„A szakmailag is erős kurzusok jelentenek egyre nagyobb vonzóerőt”

Míg manapság egyre többen és többen állítják, hogy a mindenhol ugyanazokra az alapokra épülő európai felsőoktatási rendszerek nem adják át a kellő gyakorlati tudást a hallgatóknak, a francia ESSCA School of Management tanulói kitűnő eredményeket mutatnak fel iskolájuk elvégzése után, felnőtt, sikeres és munkahellyel rendelkező felnőttként. Prof. Dr. Catherine Leblanc-kal, az intézmény főigazgatójával és az ESSCA Magyarország Alapítvány Elnökével beszélgettünk az iskola módszereiről, a tanévek felépítéséről, a különleges technológiákról, illetve a Budapestet választó külföldi diákokról.



Mik az ESSCA fő célkitűzései?

Az ESSCA School of Management arra készíti fel a diákokat és a vállalati menedzsereket, hogy a fenntartható fejlődés és az emberi értékek dimenzióinak figyelembe vételével tudjanak szakmai sikereket elérni a globalizálódó világban. Fontos számunkra, hogy egy igen stabil elméleti ismeretanyagot sajátítsanak el a diákjaink, ugyanakkor a gyakorlati képzés is központi szerepet tölt be nálunk. A hallgatóinknak az évek során minimum 4 alkalommal kell komoly szakmai gyakorlaton részt venniük, és célunk, hogy a képzés végére felkészült, kreatív, innovatív, határozott vezetőkké váljanak, akik ugyanakkor tiszteletben tartják a humanista értékeket és a fenntartható fejlődést.

Kiknek a jelentkezését várják? 

Fontos átlátni a rendszert, miszerint az ESSCA School of Management angersi központjában és a párizsi kirendeltségén a világ minden tájáról érkező diákok tanulnak 5 évfolyamon, ugyanakkor Budapestre a harmadi,k illetve negyedik tanulmányi évre, egy vagy két félévre érkeznek a hallgatók, akik úgynevezett „külföldi” féléveiket töltik ott. A bolognai rendszerből ismert 3+2 éves tagozódás nálunk is jelen van, de az iskolánk nem ad ki bachelor diplomát, a hallgatóink egyetemi menedzsment szakirányú diplomát kapnak az 5. év végén.

Ennek megfelelően a diákok túlnyomó része vagy érettségi után, vagy bachelor tanulmányai befejeztével, bachelor szintű diplomával a kezében érkezik hozzánk. Mindkét esetben olyan agilis diákokat várunk, akik tudatosan arra készülnek, hogy az üzleti szféra aktív résztvevői lehessenek, akik a menedzsment számos részterületének egyikével szeretnének foglalkozni karrierjük során. Büszkék vagyunk rá, hogy iskolánkba tízszeres a túljelentkezés és a hallgatók 95%-a végzés után 3 hónappal elhelyezkedik.

 Mik a legfőbb különbségek a magyar és a franciaországi oktatás között az ESSCA tekintetében?

Az ESSCA franciaországi kirendeltségén a diákok öt tanulmányi évet töltenek el. A magyarországi kirendeltség egy vagy két félévre várja a hallgatókat, akik elsősorban a francia anyaintézményből érkeznek és kötelező nemzetközi félévüket töltik itt.

Az ESSCA tanulóinak harmadévben ugyanis egy félévet kötelező jelleggel külföldön kell tölteniük és ezt vagy az iskolánk 47 országban levő 169 partnerintézményénél töltik vagy pedig az intézmény budapesti vagy shanghai-i kampuszán. Negyedévesen a diákok számára ismét adott a lehetőség egy külföldi félévre vagy a számos partnerintézmény egyikében vagy pedig a magyarországi illetve kínai kirendeltség egyikén.

Emellett a 169 partnerintézményünk hallgatói is gyakran választják a budapesti kampuszt külföldi félévként. A latin-amerikaiak, kanadaiak és ázsiaiak körében különösen népszerű a budapesti oktatás, de számos nyugat-európai diákunk is van. Előbbiek a speciális kurzuskínálat és a kellemes tanulási légkör mellett azért is szeretnek Budapesten tanulni, mert számukra Magyarország egzotikus helynek számít. A nyugat-európai diákok számára pedig a szakmailag is erős kurzusok jelentenek egyre nagyobb vonzóerőt.

Mi különlegeset tud nyújtani az ESSCA egy magyar hallgató számára?

Diákjaink valódi nemzetközi közegben tanulhatnak, külföldi oktatógárdától, miközben sokféle országból érkező diák tudásanyagát és kultúráját ismerik meg. Mindez kivételesen tágítja a látókörüket, szélesíti gondolkodásmódjukat. A képzés végére járatosak lesznek a nemzetközi üzleti életben, mind angol mind francia nyelven. A képzés különlegessége az is, hogy gyakorlatorientált: számos vállalatvezető tart kurzust, a diákok vállalatlátogatásokon és vállalati projektekben vehetnek részt, illetve több kötelező szakmai gyakorlatot kell validáltatniuk, így a hallgatók már az egyetemi évek alatt belekerülhetnek a valós vállalati közegbe. Fontos kiemelni azt is, hogy iskolánkban egyénre szabott tutori rendszer működik, tehát mindenkit a saját személyes ambíciói mentén kísérünk végig az oktatás során.

 Milyen új, modern technológiákat vagy eljárásokat tud biztosítani az ESSCA a jelentkezőknek?

Folyamatosan fejlesztjük az oktatók és diákok rendelkezésére bocsátott eszközöket. Ezek egyike az úgynevezett PECT tanterem, mely Franciaországban csak a mi iskolánkban fellelhető, és egész Európában csak két hasonló kezdeményezés van. A diákok egy hatalmas körasztal mentén foglalnak helyet, melyek közepén is monitorok vannak, illetve körben, a falak mentén is kivetítők biztosítják, hogy mindenki folyamatosan láthassa az interaktívan zajló közös munkát. Ez az elrendezés segíti a diákok közötti, illetve a diák és tanár közötti folyamatos együttműködést is.

A beépített eszközök lehetővé teszik az oktató számára, hogy könnyedén áttérjen egyik oktatási módszerről egy másikra – például egy előadás után egyéni vagy mini csoportmunkára – és így fenntartsa a diákok figyelmét. A diákok számítógépére küldött rendszeres mini kvízekek lehetővé teszik az oktató számára azt, hogy a csoportja tanulási szintjéről feltáró, azonnali és anonim statisztikákat nyerjen. A PECT termek által egyszerre profitálnak a legjobb technológiából és a legújabb pedagógiai módszerekből. Ez az eszköz lehetővé teszi számunkra, hogy a pedagógia terén elnyert előnyünket megtartsuk, amely a szakmánk egyik legfontosabb célkitűzése.

Iskolánkban bevett szokás bizonyos kurzusok közvetítése is, melyek így két kirendeltségen – Angers-ban és Párizsban – egyszerre futnak. Az oktató egy mikrofonnal van ellátva, munkáját filmre rögzítik és a videót direktben közvetítik a másik kirendeltségen. A prezentáció és a helyszínen megvalósított változtatások egy interaktív tábla segítségével ugyancsak közvetítésre kerülnek.

Szintén hasznos eszközök az oktatásunkban az úgynevezett klikkelők vagy gombnyomásos válaszadó készülékek, melyek azonnal mérhetővé teszik az átadott ismeretek elsajátítását, ezzel segítve a tanári munkát.