A ragyogó tehetségű Maya Vitkova bolgár írónő első filmje, a Viktoria nyerte a 21. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 8000 eurós Hullámtörők díját.
A Szász János vezette háromtagú zsűri az izlandi Benedikt Erlingssonnak rendezői különdíjat ítélt a Lovak és emberek című alkotásáért. A diák zsűri az Oroszlánszív című filmet találta az Európai történetek szekció legjobbjának, a közönségdíjat pedig az Optimisták vitte el.
Április 12-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban, a 21. Titanic záró gáláján adták át a fesztivál idei díjait. A 2014-es Hullámtörők díjat a Viktoria című bolgár filmnek ítélte a háromtagú zsűri, melynek tagjai Szász János filmrendező, Santa Lingeviciute, a vilniuszi filmfesztivál művészeti igazgatója és Andy Starke brit producer.
Viktoria
A Viktoria című filmben a Nyugatról álmodozva Borjana nem akar gyereket vállalni a kommunista Bulgáriában, ám 1979-ben mégis megszületik lánya, Viktoria, akinek rejtélyes módon hiányzik a köldöke. Azonnal kikiáltják az Évtized Gyermekének, ám az európai kommunizmus bukásával Viktoria aranyéletének is vége szakad. A film egyszerre anya-lánya történet és szarkasztikus humorú, filozófiai tanmese, mely szélesebb történelmi perspektívából mutatja a múlt eseményeit. A ragyogó tehetségű Maya Vitkova írónő első filmje drámailag lenyűgöző, vizuálisan invenciózus, tele játékos metaforákkal és iróniával.
Lovak és emberek
Izland 2014-es hivatalos Oscar-nevezésének, Benedikt Erlingsson Lovak és emberek (Of Horses and Men) című filmgroteszkjének adta a zsűri a fesztivál rendezői különdíját. E szokatlan hangulatú elsőfilmes alkotás arra összpontosít, ami az állatot és az embert összeköti. Mindegyik egyformán szenved a halál és a szerelem szorításában.
Oroszlánszív
Az Európai történetek szekció alkotásai közül az Oroszlánszívet találta a diák zsűri az idei Titanic legjobb filmjének. A finn Dome Karukoski munkája egy megtérés története a látszólag megváltoztathatatlanról az európai szélsőjobboldali, ultranacionalista csoportok felemelkedése apropóján, egy felbomlóban lévő rasszista szkinhed csoportosulás vezetőjéről, akinek előítéletei és kártékony elvhűsége konfliktusba kerül a szeretet és család utáni vágyával.
Optimisták
Idén a közönség véleménye szerint 4,78-as szavazati átlaggal az Optimisták (The Optimists) című norvég dokumentumfilm bizonyult a legjobbnak, melyben 66 és 98 év közötti norvég hölgyek negyven éve minden héten röplabdáznak és még további terveik vannak.