Egy vég nélküli sztori

A Pi napon valójában Albert Einstein, a világ legismertebb fizikusának születését ünnepeljük, de vessünk egy pillantást azért a dátumra is: 03.14. Hah!



A Pi viszont valójában leginkább Ludolph van Ceulen nevéhez köthető, aki egész életét tette fel  pontos meghatározására. A végtelen szám a kör kerületének és átmérőjének állandó hányadosa.

Az egymilliomodik tizedesjegyet 1973-ban állapították meg, de Shigeru Kondu 2011-ben 371 nap után a tízmilliárdik számjegyig is eljutott – azóta messzebb tartunk, de már eme érték kiolvasása is 158 ezer évet venne igénybe.

A pí értékével már az ókorban is foglalkoztak, az egyiptomiak 3,16-ra becsülték, míg a perzsák a 15-ik században már 16 tizedesjegyig számították ki.

A pí eddig ismert értékét digitálisan tárolni is kihívás, Lu Chao viszont rekordot döntött azzal, hogy 24 óra 4 perc alatt a 67890-ik tizedesjegyig sorolta fel a számsort.