A kisföldalatti titkai

Ismerd meg Budapest legrégebbi, leglegendásabb és legszebb metróvonalát!

A Kisföldalatti Budapest és egyben Európa első földalatti vasútja. A Millenniumra épített metróvonal a századforduló küszöbén hatalmas szenzációnak számított, a Monarchia pedig méltán lehetett büszke modern vívmányára.

Az új tömegközlekedési útvonal kiépítése mellett rengeteg érv szólt; a feszíni közlekedés egyszerűen túlzsúfolttá vált a gyorsan fejlődő fővárosban, így két lehetőség állt fent: vagy létrehoznak egy felszíni vasútvonalat a városlakók számára, vagy – e terv elutasítása esetén – kezdeményezik egy földalatti járat létesítését. A városvezetés végül utóbbi mellett döntött, így kezdődött meg az építés, melyre mindössze 21 hónap állt a rendelkezésre.

M1-13

A Siemens és Halske cég 1896 áprilisára elkészült az építkezéssel, így azt május 3-án Ferenc József átadhatta az utazóközönségnek. A vonal jócskán megelőzte a korát, olyannyira, hogy a biztosító berendezés például egészen 1973-ig eredeti állapotában üzemelt.

A ma 4,4 kilométer hosszú metróvonal jelenleg 11 megállót számlál. A jelenleg működő állomások sorban: Vörösmarty tér (egykor Gizella tér), Deák Ferenc tér, Bajcsy-Zsilinszky út (Váczi körút). Opera, Oktogon, Vörösmarty utca, Kodály körönd (régen Körönd), Bajza utca, Hősök tere (korábban Aréna út), Széchenyi fürdő (régen Artézi fürdő), Mexikói út.

A földalatti első jelentős felújítására 1924 és 1930 között került sor, ekkor cserélték ki első ízben teljes vonalon a síneket, valamint a szerelvényeken is történtek jelentős fokú műszaki javítások illetve modernizációs munkák.

M1-15

Ezt követően 1970-ben döntöttek az újabb munkálatokról: a vonal Mexikói út felé történő meghosszabbítása, illetve a Deák téri megálló arrébb helyezése 3 évet vett igénybe, mialatt természetesen újabb műszaki jellegű felújítások is lezajlottak. Ezen változásoknak láthatjuk jelét ma is, ha végigvesszük a megállók arculatát: a századfordulót idéző állomásokétól a fentebb említett két helyszín megjelenése némileg eltérő.

A legutolsó teljes körű felújításra 1995-ben került sor. Az ezredforduló után, 2002-ben a világörökség részévé nyilvánították a felszínen húzódó Andrássy úttal együtt. Képriportunk reményeink szerint eloszlat majd minden kételyt azt illetően, hogy miért is érdemelte ki a Kisföldalatti ezt a kiemelt helyet a világ látványosságai közt.


Ha még több képet szeretnél látni a földalattiról, kattints ide.

Fotók és szöveg: Faragó László