Beszélgetés Haumann Péterrel: Jutalomjáték a vásznon innen és túl

A Centrál Színház új, impozáns előterét nem csupán a modern designelemek és lenyűgözően finom vonalak teszik különlegessé: a genius loci most is az elhivatottságot és az alázattal teli művészek munkáját hirdeti. Ahogy körbetekintettünk a ragyogó, éppen átadásra került csarnokban, a színészlegendák között Haumann Pétert is megpillantottuk.

A Jutalomjáték című brit-magyar koprodukció premierje kapcsán a főszereplő, Brian Cox is Budapestre érkezett. A filmben Haumann Péter kölcsönözte hangját a skót színésznek.

Közel tíz év után tért vissza a szinkronstúdióba. Milyen érzés volt újra ilyen területen dolgozni?

Talán picit elidegenedtem a mostani szinkronizálási technikáktól, én inkább a régimódi módszerekben hiszek, emiatt maradtak el az ilyen jellegű munkák. Picit izgultam is, hogy fog majd sikerülni. De Brian Cox alakítása olyan zseniális volt, hogy szinte azonnal bele tudtam bújni a figura bőrébe. Végül a kezdeti izgalom ellenére egész jó eredmény született – szerencsére a közönség visszaigazolásai is ezt mutatják.

Már a legelején eldől, hogy mennyire tud kapcsolódni az adott karakterhez? Mennyire nehéz belehelyezkedni egy szinkronszerepbe?

Talán az első rendkívül emlékezetes élményemet arról, hogy mekkora élvezet is szinkronizálni, a Haláltánc című film során szereztem. A főszerepben Laurence Olivier volt látható, s abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy őt szinkronizálhattam. Akkor tapasztaltam meg először, milyen sokat tanulhat az ember egy ilyen munka során: ha át tudod venni a másik színész mozgatóerejét, hogy miként formálja meg a szerepét, az hatalmas tanulság.

A Jutalomjáték talán még szívhez szólóbb a művészek számára, hiszen egy idős színészről szól, aki fizikailag és lelkileg is komoly küzdelmeket él át. Mennyire tud azonosulni Sir Michael hozzáállásával, életfelfogásával?

Magam is elmúltam már 75 éves, az emberben sok minden letisztul, másként tekint bizonyos dolgokra. S bár szerencsére beteg nem vagyok, sok mindennel egyetértettem a főhőssel, főleg abban, ahogy a világra és egyes helyzetekre reagál.


A Jutalomjáték című film már a mozikban!