A svéd láncfűrészes

Cirkusz lesz a Trafóban. De még milyen! Az új cirkusz sztárjairól, visszafojtott lélegzetekről és a légtornász halálugrásáról Juhász Dórával, a Trafó sajtó-szakmai kommunikáció felelősével beszélgettünk.

A világon a Cirque du Soleil nevével forrt össze az „új cirkusz” fogalma. Nálunk éppen tíz éve volt az első ilyen jellegű bemutató. Hogyan, kinek jutott eszébe éppen ez a műfaj a Trafóban?

A Trafó 2001-ben hívta el először Budapestre a svéd Cirkus Cirkört, a csapat pedig nemes egyszerűséggel lenyűgözte és elvarázsolta a hazai nézőket – őrületes siker volt! Tíz évvel ezelőtt a magyar közönség még csak álmodozhatott a Cirque de Soleil előadásairól – legfeljebb megnézhette őket a tévében –, a showbiznisz és cirkusz határán egyensúlyozó szuperprodukcióiról híres kanadai csapat ugyanis a kétezres évek elején még megfizethetetlen volt/lett volna itthon. A Trafó igazgatója, Szabó György épp a napokban mesélte, hogy annak idején, a kezdetek kezdetén kissé szkeptikus volt azzal kapcsolatban, hogy miként fogadja a hazai közönség ezt a külföldön egyébként egyre népszerűbb műfajt. Nos, az élet az új cirkuszt igazolta és végső soron a Trafó akkori csapatát, hogy végül mégis felvállalta a műfajt!

Már nem ez az első cirkuszszínházi sorozat, több éves tapasztalattal rendelkeztek. Van visszajelzés arról, hogy kik járnak ezekre az előadásokra? Magyarországon van kereslet a műfajra?

Bizony, az elmúlt 10 évben rendszeresen érkeztek és érkeznek hozzánk új cirkuszi produkciók – zömmel a műfaj hazájából Franciaországból, de volt itt például finn, ausztrál vagy épp japán új cirkuszi előadás is. Arra pedig, hogy kik járnak ezekre az előadásokra és mennyire szeretik, csak szubjektíven tudok válaszolni. Öt éve dolgozom a Trafóban sajtó és kommunikáció fronton, tehát kialakult az a titkos szokásom (mostantól nyilvánvalóan a legkevésbé sem lesz titkos:), hogy előadás közben a lépcsőn ülve figyelem a nézők reakcióit. Ez egy cirkuszi előadás alatt valami elképesztő élmény! Ezekben a projektekben ugyanis van egyfajta speciális rétegzettség: ezek az előadások rendszerint tele vannak finom iróniával, felnőtteknek szánt gegekkel, elgondolkodtató képekkel, ám közben ott van benne a ritmus, a humor, az attrakció és persze a hatalmas technikai tudás, a látvány, a varázslat, ami az egészet a gyerekek számára is nagyon izgalmassá teszi. Azaz ha felpillantok a közönségre, azt látom, hogy kicsi és nagy tátott szájjal, teljesen elámulva ül egymás mellett! Nem beszélve az előadás utáni közönségtalálkozókról, ahol szinte moderátorra sincs szükség, csak úgy záporoznak a kérdések a zsúfolt nézőtérről az alkotók felé. Szóval a válasz: igen, abszolút van rá kereslet!

Már „veterán” Trafójáró a Cirkus Cirkör. Csinálj kedvet a társulathoz egy olyan néző számára, aki szereti a színházat, de a cirkuszt ki nem állhatja!

Nehéz erre válaszolni, mert megmondom őszintén, hogy én a tradicionális cirkusznak is nagy rajongója vagyok. Négy-öt évesen teljes extázisba tudtam esni a Fővárosi Nagycirkusz előtt: imádtam a fényeket, a perecet, a zenekart, az artistákat, azt semmihez sem hasonlítható fesztültséget, mielőtt a légtornász elrugaszkodik és te visszafojtott lélegzettel, pattanásig feszült idegekkel, 100%-os figyelemmel csak őt nézed… Azt hiszem, hogy ez a mély jelenlét és figyelem a legfontosabb a cirkuszban, de valljuk be; az igazán jó színházban is.

A Cirkus Cirkör társulatának tagjairól pedig egy pillanatra sem lehet levenni a szemünket és nem, nem az attrakció miatt, hanem mert lenyűgöző karakterek mind a hatan. Különleges színpadi figurák, sokkal inkább színháziak, mint cirkusziak. A társulat ezúttal egy Jean-Pierre Jeunet-szerű (Delicatessen, Elveszett gyermekek városa, Amélie csodálatos élete) mesevilágot jelenít meg. A hat furcsa karakter mindegyike azt érzi, hogy nincs nála magányosabb a világon és persze mindegyiknek van egy szokatlan, béna ötlete, hogyan lehetne a többiekkel kapcsolatba lépni – például pingpong labdával, tapadókoronggal vagy akár láncfűrésszel. Az csak hab a tortán, hogy a láncfűrésszel történetesen zsonglőrködni is tudnak – méghozzá tökéletesen:)

Az „új cirkusz” az irtózatos médiazaj világában próbál érvényesülni és eljutni nézőihez, valahol a mozgásszínház, a zenés előadások, a vaudeville és a hagyományos színház műfajából építkezve. Nemzetközi trend áll e mögött, vagy egymástól elszigetelődve működnek ezek a társulatok?

