A legszebb szökőkutak Budapesten

A szökőkutakat sokan tartják a lehető legjobb megoldásnak arra, hogy kreatívan, mégis praktikusan díszítsenek egy várost, érdekesképpen az európai fővárosok minden jellegzetességével büszkélkedő Budapest nem dúskál bennük.

Erzsébet tér


A város első szökőkútjában, a Danubius kútban ma már az Erzsébet téren gyönyörködhetünk, de kezdetekben a Kálvin téren állt. A szökőkút állításának terveit 1879-ben indítványozták feltehetőleg Ybl Miklós kezdeményezésére, aki később tervezője is lett a robosztus dísztárgynak, amit végül csak 1883-ban adtak át. Méretei akkorák voltak, hogy külön kocsit kellett tervezni darabjainak szállításához és a korabeli pestiek közt több legenda is született a szállítás nehézségeiről.



Ahogy telt az idő, fejlődött a város, a Kálvin téren történő folyamatosan balesetek azt bizonyították, hogy sürgős átépítések szükségesek. A második világháború alatt bombatámadás érte a kutat, amit 1959-ben már a Szabadság téren állítottak fel, mivel a hármas metró munkálatai miatt a Kálvin tér olyannyira megváltozott, hogy ott díszítőelemnek már nem volt helye. A szökőkút a négy magyar folyót ábrázolja, Neptunus istene a Dunát, míg a három nőalak a Tiszát, Drávát és a Szávát.

Szabadság tér


2010-ben adták át, így a szökőkutak világában még igazi friss húsnak számít a Szabadság-téri interaktív csoda, mely szenzorjainak hála folyamatosan érzékeli az ember közelségét, így ha be akarunk menni a vízköpők alkotta téglalapba, az szabad utat enged nekünk néhány percre. Nem csak a fiataloknak jó játék, hiszen minden felnőttből előcsalja a gyereket egy másodperc alatt. A szenzoroknak a látogatók játékainak hála felépítése folyamatosan változik. A nagy nyári hőségben tökéletes arra, hogy kicsit felfrissítsük magunkat, bár azért óvatosan a játékkal, a kilövellő vízfalak nem éppen erre valók!

Egyetem tér


Az ELTE jogi kara előtt elterülő vörös márványból készült nyitott könyvben a vízsugár az oldalak lapozását imitálja, így felhívva a figyelmet az tanulás, olvasás és kultúra fontosságára. Jobb helyet nem is nagyon választhattak volna a kreációnak, bár a jogi hallgatók valószínűleg látnak így is elég könyvet egyetemi évei alatt és nem biztos, hogy két kurzus között is vaskos könyveket akarnak bámulni.  A roppant kreatív szökőkutat 2012-ben a könyv napján adtak át egy ugyanolyan vörösmárványból készült csukott könyv szobrával egyetemben, mely egyben utcai bútorként is szolgál, tökéletes találkozási ponttal gazdagítva a teret.

Kolosy tér


Budapest, ha nem Magyarország leghuncutabb szökőkútja isteni témája lehet minden Instagram-képnek, hiszen ki ne akarna ilyen formák előtt pózolni egy köztéren? A néhány éve megújult Kolosy-tér egyik legfőbb új eleme lett a szökőkút, ami egy másodperc alatt hírhedt lett, azonnal megragadta mindenki fantáziáját és hetek alatt varázsolta a teret Budapest egyik legmegmosolyogtatóbb helyévé. A Google Maps-en Cici térként is jegyzik, mi csak azért sem magyarázzuk el hogy pontosan miért, ha valaki ránéz a kreálmányra így is úgy is elmosolyodik. Valószínűleg mindenki rájön, miért…  Persze rossz az aki rosszra gondol!

Károly kert


A Károly-kert szökőkútjában – ha szabad ilyet mondanunk – semmi különös nincsen, ám az azt körbevevő környezet miatt mindenképpen kiemelkedő pontja Budapestnek. Az egyik legszebben gondozott park már a 17. században is a főváros egyik szépséges zöld övezete volt. Budapest kicsi paradicsoma.

Mechwart tér


A 18 000 négyzetméteres gyönyörű budai parkot régóta díszítette már szökőkút, mely 2010-ben megújult, így a park látogatói már egy 21 méter átmérőjű díszépületben gyönyörködhetnek az azt körbevevő padokon. A közelben játszótér is van, a gyönyörűen gondozott környezet pedig mindig tökéletes egy sétára.