A hét sztárja: Harcsa Veronika

Tudtad, hogy Harcsa Veronika karrierje nem Magyarországon, hanem Japánban indult? A hazai jazz hercegnője a lehető legsikkesebben éli meg a siker minden oldalát – íme, pár érdekesség egyik kedvenc énekesnőnkről, aki december 21-én az A38-on ad koncertet Gyémánt Bálinttal és a saját quartetjével. 

  • 2005-2010 között Veronika az Erik Sumo Band énekesnője volt
  • Szülei közgazdásznak szánták, így kezdetben a Műszaki Egyetemen tanult, de végül mégis zenész lett belőle: 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán
  • 2005-ben saját zenekart alapított, melynek tagjaival ismert jazz sztenderdeket dolgoztak fel – az első album, amely a Speak Low címet viseli, 2007-ben jelent meg Japánban (!) és pillanatok allatt beverekedte magát a neves Tower Records eladási tabellájának toplistásai közé
  • 2007-ben a Fringe az év legjobb hangjának választotta
  • Veronika 2008-ban jelentette meg először saját szerzeményeit
  • 2010-ben megalakult a Bin-Jip zenekar, ami 2011-ben elnyerte a FonogramAz év hazai alternatív albuma” díjat
  • 2012-ben jelent meg magyar költők verseit megzenésítő albuma, Lámpafény címmel
  • Harcsa Veronika évek óta vegetáriánus
  • 2012-ben felvették a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumba, így idén ősszel az énekesnő Belgiumba költözött – jelenleg is onnan építi karrierjét, de gyakran utazik haza



Harcsa Veronikát legközelebb december 21-én kaphatod el az A38-on, Gyémánt Bálinttal és a Harcsa Veronika Quartettel!



 

 

Tetszett a cik? Akkor csekkold az alábbiakat is!
Télapó korszak vs. kanapés filmek
A legszokatlanabb téli ruhadarabok 
Palvin Barbi színészi babérokra tör!