Április 30-án mutatják be a Spinóza Színházban Csákányi Eszter Akit az istenek szeretnek című zenés estjét. A Kossuth- és Jászai Mari díjas művésznő magáról és a női lélek rejtelmeiről fog mesélni, néha dalban, néha prózában. Mi egy kávé mellett önálló estjéről, karrierjéről, a magyar filmiparról, a hamarosan visszatérő Terápiáról beszélgettünk vele, na és arról, hogy miért nem mondott még le az Oscarról…
Mit lehet tudni a közelgő énekes-zenés estjéről?
Egy nagy vallomás a jelenlegi állapotomról. Közhelynek hangozhat, hogy vallomás, de most hogy készítjük a darabot és utánaolvasok, úgy látom minden színész és színésznő mesél olyan dolgokról, mint én fogok: hogy mit gondolok most az életről, mint egy idősödő nő, annak a szépségeit, fájdalmait és főleg humorát tükrözi az este. Az egésznek van egy bensőséges hangulata. Egy zongora mellett ülök, énekelek és vallok magamról.
Műfajilag ez nem is színház, hanem egy kellemes együttlét a közönséggel. Versek, idézetek és főleg a dalok adják ki az egésznek a gerincét. Nagyon szeretem. Az első részben kicsit több az a szembesülés azzal, hogy egy ember, egy nő számára hogyan telnek az évek, a második részben pedig erősebb a humor, ami pedig arról szól, hogy kell ezt túlélni.
Meglepő kicsit Öntől egy ilyen darab, hiszen pont Ön az a színésznő, aki mindig el tudott zárkózni a magánélete tárgyalásától vagy a bulvártól.
De ez nem bulvár és nem magánélet. Én az a színésznő vagyok, aki mindig belevitte kicsit a saját matériáját és anyagát minden szerepébe. Ez is olyan. Gyakorlatilag olyan intim dolgokat nem árulok el, de az, hogy egy színésznő öregszik és belenéz a tükörbe… hát ez nem egy egyszerű történet. És én ezekről a pillanatokról beszélek.
A szerepeimen keresztül nagyon sokat mesélek magamról. Ez nem is akar bulvár lenni, és nem is az. Ezért gondoltunk helyszínként a Spinózára, ott van is igény egy érzékenyebb estre. Itt nem arról van szó, hogy össze-vissza hangzanak fel dalok. Azokat összeköti egy-egy próza, egyik következik a másikból. Ez egy összeállított este.
„Az, hogy egy színésznő öregszik és belenéz a tükörbe… hát ez nem egy egyszerű történet”
Mi alapján állt össze? Úgy hallottam nehéz volt a folyamat…
Mindig nehéz, hiszen mindig nagyon sok mindenből kell szűrni. Azt mindig pontosan tudom, hogy milyen nem akarok lenni, milyen dalokat nem akarok. Ez egy nagy dolog, szerencsém van. Ebben nagyon nagy társam Zöldi Gergely, akivel régóta ismerjük egymást, és jól ismeri az ízlésemet is. Vele régi a munkakapcsolat, elképesztő zenei kultúrája van, nagyon sokat tud segíteni, a számokat is nagyrészt ő fordította, fontos munkatárs számomra. Együtt gyilkoltuk egymást és szerettük egymást.
Honnan vannak a dalok, prózák, idézetek?
Egyszer játszottam egy Schimmelpfennig-darabot a Katona József színházban, az volt a címe, hogy Előtte-utána. Nagyon szerettem, kíméletlen humor volt benne, különböző éles képek, versek. Csak a prózai részt vettem át. Nem igazán akartam, hogy színdarabokból, operettekből, musicalekből legyenek részletek, de ezt se tudtuk kihagyni, mégiscsak színésznő vagyok.
Ez lesz a hatodik produkció az Orlainál…
Jaj de jó! Én nem is számoltam…
…Miközben Ön szabadúszó. Nem olyan így kicsit, mintha mégis egy társulatnál lenne?
Mikor vége lett a Krétakörnek, megtaláltuk egymást Orlaival [Orlai Tibor, a produkciós iroda vezetője – a szerk.] és azóta, a viccesen mondva, kis-kis idétlen ötleteimet ő nagy szeretettel fogadja, ha pedig tetszik neki, és van rá lehetőség, akkor meg is valósítjuk őket. Aztán belépett Tasnádi István, akivel ugyancsak csináltunk két produkciót, tehát valahogy valóban van egyfajta együttlét, összefogás. Nem társulatnak hívnám, hanem inkább egy bizalommal teli művészi partnerségnek. Figyelnek rám és folyamatosan dolgozunk. Valóban, évente vagy kétévente az új bemutatót össze tudjuk hozni.
„Azt mindig pontosan tudom, hogy milyen nem akarok lenni, milyen dalokat nem akarok. Ez egy nagy dolog, szerencsém van.”
Van egy másik produkció is, ami mindenkit izgat… A Terápiával mi a helyzet? Ugye visszatér Ágnes?
A második évadban is lesz Ágnes, bizony. Leforgattuk, szeptemberben érkezik. Kicsit most más lett a viszonyunk, kicsit szakmaibb a kapcsolat, mint az első évadban. Nagyon fontosnak tartom minden szempontból ezt a sorozatot.
Sajnos vannak valóban rossz élményeim sorozatokkal kapcsolatban Magyarországon. De ezt az emberek nem rejtik véka alá. Általában nem színészek dolgoznak bennük, ez pedig nagyon meg is látszik. Senkit nem akarok ezzel megbántani, de én így gondolom. Ez pedig egy annyira erősen színészkoncentrált munka, hogy pillanatok alatt el is múlik az ember kétsége arról, hogy benne legyen-e vagy sem.
