A legjobb zsidó éttermek a városban

A zsidó konyhának számtalan különböző arca van, hiszen a világ más-más sarkaiban szétszóródott diaspóra szerteágazó konyhai hagyományainak köszönhetően rendkívül eltérnek egymástól egyes országok zsidóinak étkezési szokásai. Évszázadokon keresztül egyszerre hatottak a zsidó konyhaművészetre a helyi szokások és a Sabbat szabályai, így pedig egy igazán színes és nagyon helyfüggő konyhai kultúra jöhetett létre. A magyarországi zsidó éttermekben a Közép-Európai vonal képviseli magát hangsúlyosan, magyaros ízekkel megbolondítva. Budapest zsidó éttermeiben kiváló zsidó ételeket szolgálnak fel, tökéletes példáját adva a kulturális sokszínűség áldásos hatásainak. Nemcsak turistáknak, de a budapestieknek is ajánljuk az alábbi helyek felkeresését.

Budapest zsidó negyede, amelyet a Király-Dohány-Kazinczy utcák háromszöge határol, az elmúlt években vált csak igazán pezsgő történelmi részévé városunknak, köszönhetően nagyrészt annak, hogy egyszerre volt képes megőrizni hagyományait és szert tenni új tulajdonságokra is a gyorsan fejlődő belvárosi környezetben. Miközben számtalan romkocsma, kávézó és dizájn bolt ütötte fel a fejét a zsidó negyed utcáin, ezáltal népszerűvé téve a környéket a fiatalok körében, az eredeti atmoszféráját is megtartotta. A házakra jellemző karakteres építészeti stílus, a szerteszórt vallási intézmények (a Dohány és a Kazinczy-utcai zsinagógák), valamint a zsidó konyhaművészet előtt fejet hajtó éttermek biztosítják a kerület kulturális örökségének tovább élését. A válogatásunkban szereplő éttermek többsége városunk ezen gyönyörű, központi területén fekszik, sok kosher és nem-kosher illatával nem kevés alkalmat adva a nyáltermelésünk beindulására.


Mazel Tov

A magát gasztro romkocsmaként hirdető Mazel Tov egy igazi tündérmeséje a magyar gasztro forradalomnak, hiszen alig néhány hét alatt lett Budapest egyik fő központja és minden valamire való társalgásban felvetődik a kérdés, hogy ki járt már a Mazel Tovban és hogy ugye mennyire jó volt. Ha éhesen megyünk, a pénztárcánk alapos fogyókúrán fog átesni, mivel az előttünk készülő ínycsiklandozó zsidó finomságok több mint csábítóak – egyenesen a falat kaparjuk, ha nem kóstolhatjuk meg őket, miután pedig már előttünk van, sajnáljuk megenni a gyönyörű tálalás miatt. Ha esetleg nem vacsorázni indulunk, akkor se feledkezzünk el a design-t illetően is csillagos ötöst érdemlő Mazel Tovról, a kulturális programok és a remek borlap ugyanis senkit nem hagy unatkozni. Kiemelnénk a pincérek magas számát, melynek hála végre nálunk is van már olyan vendéglátói egység, ahol nem árválkodik üres poharával a vendég.


1073 Budapest, Akácfa utca 47.

Mazel Tov

Hummus Bar

Jelen sorok írójának a humuszról éveken át csak a talaj egyik szerves alkotóeleme jutott eszébe, mígnem egy szép nap, körülbelül hét évvel ezelőtt, szembe nem találta magát az azóta már kilenc éttermet számláló Hummus Bar lánc első tagjával. Akkor még a csicseriborsós csoda nagy egzotikumnak számított hazánkban, azóta viszont hatalmas divat lett pitánkat ebbe mártogatni, pirítósunkra humuszt kenni, húsokhoz saláta helyett fogyasztani. Ez persze nem is csoda, hiszen a humusz nem csak finom, de egészséges és tápláló is: magas C vitamin, vas és rost tartalma miatt kiváló reggeli, ebéd, vacsora vagy akár nassolni való lehet.
A sokféle különböző módon tálalt házi humuszon kívül rengeteg más közel-keleti ételkülönlegességet is kóstolhatunk a Hummus Barban: többek között falafelt, kuszkusz-levest és baklavát. A hamarosan tizedik éttermét üdvözlő láncnak egyébként van két darab csak vegetáriánus ételeket felszolgáló tagja is, de a húsmentes életmódot követők mindegyikben biztosan találni fognak valamit, amivel jól lakhatnak.

