Backstage: „Egy koncert mindig ünnepi alkalom” – Időutazás a hegedű húrjain

Borzasztóan érdekes élmény zenészekkel beszélgetni. Olyan különös belegondolni, hogy valami, ami mindnyájunkat lépten-nyomon körülvesz, mások számára hivatás, hobbi, szenvedély – maga az élet. S hogy, hogyan lesz valakiből hegedűművész? Egy belvárosi kávézó forgatagában találunk menedéket a kora őszi eső elől, miközben Zalai Antal nyílt, alázatos tekintettel mesél koncerttermek hangulatáról, utazásokról és a hangszerről, ami már kisgyerekként rabul ejtette.  

Ha jól tudom már ötéves korodban, nagyon kicsi gyerekként kezdtél el zenével foglalkozni. Hogyan ismerkedtél meg ilyen fiatalon ezzel a világgal?

Talán fiatalnak hangzik első hallásra, de én rengeteg zenészt ismerek, aki már ennyi idősen elkezdte a tanulmányait. Sőt, igazából ajánlatos is minél hamarabb nekifogni, hiszen ha valaki később úgy dönt, hogy szeretne professzionálisan zenélni, akkor borzasztóan sokat számít, hogy mikor kezdi el a tanulmányait. Nekem nem volt nehéz rátalálni erre a pályára, mivel több zenész is van a családban. Legfőképp édesapám volt rám nagy hatással, aki szintén hegedűs. Ő nem tanított soha, rögtön zeneiskolába íratott, de a hegedű napi közelsége rendkívül meghatározó volt számomra. Egyébként a nagyapám és dédapám is zenész volt, úgyhogy nem kellett messzire mennem, hogy rátaláljak erre az útra. (Nevet)

zalai14

Sosem volt teher, elvárás, hogy zenét tanulj?

Egyszerűen nem úgy volt beállítva a dolog. Teljesen természetes volt az otthonunkban a zene, a hangszer, a hegedűtok. A gyermek persze kíváncsi, odamegy, megnézi, megcsodálja. Mivel már ötéves koromtól rendes intézményben tanultam, a gyakorlást is hamar megszoktam és igazából nem is fordult meg a fejemben soha, hogy mást csináljak. Nem éreztem tehernek, mivel fejlődtem, sikeres élmények értek, iskolai koncertek, aztán szépen lassan komolyabb fellépések is. Hatévesen például már egy karácsonyi televíziós műsorban is szerepeltem. Tehát, ezek mind közrejátszottak abban, hogy ennyire biztosan és lelkesen haladjak ezen a pályán.


Szinte poétikus, ahogy Antal gyakorlásról, szolfézsórákról és korai sikerekről beszél. Első sorban talán nem is a tanulás vágyát, hanem a zene szeretetét örökölte felmenőitől.  

A vezetékneved eredetileg Szalai. Miért változtattad meg Zalaira?

Sokáig Szalaiként szerepeltem, mivel azonban nagyrészt külföldre összpontosult a pályafutásom, nagyon sokszor okozott gondot a Szalai név kiejtése, de néha még a leírása is. Egyik alkalommal megesett, hogy a plakáton is elírták a nevemet, tehát tulajdonképpen nem is az én koncertem volt! (Nevet) Ezért inkább úgy döntöttem, hogy leveszem azt a pici, ám annál több galibát okozó s betűt, hogy könnyebb legyen a külföldiek számára is helyesen ejteni, írni a vezetéknevemet.

zalai8

Nagyon sok helyen jártál. Hol folytattad a tanulmányidat? Melyek voltak a legemlékezetesebb koncertélmények?

New Yorkban egy világhírű hegedűművész, Pinchas Zukerman volt a mesterem. Brüsszelben Sebestyén Katalin tanítványa voltam, aki szintén hatalmas tekintélynek számít a szakmában. A kérdés második felére már nehezebb a válasz, ugyanis Afrika és Ausztrália kivételével, három kontinensen is megfordultam. Egyrészt a Szentpétervári Filharmónia Nagyterme volt rendkívül emlékezetes, ahol tavaly márciusban játszottam, idén pedig a Kisteremben fogok. Itt a hely szelleme fogott meg igazán, a tudat, hogy olyan kiválóságok is megfordultak itt, mint Csajkovszkij vagy Sosztakovics, leírhatatlan érzés. Sugárzik a falakból a történelem! Másrészt, természetesen azok az előadások a legemlékezetesebbek, amelyek nem éppen terv szerint alakultak. Egyszer például Balog József zongorista barátommal a már említett Szentpétervár felé tartottunk. Már az út elején gyengélkedtem, kicsit náthás voltam és fülfájással küszködtem. A varsói átszállásnál a biztonsági szolgálat meglehetősen gyanúsnak találta a hegedűtokomat, ezért nem engedtek felszállni a Szentpétervárra tartó gépre. Némi vitázás után persze végül útnak indultunk, azonban hatalmas késéssel és kerülővel sikerült csak eljutnunk Szentpétervárra, a hosszú út során pedig súlyosbodott a megfázásom, s végül egy elég komoly középfülgyulladással érkeztem meg Oroszországba. Az állapotom romlása miatt a hallásom körülbelül 20%-osra csökkent, a koncertet viszont már nem lehetett lemondani. Tehát gyakorlatilag süketen játszottam végig az előadást. Hála’ Istennek a visszajelzések alapján a közönség ebből semmit sem vett észre! Végül az ottani orvos javaslatára hanyagoltuk a repülést és vonattal utaztunk haza Budapestre, ami szintén egy kimerítő, ám annál kalandosabb 3 nap volt.

zalai2


Antal a külföldi koncertek mellett hamarosan Budapesten is fellép majd. Az utolsó korty gőzölgő kávé mellett néhány szóban erről mesél.

Most mi hozott haza? Milyen koncerttel készülsz az itthoni közönségnek?

November 2-án a Müpa színpadán Paganini és Sarasate nyomába eredünk, Balog József zongoraművész barátommal az oldalamon. A virtuóz hegedűirodalom két óriása, egy olasz és egy spanyol – két különböző stílus, a megismételhetetlenség és virtuozitás azonban mindkettőjükre jellemző. Paganini amúgy is közel áll a szívemhez: egy általam választott repertoárból professzionális és ingyen elérhető videókat készítek, melyek között például Paganini-darab is szerepel. Nagyon várom a novemberi koncertet, hiszen mindig nagy örömmel tölt el, ha magyar közönség előtt játszhatok!

November 2-án tehát a Müpa látja vendégül a virtuóz hegedűművészt, aki újabb remek példa arra, hogy a komolyzene sosem megy ki a divatból!