Egy hiánypótló magyar film – Cop Mortem filmkritika

A hazai gyártású filmek premierje előtt kicsit izgatottabbak vagyunk, mint a külföldi társaik esetében. Vajon képessé vált a magyar filmipar, hogy alternatívát kínáljanak a hollywoodi filmgyárnak? A Cop Mortem az idei év legnagyobb filmes bevállalása, mely zsánerében és minőségében is magasan túlszárnyalja a megszokott színvonalat. 

Izgalmas krimivel ritkán találkozunk a filmvásznakon. Szerencsére a Cop Mortem egy ilyen szerencsés pillanattal, pontosabban bő másfél órával ajándékoz meg minket.

A történetben sorban halnak meg a budapesti zsaruk, a rendőrség pedig eredménytelenül kutat a gyilkos után. Az Angliából érkező segítségnek, John Holdonnak Interpol ügynöknek (Kamarás Iván) viszont cseppet sem örülnek a nyomozók, főleg Rezes százados (Páll Zsolt), aki ellenszenvvel figyeli külföldi kollégájának tényledését. Főleg, hogy nem is avatja be magyar társait a munkájába.


A nyomozás során kiderül, hogy a gyilkosok által használt motívum egy középkori szekta szimbóluma volt. A gyanúsítottak köre így erősen leszűkül, a szelektálásban pedig egy egyetemi tanár,  a film szinte egyedüli női szereplője, Tiszai tanárnő (Madár Veronika) siet a rendőrök segítségére.

A film legeredetibb karaktere a szélhámos Berger, akit Anger Zsolt alakít. (A vele készült interjúnkhoz kattints ide.) A képkockákon feltűnik még Ganxsta Zolee is, aki nem meglepő módon szintén egy törvénykerülő férfit alakít.


A Cop Mortemben nincs hiány a verekedős-üldözős jelenetekben, ennek köszönhetően a magyar filmrepertoár egyedi és értékes részévé vált, hiszen hasonló jellegű és kaliberű filmmel aligha találkozhattunk a hazai filmgyártásban. A film ebbéli profizmusához kétség sem fér, ugyanis az egész ötlet Kovalik József „Joe”, nemzetközileg elismert kaszkadőr fejéből pattant ki, aki a színészeket is sikeresen vezette be a verekedés művészetébe.

Attól azonban mindenkit óva intenénk, hogy a hollywoodi thrillerekhez vagy akciófilmekhez hasonlítsa a filmet, mert ebben az esetben könnyen meginoghatna a mérleg nyelve.


Természetesen ezzel nincs is semmi gond, hiszen a Cop Mortemet annak kell látni, ami: egy izgalmas, eseménydús filmnek, amiből nem hiányzik a kísérletezőkedv és az adrenalin.

A film készítői legfontosabbnak azt tartották, hogy  a mozi szórakoztassa a nézőket, ezt pedig sikerült is elérniük.

A Cop Mortem premierje november 24-én lesz.