1051 Budapest, Október 6. utca 19

1054 Budapest, Alkotmány utca 20

1053 Budapest, Kecskeméti utca 1

1136 Budapest, Hollán Ernő utca 6

1077, Budapest Wesselényi utca 14

1111 Budapest, Bartók Béla utca 6

1094 Budapest, Tompa utca 30-34

1031 Budapest, Záhony utca 7

1072 Budapest, Akácfa utca 47

hummus-bar-2


Macesz Huszár

A Dob és Kazinczy utcák sarkán már évtizedek óta egymást váltották az éttermek. A Kőleves nemrég költözött el egy új helyre, de a ház nem maradt sokáig üresen, a kulináris hagyományokat pedig a Macesz Huszár viszi tovább. Tulajdonosa, Popovits Dániel, vezeti a közeli Dobló borbárt is, ide pedig egy kóser stílusú bisztrót álmodott meg, ami annyit tesz, hogy olyan alapanyagokkal dolgoznak, amelyek könnyen lehetnének kóserek, de nem kóser hentesektől származnak. A Macesz Huszár névben eggyé olvadnak a zsidó és magyar hagyományok, ami az étlapon is jelentkezik. Lúdláb és sólet egészen barátságos árakon mosolyognak vissza ránk a menüről, amely egyébként minden nagyobb zsidó ünnep és évszak alkalmával megújul. Popovits Dávid gondoskodik arról is, hogy mindig a legkiválóbb magyar borokból lehessen választani, gyümölcsös fehér boroktól testes vörösökön át tokaji desszertborokig. A hely atmoszférája laza és informális: az enteriőr a nagyi szalonjára emlékeztet, a giccs nélkül. A konyha egészen későig, vasárnaptól szerdáig 22.30-ig, csütörtöktől szombatig 23.30-ig tart nyitva.

1072 Budapest Dob utca 26.

MACESZ


Kőleves

A Kőleves egy kétszintes kertes bár-étterem a zsidó negyed szívében. A hely tulajai jól bevált filozófiát követnek: csak semmi disznóság, adalékanyagok vagy ízfokozók, az ételeiket pedig a mikrohullámú sütő közelébe sem engedik. Háztáji tojásokkal és helyi termékekkel dolgoznak, emellett a kenyereket is maguk sütik, mint ahogyan a szószok, a pestók, a chutney-k és a lekvárok is mind házilag lettek elkészítve. Annak ellenére, hogy nagyon szigorú szabályoknak kell megfelelniük az alapanyagok minőségét és forrását illetően, a nemzetközi trendeket követő fogásaik tele vannak új ötletekkel és varázsos kreativitással -hús alapú, vegetáriánus és tejmentes ételek közül is választhatunk a Kőlevesben. Napi ajánlataikban rendszerint találkozni rókagombás sült kacsamellel, melyet zöldfűszeres rösztiburgonyával szolgálnak fel, citromos morzsában sült lazaccal, amihez édesköményes mangó saláta dukál, és cérnametélt salátát füstölt kacsamellel és sárgadinnyével. A kerti kemencében pedig a város legjobb báránysültjét készítik.

1075 Budapest Kazinczy utca 37-41.

KŐLEVES_


Rosenstein

A listánkon szereplő két nem-zsidónegyedi étterem egyike. A Rosenstein egy kis büféként kezdte meg az életét, mára pedig az egyik utolsó családi tulajdonban lévő étterme Budapestnek – afelől viszont kétségünk sem támadhat, hogy a legjobb. A Keleti pályaudvarhoz közel eső étteremben számtalan hagyományos magyar és zsidó fogást szolgálnak fel, olyanokat mint a serpenyőben sült csirke-supreme paprika mártásban és hengerelt burgonyagombóccal, a báránycsülök fokhagymás hremzlivel, vagy a könnyű madártej. A Rosenstein nem egy olcsó étterem (a legtöbb fogás ára 3 és 5 ezer forint között mozog), de azért bőven találni sokkal drágább éttermeket abban a ligában, amelyben ez a családi vendéglő játszik. Pedig a Rosenstein nem csak mennyei ételeket nyújt, de állandóan magas színvonalat és egy olyan légkört is, amihez foghatót csak otthon, családi ebédeknél élhetünk meg.


1087 Budapest Mosonyi utca 3.

ROSENSTEIN00

Fülemüle

Szintén a zsidónegyeden kívül található, és csakúgy, mint a Rosenstein, a Fülemüle is a nyolcadik kerület büszke lakosa. Főleg libakülönlegességekben utaznak, de mesteri sóleteket is készítenek, amire büszkék is, hiszen szlogenjük is úgy hirdeti őket, mint „a sólet-specialisták”. A sült libacombjukat muszáj megkóstolni, mint ahogyan ha eljön a Márton-nap, az erdő kincsei raguval felszolgált libamellüket is, de érdemes befizetni egy libamájas fogásra is. A Fülemüle erősségei között van továbbá a megannyi házi füstölésű húsuk, az argentin Angus steak, és a csilis sólet. A főételeikhez hasonlóan desszertjeiket is hagyományos otthoni receptek alapján készítik. Csokibevonatos, diókérges maceszuk és az almás-diós-mákos nudli hihetetlenül finomak. A libalevesükben található maceszgombócról a New York Times azt írta, hogy a világ legjobbja. Kell ennél több?

