A leghidegebb csodák a Szamosban

Van, ahova mindig jó visszatérni. Egy kedvenc pad a parkban, egy kedvenc, a multiplexek hangulatát mellőző kedvenc mozi vagy egy étterem. Vagy egy cukrászda. Mint például a Szamos Gourmet Ház, ahova bár sokszor térünk vissza, mindig azt gondolva, hogy ugyanaz a kellemes élmény vár minket, a végén mégis megdöbbenéssel kell konstatálnunk, hogy ez nem így van. Nem csak azért, mert a Szamos termékeinek a minősége, a kiszolgálás mikéntje és a Gourmet ház hangulata minden alkalommal megdöbbenti az embert, hanem azért is, mert a Szamos egy kicsit mindig más.



Ugyanabba a folyóba nem léphetünk, ezt már tudjuk a bölcs görögök óta és a Szamosba sem kaphatjuk mindig azt, amit megszoktunk. A Szamos mindig képest mást nyújtani. Minket most a fagylaltkínálattal nyűgöztek le. Hiszen mit egyen mást az ember fia nyáron egy cukrászdában? Nos, nem csak fagyit…

Párosan szép…


Hanem fagyit süteménnyel! A képlet nagyon egyszerű. Végy tortaszeleteket, amiknek a hozzávalói nem csupán minőségi, szigorúan szűrt élelmiszerekből állnak, hanem hagyományokból, a cukrászat odaadó szeretetéből és történelemből is. Ezekből pedig mint tudjuk, van elég. Második lépés: találj ezekhez a süteményekhez – bár bevalljuk, ezt a szót itt pironkodva írjuk le, de mit tehetünk, ha Kazinczy nem talált ki szót a mennyei süteményekre, nem ő tehet róla hogy rossz korban született és  nem ehetett Szamost – olyan fagylaltokat, amik tökéletes passzolnak az ízükhöz, sőt, akár készítsd el a sütemény fagylalt megfelelőjét. Harmadik lépés: tálald őket úgy, hogy mindez olyan művészeti alkotás legyen, aminek nem csak Instagrammodon lenne helye, hanem a New York-i MoMA-ban n is. Ezt a három lépést megtéve a Szamos pedig ismét elvarázsolt minket. De úgy igazán.

A legjobb hozzávalók


De tegyünk egy gyors kanyart vissza a hagyományok és minőségi hozzávalók felé. Ahogy minden szezont megelőző időszakban, a fagyi időszak előtt is lázas kísérletezgetés és tesztelés folyt a kulisszák mögött, hogy a vendégek elé már a lehető legjobb ízek és összeállítások kerüljenek. Persze volt hova visszanyúlni, hiszen a fagylaltkészítés már régóta a Szamos történelmének része, és bár mindig kerülnek új ízek a kínálat közé, az olyan klasszikusok, mint a vanília vagy a 70%-os belga csokiból készülő csokoládé lekörözhetetlenek, de  nagy múltja  van a gyümölcsfagylaltoknak is, amik természetesen a legszebb termésekből készülnek, szigorúan ellenőrözött körülmények között, csak úgy, mint a sütemények vagy bonbonok. A Szamos sikerének egyik titka pont ez a szigorú odafigyelés minden apróságra és az ezt eredményező maximalizmus, aminek hála például még a fagylaltokat díszítő tejszínhabon is heteken át kísérletezgettek, hogy hogyan lesz a legjobb. Ugyanez mondható el a külsőségekről is:  egy tányért díszítő mogyoró vagy eperdarab sem véletlenül van ott: minden előre megtervezett, hogy a végeredménytől királynak érezhessük magunkat.

Nem egyszerű jegeskávé


Mielőtt belevetnénk magunkat a desszertekbe, igyunk egy kávét, hiszen kell majd az energia szemeinknek, ízlelőbimbóinknak és elménknek is. Ám ha már fagylalt és fülledt meleg, nyugodt szívvel fogadtuk el a jeges kávét, ami nem csak egy kávéba dobott gombóc fagyi –  kezdjük ott, hogy két gombóc –  hanem még ebben az egyszerű kategóriában is műremek a házilag készített tejszínnel, a csokoládésziruppal a koronaként ékeskedő kávés belga csokidarabbal. De jöjjenek az édességek!

A legendás Mozart kehely


Kezdjük a legnagyobb sztárral, a Mozart kehellyel, mely mint majd azt láthatjuk minden fagylaltkehelynél, magával a külsejével is egy kisebb csoda. De mint tudjuk nem minden a külső, a belső számít igazán, ez az igazság pedig igaz a fagylaltok világában is. A Mozarttal nem aprózzuk el: vanília fagylalt, mogyorófagylalt és csokoládéfagylalt fér meg teljes gasztronómiai barátságban egymás mellett, a már emlegetett házi készítésű tejszínhabbal, amibe királyian telít be mogyoró, nápolyi, vaníliarúd és 70%-os belgacsokoládéból készült korong is, mandulával és mogyoróval. És ez itt a jéghegy csúcsa. Vagyis a kehelyé. De azt már leírtuk, hogy mi rejlik alul. Csak kellő szinonimát nem találtunk rá. De közben meglett az is: mennyország.

