása lesz Magyarországon, mely előreláthatólag több ezer munkahelyet biztosít majd, kiemelt figyelemmel bánva a perifériára szorult, fizikai vagy gazdasági helyzetükből adódóan hátrányos helyzetben élő emberekkel.

Az Élet Parkja megnyitóján több jeles személy is megjelent – az Egyesült Államokból érkezett Anthony W Robinson úr,  Obama feleségének unokatestvére, a kisebbségi népcsoportok tulajdonában lévő üzleti vállalkozások jogvédelméért és oktatásáért felelős elnök, San Bernardino Nagyhercegségből Gianni Rolando herceg, Érd Megye Jogú Város képviseletében Tóth Tamás alpolgármester, illetvekulturális közélet képviselői: Csonka András, Oroszlán Szonja, Zséda, Nacsa Olivér, Léber Barbara, Bank Tamás, Lévay Viki, Erdélyi Tímea, Horváth Lili.