1085 Budapest Kőfaragó utca 5.


Carmel

A Carmel-lel végre visszatértünk a tipikus zsidó éttermes környezetbe, az 1987-ben nyitott, majd 2008-ban a glatt kóser minősítést elnyerő étterem ugyanis a gasztronómiai forradalom és a zsidó kultúra budapesti melegágyának számító Kazinczy utcában helyezkedik el. Az enteriőr hívogató és hétköznapi, olyan mint egy vidéki hotel étterme:  az egyszerűség jellemzi, kivéve az ólomüveg ablakokat, amik a helynek egyfajta csillogóan ragyogyó keleti színvilágot kölcsönöznek. A Carmel étlapján egyszerre képviselteti magát a nemzetközi, magyaros és zsidó vonal: kérhetünk töltött káposztát, pontyfilét, borjúmarha gulyást, de matbukhával és humusszal körített izraeli tálat, maceszgombócos húslevest, flódnit és csokis macesztortát is.
A „glatt kóser” kifejezés egyébként annyit tesz, hogy az étterem által felhasznált húsoknak a zsidó étkezési törvény, a kashrut legmagasabb elvárásainak kell megfelelniük. A kóser hentes által feldolgozott hús tehát nem csak az egyetlen követelmény: az állat tüdejének simának és minden hibától mentesnek kell lennie, csak így érdemelheti ki a hús a glatt jelzőt.

1074 Budapest, Kazinczy u. 31.

CARMEL


Hanna

A Hanna egy ortodox glatt kóser étterem, amely már a hatvanas évek óta üzemel a Kazinczy utcai zsinagóga udvarán. Minden nap – kivéve vasárnap – hagyományos magyaros és zsidó ételekkel várják a vendégeket családias, otthonos környezetben. Az étterem belseje nincs kicsicsázva dekorációkkal, és fényesnek sem mondanánk, cserébe viszont mindig nyugodt és csendes. Az étlapot böngészve választhatunk olyan ízletes magyar fogások közül, mint a marhapörkölt galuskával vagy a megannyi lekváros palacsinta, de kipróbálhatunk klasszikus zsidó ételeket is, mint a zsidó tojást, vagy a tahinivel és izraeli salátával felszolgált humuszt, na meg persze az örök kedvenc sóletet.
A pészách menüt választva kipróbálhatjuk a széder tálat, vagy kérhetünk borunkhoz és desszertünkhöz maceszgombócot, csirke vagy marhaételeket, de különféle salátákat is.

1074 Budapest Dob utca 35.

HANNA_


Carimama Pizzera and Bakery

A Camimama a város legjobb kóser pizzázója és péksége, amely vasárnapot leszámítva minden nap bolondítóan finom illatokkal és még finomabb ételekkel várja a vendégeket: a reggel a kóser pékáruk, édességek, kávék, omlettek, szendvicsek, saláták és torták ideje, napközben pedig kóser pizzákat és tészta különlegességeket kóstolhatunk a helyen, de nyugodtan kérhetjük őket elvitelre is. A menün a hagyományos ételek remekül megférnek a zsidó specialitásokkal: a falafelt és a humuszt néhány sorral lejjebb követik a pizzák, levesek, halételek, palacsinták és fagyikelyhek.


1074 Budapest Kazinczy utca 28.

CARIMAMA

Frőhlich Cukrászda

2013-ban a Frőhlich kiérdemelte a „badatz hechser” kóser tanúsítványt, ami a rabbinikus jóváhagyás egyik legmagasabb foka. A cukrászda úgy őrzi meg a klasszikus budapesti kávéházi élményt, hogy közben száz százalékosan kötődik a kóser hagyományokhoz is. Ízletes édességeik és nagyszerű kávéik tökéletes hozzávalói egy kellemes délutáni beszélgetéshez barátainkkal, és új barátok szerzését is megkönnyítik.
Meglepően széles választékuk mindenki számára tartogat valamit: almás-mákos-diós flódnijuk mellett kapni hanuka fánkokat, Hámán fülét, de Dávid csillag formájú mézeskalácsot is.
Gyakran kísérleteznek ki saját találmányokat is, ezek közé tartoznak az édes töltelékű gyümölcskenyereik és süteményeik. Az Osztrák-Magyar monarchia idejéből is átmentettek néhány édes mementót, amely inkább a magyar vevőknek lesz ismerős. Abban az esetben, hogyha az ember szeretteit valami különleges és kóser dologgal szeretné meglepni, szintén nyugodtan fordulhat a Frőhlich-hez, ugyanis nagyon különleges tortacsodák rendelhetőek a cukrászdából.

1072 Dob utca 22.

FRÖHLICH