Az 5 legjobb tipp másnaposságra

Bár úgy tartják, hogy „aki legény éjjel, legyen legény nappal is,” ezt a mondást sokunk melegebb éghajlatra küldené egy átbulizott éjszaka után. Íme pár tipp, ami enyhítheti a másnapot.

1. Gyógysör – ez általában a férfias megoldása a nem kívánt utóérzetek orvoslására, de biztosíthatunk róla, hogy tényleg hatásos! Kutyaharapást szőrével alapon, vagy talán azért, mert jobb mindig részegnek lenni mint kijózanodni, de egy pohár sörtől tényleg jobban érzed majd magad. Egyesek viszont úgy tartják, hogy nem feltétlenül a sör a tuti befutó – abból az alkohol típusból igyál meg egy pohárral, amelyből a legtöbbet fogyasztottál az éjszaka folyamán; ha ez egy jóféle törköly volt, most nem irigylünk.

2. Prevenciós fejfájás-csillapító – nos, ennek hatását csak akkor tudod meg, ha van annyi lelki jelenléted (vagy sokkal inkább fizikai), hogy beveszel egy fejfájás-csillapító tablettát, még mielőtt ruhástól bezuhansz az ágyba. Ha ez sikerül, akkor a gyógyszer már akkor elkezd dolgozni a szervezetedben, miközben te még a buli eseményeit álmodod újra 3D-ben. Elég lesz neked a hányinger is, legalább a fejfájást úszd meg!

3. Turbó folyadékpótlás – az alkohol olyan tempóban szívja el a vizet a szervezettől, mint ahogyan Drakula gróf csemegéz áldozataiból, és sajnos ez esetben a fokhagyma nem ment meg a pálinka éhes, szivacsszerű tulajdonságától. Vagyis: pótold az elcsórt folyadékot! Nem feltétlenül kötelező ezt vízzel megtenned; van, akinek a Coca-Cola segít, van akinek a zöld Nestea, de olyat is ismerek, akinek a narancslé a megmentő. Apropó gyümölcslevek: a frissen facsart és 100 százalékos levek fruktóz tartalma gyorsítja az anyagcserét – távozz tőlem, alkohol, üdvözlégy józan test!

4. Szénhidrát – valaminek fel kell szívnia azt a mérhetetlen mennyiségű kis-fröccsöt, amit az éjszaka bárgyú félmosollyal az arcodon vedeltél be. Tehát elő a hizlaló péksüteményekkel, a paraszt reggelivel és azonnal tolj be egy fél kiló kenyeret – na jó, ezt megteheted melegszendvics formájában is!

5. Forró leves – anyu húslevesénél nincs jobb ilyenkor. Ülj fel a buszra, és irány a szülői ház! Ha ehhez nincs erőd, hívd fel a muttert, hogy hozzon át egy fazék erőlevest, és hidd el, ő boldogan rohan majd a segítségedre! A sárgarépát sem ott hagyni, minden egyes vitamin morzsára szükséged lesz ahhoz, hogy újra önmagad legyél.

Ha ez mind nem vált volna be, ajánlatos aludnod még egy kicsit – úgy plusz 10-12 órát! Tedd be a Másnaposok 1, 2-t, bóbiskolj el, és mire felébredsz, kutyabajod sem lesz. Addig pedig elmondhatod: te megpróbáltad!

Csak, hogy felvidítsunk, ha már a szervezeted lehúz, íme egy részlet a Másnaposokból! Ugye veled ilyesmik azért nem történtek?


Tetszik a cikk? Akkor csekkold az alábbiakat is!
Energia Reggeli
Interjú az Intim Torna Illegál frontemberével
Top 5 hely, ha csillagokat szeretnél nézni