Drámai fordulat az M3-ügyben: kiderült, mikorra újulhat meg a vonal

Csoda, hogy végre már vannak konkrét információk arról, hogy mikor kezdik el és fejezhetik be az M3-as felújítását. Az viszont már nem csoda (legalábbis itt, minálunk), hogy nevetségesen sokat kell várni arra, hogy ne halálfélelemmel, vagy legalábbis jó adag kalandvággyal szálljunk fel a szerelvényekre. 

Budapest főpolgármestere szokásos pénteki sajtótájékoztatóján számolt be az M3-as tragikomédiájának következő felvonásáról, melyben a munkálatok ütemezéséről  szólt.

A déli szakasz felújítása Tarlós szerint 2017. június 15-én indulna meg, és 2018. szeptember 30-ig tartana, az északi szakasz rekonstrukciója nagyjából ezzel párhuzamosan, 2017. október 1-jétől 2018. szeptember 30-ig folyna. A középső szakasz 2018. október 1 és 2019. szeptember 26. között készülne el, a felújítás szakaszainak határait jelentő Lehel és Nagyvárad téri állomások pedig 2019. szeptember 27. és 2020. február 10. között újulnának meg, írja a HVG.


Az terv azért is szerencsétlen, mert pont a nyár közepén Budapesten megrendezett vizes vb előtt kezdenének neki a munkálatoknak, és igencsak derűlátónak kell lennünk ahhoz, hogy azt higgyük, még a következő választásokig le tudják zongorázni a teendőket.