Különleges koncertélménnyel gazdagodhat az, aki január 21-én éjfélkor a Millenárisra látogat. A Budapesti Fesztiválzenekar ekkor kezdi koncertjét, amelyen Olivier Messiaen Egzotikus madarak és Maurice Ravel G-dúr zongoraverseny című műve hangzik el. A kezdeményezésről Fischer Iván, a zenekar zeneigazgatója beszél.
Január 21-én éjféli koncertet tart a Millenásion a Budapesti Fesztiválzenekar. Miért nem másnap, a Magyar Kultúra Napján?
Bevallom, engem hidegen hagynak az évfordulók. Miért kellene egy hivatalos napon jobban szeretni a zenét? Például, amikor Liszt-év volt, kifejezetten furcsának éreztem, hogy a csapból is Liszt folyik. Majd, ha 201 éves lesz Liszt, érdemesebb lesz játszani a darabjait.
Hogyan születetett az ötlet, hogy éjszaka tartsanak klasszikus zenei koncertet a Millenarison?
Sok fiatal barátom van, akik szeretnek éjfélkor zenét hallgatni. Erről nemrég beszéltem néhány biciklistával, amikor a critical mass-nek zenéltünk. Egyébként, ha leáll a BKV, még több biciklis lesz, és nem kell aggódni amiatt, hogy lesznek-e buszok hazafelé koncert után. Mindenki jöjjön bringával a midnight musicra, az a legbiztonságosabb.
Hagyományt szeretnének teremteni ezzel a koncerttel?
Abszolút. Biztos hagyomány lesz.
A zenekar nagy hangsúlyt fektet a zenei nevelésre. Rendszeresen adnak kakaókoncerteket, sőt, ezzel a kezdeményezéssel a legelsők voltak Magyarországon. Milyen tapasztalataik vannak, sikerül egyfajta „közönségkinevelést” elérnie a zenekarnak?
A közönséget nem nevelni kell, hanem mindenki számár megtalálni a megfelelő zenét és környezetet.
Mire számítsanak, akik elmennek a Midnight Musicra? Ez egy hagyományos koncert lesz? S ha nem, miben lesz más?
Kifejezetten fiatalok számára tartjuk, nekik ajándék. Sok fiatal szereti a művészeteket és a klasszikus zenét, és nagyon vágynak arra, hogy olyan koncertforma legyen, ahol otthon érzik magukat. Nem lesz semmi különleges, csak szép zene, fiataloknak, kellemes környezetben.
Ön szerint a fiatalok miért nem járnak többen és többet klasszikus zenei koncertekre?
Mert drága es sokszor unalmas. Ezen akarunk változtatni.
This cookie policy has been created and updated by the Cookie Consent Tool.