A Jolie-Pitt család uralja a vásznat!

Angelina nem tétovázik, és amint lehetőség nyílik rá, sztárt csinál gyermekeiből. Nem is csak egyikükből, hanem egyszerre három csemetéjéből!

Úgy tűnik, a mesék újratervezése a filmszakmában szűnni nem akaró trend – a Piroska és a farkas illetve a Hófehérke feldolgozása után most Csipkerózsikán a sor. A főgonosz boszorkányt pedig ki alakíthatná jobban Angelina Jolie-nál? Az Oscar díjas színésznő szépségét és tehetségét sem megkérdőjelezni, sem pedig firtatni nem érdemes, ami viszont lényegesebb információ a mozi fanatikusok számára: három Jolie-Pitt csemete is játszik majd a Malificent című filmben! Feltűnik anyja mellett a 8 éves Pax, a 7 éves Zahara, Csipkerózsika gyermekkori énjét pedig a 4 éves Vivienne alakítja majd! Na igen, ha valaki Hollywood legjobban fizetett színésznője, az könnyedén megengedheti magának, hogy pár perc erejéig gyermekei vonják magukra a reflektorfényt. A film 2014 márciusától lesz látható a mozikban, de addig ki tudja hány filmet forgatnak még le a 8-tagú család tagjainak főszereplésével!?