Júniustól immár a Budapesten és környékén élő, illetve az ide látogató, angol nyelvet értő külföldiek is élvezhetik a nagysikerű musical, Az Őrült Nők Ketrece előadásait az Átrium Film-Színházban. A darabot most már angol nyelvű feliratozással láthatja a közönség.
Jerry Herman és Harvey Fierstein legendás musicaljét két évvel ezelőtt mutatták be, Alföldi Róbert rendezésében, Stohl András és Hevér Gábor főszereplésével. A produkció immár a századik előadásán is túl van, folyamatosan telt házakkal játsszák. A Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház 2016 nyarától biztosít angol feliratot az előadáshoz, annak reményében, hogy ezzel a Magyarországon élő vagy ide látogató külföldiek is színvonalas és szórakoztató kortárs színházi élményben is részesülhetnek.
Az angol feliratot a nézők a színpad fölé vetítve láthatják, ezért az érintetteknek azt javasolják, hogy a megfelelő láthatóság érdekében a hátsó sorokba váltsanak jegyet.
Az Őrült Nők Ketrece június 30-án, július 1-jén, 2-án, 7-én, 8-án és 9-én látható az Átrium műsorán.