Befejeződtek az új magyar történelmi sorozat forgatásai

Lecsapódott az utolsó csapó a Kossuthkifli című új, történelmi tévésorozat forgatásán.

2014-ben debütál az Magyar Televízióban a Kossuthkifli című sorozat Rudolf Péter rendezésében. A hatrészes tévésorozat Fehér Béla regényén alapul és az 1848/49-es szabadságharcba kalauzol el minket, valóság és fantázia mezsgyéjén egyensúlyozva az izgalmas történet során.


A produkció nagyságát nagy számok bizonyítják: a hatrészes kosztümös sorozatban 100 színész működik közre, a stáb 120 főből állt és a júliusban kezdődő forgatások 107 helyen zajlottak 75 napon keresztül, napi 12-16 órás munkával. Az utolsó filmkockát tegnap vették fel,  de a java pedig még csak most jön – vágás, utószinkron és számítógépes trükkök vannak még hátra a nagy premierig.


A hatrészes, epizódonként 52 perces sorozat főszereplői Lengyel Tamás, Nagy-Kálózy Eszter, Trokán Nóra, Kálloy Molnár Péter, Reviczky Gábor, Haumann Péter és Kőszegi Ákos. A 100 színészt felvonultató Kossuthkifliben többek között olyan neves színművészek is szerepelnek majd, mint Törőcsik Mari, Básti Juli, Szacsvay László, Scherer Péter, Szarvas József, Csuja Imre, Szabó Győző, Fenyő Iván és Kamarás Iván, de Fábry Sándor és a könyv szerzője, Fehér Béla is feltűnnek majd egy-egy kisebb szerepben.