42 hét a normál terhesség ideje, de mi van, ha a gyerek nem is egy gyerek, hanem egy felnőtt, aki 20 évnyi házasság után kezd felnőni? Mi lesz ebből?
A Pintér Béla és Társulata legújabb produkciója a pintérbélai hagyományokat követi: írta: Pintér Béla. rendezte: Pintér Béla. Játssza (többek között): Pintér Béla. És újra bebizonyosodik, hogy ez jó.
Nem sokkal A 42. hét bemutatója előtt derültek ki a „6-os kategória” (a függetlenek) legújabb támogatási összegei. Pintér Béláék ezúttal nyugodtak lehetnek: nemcsak számos belföldi és külföldi szakmai sikert könyvelhetnek el maguknak, a minisztérium is felismeri az értékeiket. Márpedig az nem könnyű, főleg úgy, hogy a Pintérbélás előadások számos alkalommal utalnak – néha kifejezette durva módon – a mai magyar függetlenszínházi lét rákfenéire.
Például itt van ez a 42. hét is. Az előadásban folyton le kell kapcsolni a „tévét” vagy a „rádiót”, amelyben kortárs komolyzene szól, és még az is megesik, hogy a független színházakat gányolják. Afféle „bumburnyák” módon.
Az előadás főszereplője Csákányi Eszter, aki Dr. Virágvári Imolát (már megint ezek a nevek, elképesztő) alakítja. Imola szülész-nőgyógyász, életét, mindennapjait a „hivatása” határozza meg. Férje, Karcsi (de leginkább Karcsika) földrajz (esetleg földrajz-történelem?) szakos tanár, afféle látszat-családfő. A háttérben a szálakat Imola irányítja: működteti (ha rosszul is) a családot, megpróbálja elkerülni (de leginkább letagadni) a konfliktusokat, a hálószobába űzni a veszekedéseket. Károly, ez a nyugodt lélek akkor pipul be, amikor karácsony előtt pár nappal Enikő, a lányuk felhozza Lacit, a biztonsági őrt a lakásba – hajnali fél 7-kor, amikor a szülők még jégeralsóban és hálóingben, csipás szemmel tapogatják ki a kávésbögrét az asztalon. Ráadásul Laci már inkább László, és Károlynál néhány évvel idősebb is. Pintér Béla atlétikai képességeit latba vége, legalább tíz percig áll ugyanabban a pózban, félig előre dőlve, álla leesve: kivételes fizikai teljesítmény…
Károly a még ki sem próbált otthoni szauna előtt látványos szívrohamot kap, majd jobblétre szenderül. A megüresedett helyet a tévésztár veszi át, és innentől Imola lazább – és felelőtlenebb, figyelmetlenebb – lesz. No nem túlságosan, csak annyira, hogy feltűnjön. Aztán már látványosan.
Az előadás most is a mellékalakokkal bánik a legjobban: Balázska, az éltanulóból lett éldoki – akinek a gyakorlati érzéke nulla – önmagában saját drámát érdemelne – és cseppet sem véletlen, hogy külsőre igencsak hasonlít Urbán Balázs színházkritikusra. Mellesleg: kettővel ezelőtt, a Tündöklő középszerben pedig Csáki Judit kapott – ugyancsak Quitt Lászlótól – fricskát, igaz, csak egy röpke jelenet erejéig. Friedenthal Zoltán Tamása és Enyedi Éva Ágija is megér egy-két jól elkapott pillanatot: a rozsnyói doki és felesége palóc nyelvjárásban töri a magyart – sokszor nem is értik, mi zajlik a magyar egészségügyben, hiszen azért jöttek el otthonról, hogy ne kelljen ugyanabban a szarban tapicskolni. De kell. Stefanovics Angéla törékeny alkatára íródott Lola, a tévésztár kamaszlányos külsejű húgának a szerepe: gyakorlatilag csak „stefanovicsangélának” kell lennie, és már minden rendben is van a jeleneteiben.
A két nő (Lola és Ági) párhuzamos terhessége, élethelyzetek egymás mellé tétele nagyszerű kontrasztot teremt, külön történetszálon halad, mint ahogy külön vágányra helyezi a történet Imolát is – aki halad az előre megálmodott vég felé: magányosan elszenesedve, összeaszott kezében sörös dobozt tartva fog meghalni egy padon. Újabb mellékszál Enikőé: az apja halálának hatására megtért lány elég hamar mond le anyjáról, és a katolikus kollégiumban keres inkább szállást magának – holott nem sokkal előtte örök barátság karkötőt cserélt Imolával. És persze ott van Boci esete is: a kiégett sorozatsztár csak a szexnek – és a lopásnak – él, meg a vágynak, hogy egyszer kapjon egy színházat. Mivel „a fiúkkal” focizik, és egyszer az öltözőben megemlítette az ő nagy vágyát, elég hamar találja meg egy államtitkár, hogy nyújtsa be pályázatát a Füst Milán Színház vezetésére, és minden rendben lesz.
Ennyiből is látszik: a 42. hét sok sors, sok történet egyszerre, sokat markol, néha keveset fog, de ez a vád a legritkább esetekben érheti – a bemutatón még csikorgó alkatrészek hamarosan belecsiszolódnak a gépezetbe, és akkor minden halad a maga útján a siker felé – ahogy azt kell.
Pintér Béla és Társulata: A 42. hét
Imola: Csákányi Eszter
Boci: Thuróczy Szabolcs
Karcsi: Pintér Béla
Enikő: Roszik Hella
Tamás: Friedenthal Zoltán
Ági: Enyedi Éva
Lola: Stefanovits Angéla
Balázska: Quitt László
Kő László: Szakonyi Györk
Eszti, Noémi: Hajdú Rozi
Zenészek:
Kéménczy Antal zongora
Veér Bertalan hegedű
Veér Csongor hegedű
Póta György / Ács Péter bőgő
Sipos Gergő / Vámos Marcell cselló
Zenei vezető: Kéménczy Antal
Dramaturg: Enyedi Éva
Jelmeztervező: Benedek Mari
Jelmeztervező munkatársa: Kiss Julcsi
Tér: Tamás Gábor
Fény: Varga László
Hang: Simon István
Gazdasági munkatárs: Inhaizer Gyula
Produkciós munkatárs: Hidvégi Anna
Rendező munkatársa: Hajdú Rozi
Írta és rendezte: Pintér Béla
Fotó: Deák Barbara
Ajánljuk még:
A történelem színe és fonákja
Home:Space Project
Quimby Teátrum a Vígszínházban