Ami roppant érdekes ebben az egészben, hogy bár a kortárs vagy új cirkusz (franciásan: le nouveau cirque) mint műfaj a 60-as évek óta létezik, azért itt mégiscsak arról van szó, hogy egyszer csak jött egy generáció, akik a tradicionális cirkuszhoz képest valami mást/újat akartak mondani és a hagyományos cirkuszi eszköztárat felhasználva, ám a film, a színház, a zene és tánc irányába is lépve fogalmazták meg magukat, nem kis iróniával és nem utolsó sorban többnyire elefántok, oroszlánok és mindenféle cirkuszi állatok nélkül!

Azaz a műfaj keretei egészen lazák és ez hatalmas mozgásteret ad az alkotóknak. Nyilvánvalóan megfigyelhetőek trendek és tendenciák, melyek országonként eltérőek lehetnek és a produkció jellege is függ attól, hogy körporondra vagy színházi térbe képzelték-e el. Ahogy az sem mindegy, hogy az előadás alkotói például akrobaták vagy zsonglőrök-e. Vagy épp mondjuk informatikus-zsonglőrök, mint Adrien Mondot, aki cirkuszi előadásaiban a vetítésre és a számítógép vezérelte látványra épít. A francia CIE 111 csodálatos előadásaiban viszont a különleges tér a meghatározó és az, hogy bámulatosan (szinte koncertszerű ritmust diktálva) játszanak a labdákkal és a teret alkotó kockákkal. Nem beszélve a szőrös-szakállas finn Jani Nuutinenről, aki egy egészen apró körporondon emelget súlyos vasgolyókat, árnyjátékot játszik és varázsol egészen egyedülálló atmoszférát egyszemélyes(!) cirkuszában.

Azaz az új cirkusz műfajának talán a sokszínűség a legfontosabb jellemzője, miközben természetesen rengeteg nemzetközi fesztivál és találkozó ad lehetőséget egyrészt az alkotóknak, hogy találkozzanak, másrészt nekünk, kortárs művészeti intézményben dolgozóknak, hogy ott megnézzük őket és a legjobbakat/legizgalmasabbakat megpróbáljuk Budapestre csábítani. Ebben a „Budapestre csábításban” segített például a Circle Around európai új cirkuszi projekt is néhány évvel ezelőtt, amelynek a Trafó is fontos tagja volt – belga, francia és dán szervezetekkel együtt.

A Trafó rendre olyan alkotókat hoz el hozzánk, akik világszerte ismertek és elismertek, itthon azonban talán épp először járnak, tehát a hazai közönség nem kötődik hozzájuk különösebben. Mennyire nehéz elérni a közönséget ezekben az esetekben?
Valóban a legnehezebb az, hogy egy itthon még ismeretlen alkotót bevezessünk a köztudatba. A jelenlegi gazdasági helyzetben mi, a Trafóban azt érzékeljük, hogy az emberekben a pénzhiány miatt valamivel kevesebb a kísérletező kedv. Nem költhetnek annyit kultúrára, tehát próbálnak biztosra menni és a kedvenceiket nézik, illetve próbálnak olyan előadásra jegyet váltani, ahol ismerik az alkotót, látták már korábbi munkáját. Mi pontosan ezért gondolkodunk sorozatokban, a sorozatokhoz pedig – ahogy az új cirkusz esetében is – bérleteket is kapcsolunk. Így egyrészt kedvezményesen lehet megnézni az előadásokat, másrészt kialakul egyfajta bizalom az adott sorozat és műfaj irányába, a nézők pedig biztosak lehetnek benne, hogy nem csúsznak le azokról az előadásokról, amiket tényleg látniuk kell, ha egy bizonyos műfaj rajongói! A sorozat egyik előadásán szerzett nagy élmény pedig talán inspirálja a nézőt arra, hogy a sorozatban más produkciókat is megnézzen, még akkor is, ha véletlenül – még – nem ismeri az adott művész.

Milyen társulatok lesznek még az új cirkusz bérletsorozatban?

Januárban egy gyönyörű, sokszereplős vietnámi cirkusszal nyitjuk az új évet – benne 14 akrobata és 5 zenész, rengeteg bambuszrúd és sok-sok mesés pillanat. Ó, és egy apró kulisszatitok: a csapat egy saját, vietnámi szakácsot is hoz magával, aki mindig a társulattal utazik, biztos, ami biztos!

Majd jön májusban két, fa emelvényeken bravúrosan egyensúlyozó francia srác – a társulat neve és a darab címe is Ieto. Végül, de nem utolsó sorban szintén Franciaországból érkezik Jean-Baptiste Thierree és Victoria Chaplin, az új cirkusz két igazi élő legendája. A házaspár 1972-ben alapította az első közös társulatát, azóta járják a világot, ám ami még szebb, hogy a gyermekeik – James és Aurelia – is a cirkuszi világ legjobbjai. Na és persze a Chaplin név sem véletlen egybeesés! Victoria ugyanis Charlie Chaplin leánygyermeke és – tudom, ez már-már hihetetlen, de igaz – egyúttal Eugene O’Neill Nobel-díjas amerikai drámaíró lányunokája! Elképesztő család!!!

Fotó: Mattias Edwall