Mikor már embereket hoznak fel az utcáról, minél ostobább és minél hülyébb célokra, akkor ha az ember szakmájából old meg feladatokat, az mindenképpen jó. De ennek természetesnek kellene lennie, hogy egy színész játszik valamiben, amiben színészkedni kell. Ez egy fontos sorozat és sajnálom, hogy nem mindenkihez jut el.
Bevallom, mindig péntek, Ágnes napja volt a kedvencem…
Most is péntek lesz Ágnes napja. Az a hét lecsengése András számára. Enyedi Ildikóval megint fergeteges volt dolgozni, Palival [Mácsai Pál, a főszereplő – a szerk] alapvetően az, Kováts Adéllal is volt jelentem, az is izgalmas volt. Nagyon-nagyon komoly sorozat és a története is kiemelkedő. Emberi sorsoknak olyan pillanatait mutatja be, amik arra valók, hogy megosszák valakivel. Ezzel rengeteg elfojtás tud előkerülni.
„Természetesnek kellene lennie, hogy egy színész játszik valamiben, amiben színészkedni kell.”
Ezt a szerepet annó jutalomjátéknak nevezte…
Nagyon erős dolog, mikor az emberen rajta van egy kamera, kicsiben látszik és végig-végig mutatva van. Nagyon nehéz. Általában senki nem hiszi el, hogy az ember bemegy nyolckor a kamera elé és este hétig-hatig, folyamatosan, egy félórás szünettel dolgozik. A koncentrálás, az ottlét… Tényleg mindig annyira elfáradtam a végén, hogy azt hittem, belehalok.
Ez egy nagyon komoly fizikai meló, nem csak szellemi. Nagy lehetőség egy színésznek, hogy egy ilyenben játsszon, mutassák az arcát és látszódjon minden rajta – méghozzá jól. Egyszer kicsit rosszul kezdődött a napom és Ildi [Enyedi Ildikó, a rendező – a szerk.] oda is jött, hogy látszik rajtam, én pedig mondtam, hogy igen, tudom. (Nevet) Ennek a gyönyöre is isteni, de ezen dolgozni is kell, hogy ne látszódjon a rossz élmény.
Közben a sorozat másik színésznője, Für Anikó is Érdemes művész lett, csak úgy mint Ön. Illetve ott van a Kossuth- és a Jászai Mari-díja is… Magyarországon miért lehet még küzdeni? Itt vagyunk a díjkiosztók időszakában, Amerikában látjuk, hogy ott az Oscar…
…Igen, azt én még nem adtam fel. Mindenki kinevet, én magam is nevetek magamon, de nem adtam fel. Van egy távlati terv, egy fergeteges, igazán fergeteges forgatókönyv egy nagyon jó rendezőnővel. Nagyon bízom benne, hogy össze fog jönni.
Az ember csinál egy jó filmet, amiből bármi lehet. Nem dicsekszem és ritka az én életemben, de tavaly két nagyjátékfilmet is csináltam, az egyik a Swing, amit jövő karácsonykor fognak bemutatni, a másik pedig az Utóélet, amit most fogok utószinkronizálni és hamarosan az is látható lesz.
Tehát én azért forgattam tavaly, és abban a forgatókönyvben, amiről beszélek, látok esély. Talán mert a témája kicsit társadalmibb is, aktuálisabb… Ezért érzem azt, hogy talán egy külföldi kategóriában még esélye is lehet. De ez az én kis álmom, de adja Isten, hogy megvalósuljon. Én az Oscar-díjról egyáltalán nem mondtam le.
Visszatérve a díjakra, hogy mi hajt még… Nem a díjak, azok nem hajtanak. Az ember soha nem díjért dolgozik. Legyen évad, legyen következő munkája, olyan, amit szeret. Én ezen dolgozom. Most is voltam tárgyaláson a jövő évadom miatt. Hálistennek Pintér Bélával olyan lett a kapcsolatom, hogy úgy tűnik, ez egy hosszabb találkozás lesz.
Én csinálom az évadomat. Inkább erre vágyom, hogy olyan munkákat csináljak, amihez nagyon-nagyon nagy kedvem van és értékes is.
„Nem a díjak, azok nem hajtanak. Az ember soha nem díjért dolgozik.”
Mennyire látja fejlődni a magyar filmes szakmát? Az utóbbi években nem nagyon voltak igazán jó magyar filmek, de talán pont 2013 volt az, ami fordulatot hozott…
Van esélye a magyar filmnek. Akár az Utóélet vagy Swing is olyan vállalkozás volt, ami kivárta az idejét és kapott lehetőséget. Tudom, hogy nehéz pénzt kapni forgatókönyvre és csomó stáción keresztül kell, hogy menjen egy film mire elkezdik, de azt érzem, hogy ez most kinyílt.
Ízlése válogatja, hogy mi a jó film. Szerencsére minden ember más, mindenkinek más az ízlése. Abszolút van rá lehetőség, nem csak azért, mert ebben a kettőben játszottam. Vannak munkák, vannak ígéretek, ez rendben van.
Egyre több játékfilmnek kellene készülni, ha már a színház is egy kicsit megrekedt a maga szintjén, főleg anyagi részét látva. Mindenből elkerekítenek, leszednek pénzt, egyre nehezebb. Akkor legalább legyen film, azt lehessen nézni.
Rengeteg tehetséges filmesnek van esélye valamit csinálni, Bozsár Márk is elkészítette az Isteni műszakot, ami zseniális volt, nagyon-nagyon tetszett. Abszolút van rá lehetőség, hogy dolgozzanak a fiatalok is.
Akit az istenek szeretnek
Csákányi Eszter zenés estje
Bemutató: Április 30. 19:00
Következő előadás: Május 12. 19:00
Spinóza Színház
1074 Budapest, Dob utca 15