Szatmári szerelem


Ám hogy egy kis gyümölcsről is szó essen a sok cukor mellett – hiszen fő az egészség – kötelező megkóstolni a szatmári szilvás fagylaltot, ami mellé természetesen tökéletesen párosul a szatmári szilvás tortaszelet is, minden rétegével és a tetejét ropogóssá varázsoló mandulával. Személy szerint sose voltam oda a szilváért, a Szamosban viszont az ember könnyen rájön, hogy megéri tesztelni az ízlését – és bizony több évtized után ezzel a tortával és a mellette lévő finom gombóccal szerettem meg a lila gyümölcsöt.

Egy szó: eper


Ha pedig már gyümölcsök, júniusban nem mehetünk el az eper mellett, ami szintén megkóstolandó sütemény-fagylalt kombinációban. A Szamosban a hűtő olyan, mint az ételek VIP-részlege: csak a legszebbek és legtökéletesebb alapanyagok kapnak helyet, így az eprek közül is a legjobbakat használják fel, ha a házi készítésű fagylaltról, ha a tortakrémről, ha a tortát vagy a tányért díszítő eperdarabkáról van szó. A sok kicsi tökéletesség pedig most is egy nagy tökélyt alkot.

Trüffel csodás szomszédsággal


És ha már kis tökéletességek, ne feledkezzünk el a trüffelről sem. A csokoládés édesség mellé apró, vanília fagylalttal megspékelt gyümölcskoktél is jár, a művészi kompozíciót pedig fahéjjal leszórt házi tejszín teszi teljessé, na meg az olyan apróságok, hogy a nagy édesség armageddonunk végén megehetjük a kanalat is – ami ugyancsak 70%-os belga csokiból készült. Mellesleg ilyet mi is készíthetünk a Szamos csokoládéiskolájában.

Eszterházy-féle cukordetonáció


Egy szót még nem említettünk, ami egy Szamosról szóló cikkben hiányozhat: ez pedig a híres Eszterházy-torta, ami hála a nyárnak – és ezért mindenképpen meg kell köszönnünk a fizika törvényeinek, hogy lehetővé tették bolygónk keringését és az évszakok váltakozását – a műremek most megszületett fagylalt képében is, és persze gyönyörűen mutatnak együtt a tányéron, főleg hogy a kompozícióra kerül mogyoró és Szamos tallér is. No meg mellé egy nemes szelet torta.

Mikor a K&K = kávé és karamell


Bár mivel a felsorolást kávéval kezdtük, könnyen lehettünk olyan naivak, hogy a kávé többször nem kerül szóba, holott a Szamosban ezen a nyáron éppen egy új közönség kedvenc bontogatja a szárnyát. A krémes, könnyed kávés sütemény éppen annyira hozza a kávé kissé keserű ízét, hogy az élvezhető legyen, ehhez a jellegzetes ízhangulathoz pedig tökéletesen illeszkedik a karamellfagylalt, amit kényelmesen támaszt meg a karamellszelet – valljuk be, minden dobostorta mindenkori legjobb része – és apró de annál nagyobb örömöt jelentenek a kávébab alakú csokoládék is.

A legédesebb út


De evezzünk kicsit más ízekre egy kisebb ladik méretű desszerttel, amit a Szamosban szerényen Somlóinak hívnak. Abszolút szerényen. A fagylaltba megálmodott somlóiban fekete tengerként idéződik meg a csokoládé, amiben nemes hajóként úsznak a mogyoró- és manduladarabokkal borított vanília és karamell fagylaltok és a felhőkönnyedségű házi tejszínbombák. Az biztos, hogy ebbe a csodatengerbe sem lenne nehéz megfulladni.



Bár már csak a sorokat elolvasva reméljük, hogy mindenki úszik az édesség mámorában, a legszédítőbb tény az, hogy mindez csak egy apró ízelítő volt abból a jeges varázsból, amit a Szamos Gourmet Ház a nyárra kínál. Ez még csak csak a kínálat egy része. További kompozíciók is várnak minket, de még a gyerekeket is külön kehely várja, az ő ízlésüknek megfelelően

Már csak egy-egy sétakehely vagy egy-két gombóc is élmény lehet az utcán sétálva, de még nagyobb élmények várnak minket, ha beülünk a cukrászda díszes és hűvös falai közé és kényeztetjük magunkkal a meleg kiszolgálással és jeges gasztronómiai csodákkal.

A Szamosban megismert odaadás, a vendég mindenek feletti tisztelete és a sok-sok évtizednyi tapasztalat és bevált receptúra nem csak néhány pillanatnyi mámort fog jelenteni. Hanem széppé teszi az egész napot, hetet, sőt… legyünk bátrak: az egész nyarat. Ilyen finomat ugyanis tényleg élmény enni.

További Szamos-cikkeink:

Szamos Gourmet Ház

Budapest, Váci utca 1, 1052

Telefon: +36 30 570 5973