Márciusban nagyon jóleső érzés volt zenerajongónak lenni, a varázs pedig áprilisban sem látszik megszakadni – csupa kellemes, csillogós, színes hangzásvilágú lemez várható a húsvéti nyuszi havában. Következzen hát az áprilisi albumkörkép!
East India Youth – Culture of Volume (április 6.)
Az angol William Doyle Total Strife Forever névre keresztelt tavalyi albuma a szakma és az elektronikus zene rajongóinak egybehangzó véleménye alapján is az év egyik legnagyobb dobása volt: egy eklektikus, műfajokon átívelő stílusgyakorlat, ami brutális hangzása ellenére is meg tud maradni egy alapjaiban nagyon emberi lemeznek – nagyrészt köszönhetően Doyle énekének, a Brian Eno-s hatásoknak és Doyle zseniális popérzékének. A Culture of Volume-on Doyle együtt dolgozott Graham Sutton producerrel, aki olyan zenészeknek rakta már össze az albumait, mint Jarvis Cocker, a The Veils vagy a These New Puritans. Nem is várunk kevesebbet egy modern electropop klasszikusnál!
The Mountain Goats – Beat The Champ (április 7.)
A fáradhatatlan John Darnielle szokatlanul nagy pihenőt tartott legutóbbi, 2012-ben megjelent albuma és a soron következő, 15. lemeze között – hiszen a Transcendental Youth és a Beat The Champ között eltelt három év példátlan a Mountain Goats elmúlt két évtizedes történelme során: volt már olyan, hogy ugyanabban az évben két lemezük is megjelent, de általában évente-két évente jöttek ki új anyaggal. A mitológiai, bibliai és életrajzi elemekkel gazdagon átszőtt dalszövegek és az ehhez párosuló pörgős, sodró lendületű folk-rock zene sok rajongót szereztek már Darnielle-nek, aki a Beat The Champ-pel tovább folytatja jó szokását, miszerint adott albumát egy bizonyos téma köré szervezi: a Tallahassee például egy pár mindennapjairól szólt, akik folytonosan a válás peremén imbolyognak, ezúttal pedig a dalszövegíró-énekes a profi birkózás felé fordította figyelmét – igazából persze a lemez nem izzadt férfiak színjátszásáról szól egy arénában, hanem a sarokba szorítottság érzetéről és persze, mint minden nagy műalkotás, a halálról. Állunk elébe!
Built To Spill – Untethered Moon (április 21.)
A Built To Spill neve ismerősen hangozhat azok számára, akik otthon vannak a kilencvenes évekbeli alternatív rock világában, hiszen az öttagú zenekar első fénykorát akkoriban élte: a késő kilencvenes és a kora kétezres évek legismertebb amerikai indie zenekara cím büszke tulajdonosai voltak. A kétezres évek nagyját tetszhalott állapotban zavarta le a banda, aztán 2009-ben előrukkoltak a zseniális, barnás-meleg hangzású, libabőrös közvetlenséggel szóló There Is No Enemy-vel, aminél jobb visszatérést el se lehetett volna képzelni: imádták a kritikusok és imádták a hallgatók is. Hatéves hiátus után most áprilisban jelenik meg a banda nyolcadik albuma, az Untethered Moon, ami az első ízelítők alapján hozza majd ugyanazt a porosan is nagyon kedves, kilencvenes évekbeli hangzásvilágot, ami félúton van a nosztalgia és az ismeretlen felé való csillapíthatatlan vágyódás között.
Passion Pit – Kindred (április 21.)
A Passion Pit soron következő, immár harmadik stúdióalbuma nem szakít az előző lemezek cukormázas, rózsaszín habbal lefújt és csillámporral behintett hangulatával; Michael Angelakos, a zenekar frontembere is megmarad a védjegyéül szolgáló hidrogénhangnál. Ami változik, az a tartalom: a Manners és a Gossamer is sokkal sötétebb albumok voltak, mint ahogy azt néhány felszínes hallgatás után a legtöbben megítélték. Sok kritika érte korábban Angelakost, hogy zenéje „túl boldog” – holott a bipoláris zavarral küszködő, szuicid hajlamú énekes szövegei szöges ellentétei voltak a lemezek hiperpoppos dallamainak. Saját elmondása szerint, míg a Manners arról szólt, hogy fogalma sincs, mi történik körülötte, a Gossamer meg egy zenére írt bocsánatkérés volt, addig a Kindred a környezetében élők biztosítása arról, hogy nagyon igyekszik mostantól jól csinálni a dolgokat, megpróbál jobb emberré válni. A család, az emberi kapcsolatok, a szeretet és a remény fontosságáról szól az album.
Blur – The Magic Whip (április 27.)
A mindenki által csak „wooohooo”-ként ismer britpop himnusz, a Song 2 mögött álló Blur 12 év után először jelentkezik új stúdióalbummal: a 2003-as Think Tank óta sok víz lefolyt már a Temzén, Damon Albarn bandájának legősibb ellensége, az Oasis például már jó néhány évvel ezelőtt feloszlott, közben Albarn virtuális elecronica zenekara, a Gorillaz hatalmas népszerűségre tett szert, és nagyon úgy nézett ki, hogy hiába turnézták be az elmúlt évek során az eredeti felállásban a fél világot, nem nagyon érdemes új Blur-albumra várni. Egy 2013-as Hong Kong-i kényszervakáció kellett ahhoz, hogy a nyolcadik lemez munkálatai elinduljanak, onnantól kezdve pedig nem volt megállás – az első kislemez februárban, a második pedig pár nappal ezelőtt jelent meg. Kicsivel több mint egy hónap múlva pedig már itt is a varázsostor!
