Szűk három hónappal ezelőtt, 69. születésnapja és huszonötödik stúdióalbuma megjelenése után két nappal távozott el az élők sorából az elmúlt fél évszázad egyik legmeghatározóbb zenei egyénisége, a rock kaméleonjaként ismert David Bowie. Szombat este a Király utcai G3 Klubban rendeztek a tiszteletére egy hommage-estet, amin mi is részt vehettünk.
A koncert fél tízkor, a szervező, Salamon András beköszöntője után vette kezdetét – addigra az este nyolcas kapunyitást követő másfél óra alatt már teljesen megtelt a küzdőtér: a Bowie zenéjét a fiatalságuk során magukba szívó ötvenes-hatvanas korosztálytól kezdve, az énekes munkásságával a kétezres évek során megismerkedő huszonéveseken keresztül, a keményvonalas Bowie-rajongó harmincéves öltönyösökig mindenféle emberrel lehetett találkozni a tömegben – a közös nevező a glam-rock legenda iránt érzett mély kötődés.
A színpad állandó kelléke volt a Juhász Gábor és Nagy Ádám gitárosokból, Gátos Iván zongoristából, Gátos Bálint basszusgitárosból és Kaszás Péter dobosból álló zenekar, valamint a bal sarokban elhelyezett és egy reflektorral folyamatosan melegsárga fénysugárban tartott mikrofonállvány, ami a pótolhatatlan énekes számára volt fenntartva. A húsz perces szünettel együtt két és fél órásra elnyúló koncert Gyabronka József és Jónás Vera energikus duettjével indult meg: a Let’s Dance tökéletes felütésnek bizonyult, Gyabronka pedig mintegy magyar James Murphyként táncolta végig a dalt. Ezután bemutatkozott Müller Péter Sziámi is, aki nem csak szerette, de ismerte is Bowie-t, és az All the Madman című 1970-es dal feldolgozásával vett végső búcsút az angol zenésztől.
Valamennyi fellépő előadásának taglalásába most nem fogunk belemenni (azért álljon itt a színészek és énekesek sora: Für Anikó, Kamarás Iván, Ónodi Eszter, Thuróczy Szabolcs, Hámori Gabriella, Jordán Tamás, Másik János, Varga Zsuzsa, Németh Juci, Nagy Kriszta Tereskova), inkább csak az est fénypontjait emelnénk ki: a legnagyobb performanszot minden kétséget kizáróan Kamarás Ivánnak köszönhetjük, aki nem csak öltözetében, de testjátékában és hanghordozásában is tökéletes Bowie-imitációkat szállított a koncert folyamán: a Wild is the Wind és a Space Oddity alapján ítélve a Jászai Mari-díjas színésznek el kellene kezdenie gondolkoznia egy David Bowie tribute band alapításán. Hasonlóan mély nyomokat hagyott bennünk Hámori Gabriella és az ő The Man Who Sold the World-je, a Heroes-szal a színpadra visszatérő Gyabronka, a finálét megelőző, mágikus Blackstar (Németh Juci és Jónás Vera előadásában), és Jordán Tamásnak a Five Years című Bowie-dal magyar fordításának zenei kíséretre történő erőteljes, sodró lendületű elszavalása.
Volt egy-két megkérdőjelezhető minőségű produkció és pár érthetetlen dalválasztás, de összességében véve Salamon Andrásnak és barátainak sikerült egy nagyon szép, ünnepi hangulatú estet összehoznia, amely inkább volt belső mosollyal kísért főhajtás, mint szomorú megemlékezés. Bowie-nak is biztosan tetszett.
