A kilencvenhat hektáros Margit-sziget olyan nekünk, mint New York-inak a Central Park: kikapcsolódást és a természet közelségét nyújtó földdarab a zajos betondzsungel közepén.
A tízezernél is több fát (többnyire platánt) számláló sziget kialakulását javarészt a Duna kitartó, egymillió éves munkájának köszönhetjük, de mai formájának elnyerésében nagy szerepet játszott József nádor, és későbbi utódja, József főherceg, aki az 1870-es években szívügyévé fogadta a Margit-sziget szabályozását: a két kisebb és egy nagyobb részből álló szigetcsoport ekkor olvadt össze mesterséges úton egy egésszé, tengerszint feletti magasságát pedig feltöltéssel a korábbi 102,5 méterről 104,85 méterre emelték, hogy így kerüljék el az 1838-as pusztító árvíz megismétlődését (aminek több épület mellett a sziget teljes növényzetállománya is áldozatául esett – kivéve egy ma is élő narancseperfát, ami az ár miatt fiatalkorában megdőlt, és így, hajlott állapotában fejlődött tovább). Később, 1900-ban, a Margit híd szigeti szárnyának építésekor dél felé hosszabbították, majd pedig az Árpád híd építésekor észak felé. Az északi Fürdő-sziget elkotrása, valamint a déli Festő- és a Budai-szigettel való összekapcsolása után 2,8 kilométer hosszúra duzzasztott Margit-sziget középen 500 méter széles, a parkként hasznosított területe pedig 60 hektár (összehasonlításul, a Városliget 100 hektáros, az Óbudai-sziget pedig 108 hektáros területtel büszkélkedhet).
A sziget az 1960-as években
A római korból nemigen maradt ránk épületrom (ellentétben a szomszédos Óbudai szigettel), bár hajóhidat valószínűleg építettek a szigetre. A középkorban először Urak szigetének hívták, majd felvette a Nyulak szigete nevet, mai nevét pedig a 17. században kapta, Árpád-házi Szent Margitról, IV. Béla magyar király 27 évesen elhunyt lányáról, aki szülei fogadalmához híven (a tatárok elől a dalmát Klissza várában menedéket lelve felajánlották lányukat Istennek, cserébe Magyarország megmeneküléséért) a Domonkos-rendi apácák között, a legalantasabb munkákkal töltve élte le rövidke életét itt, a szigeten. A még romos állapotában is lenyűgöző, méreteiben várszerűnek ható kolostor egészen a 16. századig volt Margit földi maradványainak nyughelye, a Budát elfoglaló török sereg elől azonban az apácák 1541-ben Pozsonyba menekítették a szentéletű szűz ereklyéit – mígnem II. József kolostorokat sújtó intézkedéseivel végleg nyomuk veszett.
A Margit-sziget déli csücske a török időkben, egy Habsburg-ostrom során
A rákövetkező évszázadok során a sziget épületei fokozatosan pusztulásnak indultak, hiszen egyrészt nem volt, aki karbantartsa őket, másrészt pedig a Budát ostromló Habsburgok és a várost védő törökök csatározásai sem igen kímélték a több száz éves templomokat, palotákat és kolostorokat. Források szerint Buda 1686-os visszafoglalása után egyes épületek még elég jó állapotban voltak ahhoz, hogy egy kis tatarozás után istállóként vagy kórházként hasznosítsák őket, de az 1700-as évek során majdnem valamennyi az enyészetévé vált, köszönhetően a romokat kőbányaként igénybe vevő lakosságnak.
Széchenyi István igencsak kedvelte a szigetet, a sport és az idegenforgalom központjává kívánta tenni, kezdeményezésére evezős és úszóversenyeket is rendeztek mellette. A lóvasút közlekedés 1868-ban indult meg a mai aszfaltút helyén haladva északi irányba, és egészen 1929-ig működött. A Margit-sziget 1908-ban került a főváros tulajdonába, ekkortól kezdve számítjuk „nyilvános kertnek” – bár a karbantartási költségek miatt a kezdeti évtizedekben a nyilvános még nem jelentette azt, hogy ingyenes is: a belépésért ugyanis díjat szedtek a kirándulni vágyóktól.
Az egykori szabadtéri mozi sajnos már a múlté, de nézni így is van mit a Margit-szigeten – cikkünk hamarosan következő folytatásában lépésről lépésre mutatjuk be nektek a sziget látványosságait!