Egy igazán nemzetközi fesztivál: V4, és azon túl

El tudsz-e képzelni hangulatosabb fesztivál-helyszínt, mint a Duna-part, ahol a langyos júniusi estéken, fröccsöt kortyolgatva jobbnál-jobb koncerteken bulizhatsz? Az idei V4 Fesztivál és Színházi Találkozón öt ország színművészei vesznek részt, az előadások után pedig olyan közkedvelt zenészek, mint Ákos, a Quimby, Boban Markovic vagy az Anna and the Barbies koncerteznek, június 21-28. között.

Színház:

A fesztivál helyszíne ezúttal is a Duna bal partján fekvő Vác lesz, a világhírű szépségű Dunakanyarnál. Vác immáron harmadik alkalommal ad otthont a V4 Fesztivál és Színházi Találkozónak, az eseményen a visegrádi országok és meghívott vendégként Ukrajna színtársulatai képviseltetik magukat.

A fesztivál nemcsak egy színvonalas és nemzetközi hangulatú programsorozat, hanem résztvevői neves színészek és rendezők, a darabok kínálata pedig rendkívül változatos, mind műfaj, mind pedig téma szempontjából. Különlegességnek számít például az ukrajnai Voskresinnia Színház utcaszínházi darabja, Csehov egyik legtöbbet játszott művét, a Cseresznyéskertet mutatják be június 23-án, mely egyébként ingyenesen tekinthető meg. A külföldi társulatok darabjai magyarul feliratozva, eredeti nyelven lesznek láthatóak. A fesztivál ideje alatt minden nap lesznek előadások a Váci Dunakanyar Színházban, a részletes programlista itt található meg.

Könnyűzene:

Az előadások után azonban még nem ér véget az este, sőt, ezután kezdődik csak az „igazi” fesztivál. A váci Duna-parton népszerű előadók és együttesek adnak koncertet. A repertoár itt is meglehetősen széles: ismert hazai és külföldi zenészek, zenekarok lépnek színpadra a fesztiválon:

Június 24-én 21 órától lép fel a Quimby, előzenekaraik pedig az ismert osztrák blues-ikon, Ripoff Raskolnikov, illetve a Revue Live lesznek.

Június 25-én a fesztivál vendégei lesznek a legendás szerbiai trombitaművészek, Boban and Marko Markovic Orchestra, előttük pedig Little G. Weevil, a 2013-as Nemzetközi Blues Kihívás nyertese, illetve a balkáni zene hazai képviselője, az Őskestar zenekar lépnek fel.

Június 26-án Pásztor Annáéké a színpad: 21 órától együttese, az Anna and the Barbies ad koncertet, előttük pedig a Csodagyerek, valamint a főként funk-beat zenét játszó Ultravaló zenekar húzza a talpalávalót.

Június 27-én Ákos lép a pódiumra Vácon, ez a koncert lesz az Igazán turné Budapesthez legközelebbi állomása. Előtte pedig az „alföldi zene” képviselője, a PG csoport alapozza meg a bulihangulatot.

V4 Fesztivál:

Az esemény a visegrádi országok előadásával zárul: a meghívott társulatok közösen mutatnak be egy különleges látványvilágú darabot, melyet a fesztivál ideje alatt rendeznek. A közönség számára a színmű címe egyelőre még titok, időpontja azonban már nem: június 28-a, este 6 óra.

Jegyek és bérletek itt rendelhetőek, illetve megvásárolhatóak a Ticketportal-irodákban országszerte, valamint a Váci Dunakanyar Színházban is.