Budapest leghangulatosabb kávézói

A rohanó hétköznapokban sokszor nehéz rávenni magunkat arra, hogy pihenjünk, holott nem mindenképpen kell egy hosszú sétával, egy másfél órás filmmel vagy egy éjjelbe nyúló olvasással kilépnünk a világunkból. Néha például elég meginni egy kávét is egy olyan helyen, ami egy teljesen új dimenzióba kalauzol el minket  – koncepciójával, hangulatával, berendezésével vagy a designjában rejlő kreativitással. Összegyűjtöttünk tíz helyet, ahol igazán hangulatos lesz elfogyasztani a feketénket.


New York Café

Miután a világ legszebb kávézójának választották 2011-ben és 2013-ban, eléggé furcsa lenne, ha nem a New York Café-val nyitnánk a sort. A világhírű kávézó belső díszítése teljes egészében lélegzetelállító, joggal a Nagykörút leghíresebb épülete. Az egykor irodalmi központként is működő New York Café 1894-ben nyitotta meg kapuit, egy időben a neki otthont adó 4 emeletes palotával. Az eklektikus épület kávéházát a belső tereket elválasztó csodálatos oszlopok, a csillárok, a freskók és az aranyozott stukkók a turisták egyik kedvenc helyévé varázsolják Budapesten – na meg a magyarok egyik óriási büszkeségévé.

1073 Budapest, Erzsébet körút 9–11.


Vintage Garden

Mégis kinek kellene repjegyet vennie ahhoz, hogy Franciaországban érezze magát? Elég elmennünk a Vintage Gardenbe, ahol sok esetben több virág van mint egy virágboltban, ez pedig olyan hangulatot teremt, mintha egy apró francia kis kávézóan ülnénk, lubickolva a romantikában és harmóniában. Ha belépsz, nem kell megcsípned magad, tényleg létezik ilyen hely Budapesten. A finom, elegáns és kiemelten ízléses dekoráció természetesen mindig évszakhoz és aktuális ünnephez illő. Ha szereted használni az Instagramot, ajánljuk, hogy 100%-ig feltöltött aksival térj be. És persze a kávé is remek!

1071 Budapest, Dob utca 21.


Kontakt

A Károly Körúton található Kontaktot nemcsak a különösen minőségi kávékülönlegességek, a Roket és az egészséges (igazi) házi tej teszi különlegessé, hanem letisztult, világos designja is, ami miatt tökéletes helyszíne lehet ugyanúgy egy randevúnak mint egy kreatív üzleti megbeszélésnek is. Bár kávé elvitelre is van, érdemes inkább eltölteni a belső térben néhány percet egy jó szendvics társaságában, hogy nyugodtan kalandozzon el a tekintetünk a magyar designer-különlegességekkel teli polcokon.


1052 Budapest Károly krt. 22.




Csendes Létterem

Mielőtt arra gondolnánk, hogy a Csendes Létterem nevéből ítélve biztosan a nyugalom szigete, el kell mindenkit szomorítanunk – csend bizony itt nincs, már csak a lemezlovasok látogatásai miatt is – látnivaló annál inkább. Már a bögrék se semmik – a pöttyös bögrék a kávéval az igazik! – de ha szétnézünk a falakon olyan intenzív látványban lehet részünk a sok felhalmozott dekoratív kacattól, hogy könnyen elszédülhetünk. A romkocsma-kultúra egyik királya igazi bölcsészközpont, ami bár mindig tele van, mégis mindig le tudsz valahova ülni – ha kell, például egy ketté vágott kádba… Az Astoria környékének egyik legmenőbb helye – ez vitathatatlan.

1053 Budapest, Ferenczy István u. 5.

Centrál Kávéház

A Centrál a New York Café-hoz hasonlóan az 1800-as évek végén nyílt meg, pontosabban 1887-ben. Az egykor fontos irodalmi központként működő kávéház nemcsak központi elhelyezkedése miatt lett a kulturális élet egyik központja, hanem díszes, elegáns belső designja miatt is. Az utóbbi években a Centrál lassan de biztosan újabb aranykorát éli át. A kávézó belsejében a Petőfi Múzeum képeivel emlékeznek a hely egykori híres vendégeire és októbertől kezdve sikeres irodalmi estek is indultak, melyekről ITT olvashatsz bővebben. A lényeg ismét a mindent felülmúló elegancia és hagyomány. Na meg ki ne szeretne ott kávézni, ahol Ady vagy Karinthy is itták a feketét?

1053 Budapest, Károlyi Mihály utca 9.

Múzeum Café & Restaurant

Az ugyancsak komoly történelemmel büszkélkedő Múzeum Café & Restaurant 1885 óta az Astoria környékének igazi kincse. A belső falakat a Zsolnay porcelángyár csempéi borítják, a faragott faborítás pedig műemlékvédelem alatt áll. Érdemes kávénkat a Zongorateremben elfogyasztani, ahol a jó fekete mellett gyönyörködhetünk Lotz Károly Csikósverseny című alkotásában. De esetleg magunkban is gyönyörködhetünk az oldalfalakat borító, eredeti XIX. századi Velencei tükrökben.



1088 Budapest, Múzeum körút 12.

Blue Bird Café


A Gozsdu Udvar gyöngyéről először is gyorsan el kell mondanunk, hogy nemcsak a design miatt kiváló, hanem minősége választéka miatt is. Tizenkét fajta saját pörkölésű kávéikból válogathatunk – ezeket meg is vehetjük a helyszínen, sőt, házhozszállítás is van – amiket a legprofibb baristák készítenek el, ráadásul a szakács is Michelin csillagos. A kétszintes kávézó dizájnja egész elképesztő módon szemet gyönyörködtető. Minden részlet a helyén van, kezdve a tarka-barka járólaptól a fantáziadús falfestésen keresztül egészen az elegáns lámpákig. Eklektikus a javából – és haza sem akarsz majd menni!

1072 Budapest, Dob utca 16. – Gozsdu udvar


Marvelosa Café


A 2005-ben nyitott Marvelosa Café egy kicsit felélesztette a Lánchíd utcában található, 1885-ben átadott épületet, ahova már a kezdetektől kávézni jártak az emberek. A családias kávézót – mely remek étterem is egyben – leginkább az elegancia és ízlésesség jellemzi, de ha vetünk egy pillantást az évszakhoz és ünnepekhez kötődő díszekre a kreativitás is eszünkbe juthat. Kényelem szempontjából nem elhanyagolhatók a nagy székek sem… Nyáron élmény az erkélyen elfogyasztani egy kávét a Dunát nézve, de nyugodtan térjünk be télen is, a vendégszeretet ugyanis a leghidegebb időben is felmelegíti mindenki lelkét.

1013 Budapest,Lánchíd utca 13.

Massolit Books & Café


A Massolit leginkább az akadémikusoknak, bölcsészhallgatóknak és a Magyarországon élő külföldiek számára lehet nagy favorit, hiszen a könyvesboltként is üzemelő kávézóban olyan idegennyelvű könyveket is megtalálhatunk, melyet Kelet-Európában sokszor egyszerűen beszerezhetetlennek tűnnek, legyen szó szociológiai témákról, vagy akár könnyebb olvasmányokról. Bár a design nem olyan kiemelkedő mint listánk eddigi szereplőinél,  a tömérdek könyv és a meleg, befogadó hangulat – na meg az időközi kiállítások és koncertek – mindenképpen Budapest egyik legkülönlegesebb helyévé teszik a Massolitot, ahol mellesleg remek kávék, teák és sütemények is várnak minket.

1072 Budapest, Nagy Diófa utca 30.