Élet a komfortzónán kívül

Amikor  14 évesen középiskolába kerül egy diáklány, nagylánynak képzeli magát.  Aztán eltelik négy év, alanyunk betölti a tizennyolcat és amilyen biztos volt az élet nagy dolgaiban azelőtt, olyan kétségbeesetten szemléli most magát és a világot. Keresi a helyét az emberek között, próbálja megérteni, mi miért történik körülötte. Ezt az útkeresést festi le nekünk nem ecsettel, hanem szavakkal Duba Gábor első regénye.


A nevem tudták, az arcom ismerték. De csak én tudtam, ki és mi van mögötte. 

Csak azért illeszkedtem be mindenhol, hogy ne lássák, valójában kilógok a többiek közül. Másként gondolkodtam és másként láttam a világot, mint a többi 18 éves.Egy nap mégis rátalált valaki a hozzám vezető útra. Mindent nekem adott, és aztán el is vette tőlem. A sokkból megértettem, hogy minél több olyan pillanatot kell megélnem, amely éppen akkor jó, eltalál, felráz vagy rendbe tesz.Minden ajtón benyitottam.

Fű, pia, menekülés, bulik és új barátok az életemben: egy domina, egy leszbikus lány és egy díler.




Történetünk főhőse Saci, 18 éves, érettségi előtt áll, és jól kibabrál vele az élet. Nem igazán érti a kortársait, ebből egyenesen következik, hogy környezete inkább csak elfogadja a létezését, mintsem emberszámba venné. A szülei sem tudnak mit kezdeni vele. Jobban szeret tanulni a könyvek lapjaiból, mint az őt körülvevő nagyvilágból.
Aztán egyszer csak a semmiből jön vele szembe az a bizonyos első szerelem, konkrétan saját maga hímnemű kiadásában. Élik rózsaszín felhős mindennapjaikat, átadják egymásnak ártatlanságukat, egyszerű, de egyben mély értelmű beszélgetéseket folytatnak, amíg a srác indokolatlanul át nem cuccol a Föld nevű bolygó másik végébe. Saci természetesen képtelen kiheverni a fiú hiányát, ezért úgy dönt: elkezd élni.

Részegen tombol egy kocsma asztalán, befüvezve énekelget, egyik buliból áttáncolja magát a másikba és egyre ritkábban alszik a saját ágyában. Az a pár hét már úgysem számít érettségi előtt, így is többet készült rá, mint az osztálytársai együttvéve. Kiruccanásai alkalmával egyre “furcsább” embereket ismer meg: egy különleges szolgáltatásokat kínáló dominát, egy dílert (akik végig közvetlen környezetében tevékenykedtek, csak éppen introvertáltsága miatt elkerülték a figyelmét), egy kirekesztett leszbikus lányt – és Zolát, a családos, jól kereső belsőépítészt, akivel azonnal egymásra hangolódnak. Egyre több időt töltenek egymással, bevezetik a másikat saját maguk kis világába, Saci pedig szép lassan kezdi megérteni, mi miért történik úgy, ahogy. Az eddig levegőnek nézett szüleivel is rendeződik a viszonya. Csakhogy idővel újra beüt az érzelmi krach, a lány ugyanis eleinte nem tudja hova tenni magában a férfit. Végül sikerül, bár szociális tekintetben kissé “rossz” helyre: a “reménytelenül beleszerettem” dobozba.

Az ember azt hinné első nekifutásra, ez egy éppen, hogy nagykorúvá vált, intellektuálisan koraérett lány kálváriája nála huszonnégy évvel idősebb szerelmével intoleráns társadalmunkban. Nem egészen. Van más is a felszín alatt. Különben mit keresne itt egy domina, egy kábítószerárus és egy homoszexuális? Oldaltöltelékek? Fenét!

A könyv minden egyes szereplője egyetlen üzenetet hordoz: a világ sokszínű. Nem minden kizárólag fekete vagy fehér, rengeteg árnyalat feszül még közöttük. Lehetünk kicsik, nagyok, okosak, buták, szőkék, barnák, heterok, leszbikusok, melegek, gazdagok, szegények, bűnözők, szentek a Föld bármely pontján – mind emberek vagyunk. Jogunk van élni.És ebből következik a probléma: vannak, akik ezt képtelenek megérteni. Gúnyolódnak a kövéreken, a betegeken vagy bizonyos szubkultúrák képviselőin, ellenzik a homoszexualitást, a kiugróan magas korkülönbséget a párkapcsolatokban, a fiatalok szórakozását “bezzeg a mi időnkben” címszóval és még sorolhatnánk.

De tényleg jó ez nekünk? Gyűlölködni, elítélni azt, ami más? Holott az nem feltétlenül rossz. Ha valaki különbözik tőlünk, azzal nem árt nekünk. Akkor mi miért bántjuk őt a megvetésünkkel?

Ez a könyv egy térkép. Nincsenek benne színes vonalak, amik elvezetnek A-ból B-be, nem figyelmeztet a nehezen járható ösvényekre és nem is jelzi a betonozott, sík, gyorsan átszelhető főutakat. Mindössze egyet mutat meg: a saját komfortzónánkból kivezetőt.

Szerző: Kovats Rea