Bábfejes fickó, szexvideó és világvége – a héten a mozikban

Három (talán tényleg) nagyszerű filmet is hoz az eheti csütörtök, örülhetnek a magyar mozinézők, főleg akik a vígjátékokért rajonganak. Érkezik a Frank, melyben egy fején örökké órási bábfejjel takaró férfi alternatív zenekara küzd a hírnév ellen, illetve a Szexvideó, amit mindenki azzal akar eladni, hogy Cameron Diaz meztelen benne, de amúgy is kellemes hollywoodi délutáni vígjátéknak ígérkezik, már csak ha a rendező korábbi munkásságaira vetünk egy pillantást a két főszereplővel. Akik kicsit komolyabb élményekre vágynak, azoknak pedig itt az Országúti bosszú, egy világvégekor játszódó országúti hajsza egy volt katonával és szellemileg kissé visszamaradott kísérőjével.

Frank


Frank különleges figura. Folyamatosan egy óriási fejet hord magán amit még alváskor sem vesz le, ezzel alapos feltűnést keltve az emberek között. Holott a feltűnés az, amit Frank együttesével, a The Soronprfbs-zal pont megvet, ezért is okoz problémát, hogy az új tag, Jon rajong a sztárkultuszért, mellette pedig az együttes el is kezd egyre népszerűbb lenni az internet miatt. A bandatagok nem örülnek, hiszen éppen a világ legjobb albumát veszik fel egy távoli farmra elvonulva, Jon pedig lassan rájön, hogy a sztárélet nem a is olyan remek dolog, de azért ráhajt Frank szerzőtársára. Az év egyik legőrültebb vígjátéka.


Szexvideó


Cameron Diaz, Jason Segel és Jake Kasdan rendező a Rossz tanárral az évtized egyik legjobb vígjátékát hozták össze, a nagy csapat pedig most újra összeállt a világ egyik leghosszabb Apple reklámjára. Annie és Jay 10 év házasság után már nem igazán a mézes hetek féle-szexuális életben utaznak, ám miután végre van egy nyugis estéjük, pusztán játékból felveszik a három órás vad aktust. A film pedig hamarosan bekerül egy felhőbe, amihez minden ismerősnek, családtagnak és barátnak – sőt még Annie főnökének is – teljes hozzáférése van. Gyorsan kell cselekedni, hogy senki ne nézze meg a videót, amire közben le akar csapni egy pornóban utazó üzletember is.


Országúti bosszú


Az igazán nagy világgazdaság után a társadalom úgy ahogy van darabjaira hullik, a törvények elvesznek, ahogy maga az emberiség is. Egy ilyen üdítően vidám világba kalauzol el minket az Országúti bosszú (Országúti hajsza?). Eric (Guy Pearce) egy italozóba betérve veszti el autóját, amit egy bűnbanda lop el – tulajdonának elbitorlása pedig mélyen sérti Ericet, aki megpróbálja visszaszerezni járgányát, ám autó helyett egy másik férfi, a szellemileg kissé visszamaradott Ray (Robert Pattinson) társaságát nyeri el, akit saját bátyja hagy hátra sérülten. Ketten indulnak bosszúhadjáratra. Akcióra ne nagyon számítsunk, mélyebb gondolatmenetekre annál inkább.