A „ház bora” új értelmezésben – Egyedülálló borválogatás a Palackban és Nullhetvenötben

A Budáról már jól ismert Palack borbár tulajdonosai 2015 nyarán Pesten, a Bazilika mellett is megnyitották éttermüket 0,75 bistro néven. Nem titkolt céljuk volt, hogy a Palackban már megszokott házias ízeket, a közvetlen, borbarát hangulatot és szakmai színvonalat Pestre is átcsempésszék. A 7 tételes borválogatásukkal olyan kevéssé ismert, de annál pazarabb pincék borait gyűjtötték össze, melyek az ország legjobb borvidékeinek kincseit kínálják, megfizethető áron.

A két hely koncepciója szorosan kapcsolódik egymáshoz, hasonlóan érezhető a vendégszeretet, szinte azonos az italkínálat, és mindkét helyen tapintható a szakma szeretete. A nullhetvenöt napi menüvel és bistro jellegű melegkonyhával büszkélkedhet, míg a Palack borbárban külön galéria ad teret a borkóstolóknak, egyedi rendezvényeknek. A kilátás mindkét helyen páratlan.

Fotó: Nádas Zsófi

Hosszas előkészítés, egyeztetések és kellemes pincelátogatások után 2015 végére megvalósult a tulajdonosok régi álma. Saját címkés, 7 tételes borválogatás került a Palack és a nullhetvenöt polcaira. A Válogatás messze felülmúlja a „házbora” kategóriában általában kínált borokat. A Balaton felvidék, Etyek-Buda, Szekszárd és Somló borvidékekről származó tételek különlegessége, hogy ezek az évjáratok, ebben a formában kizárólag a Palackban és a nullhetvenötben kerülnek forgalomba.  Ez a válogatás azért is egyedülálló, mert bár egy-egy házbora kezdeményezés már korábban is napvilágot látott különböző helyek kínálatában, de semmilyen más vendéglátóhelyen nem találkozhattunk hasonló borválogatással. A tételek érdekessége továbbá, hogy a borok érési folyamatát a két hely kollégái szinte a szürettől a palackozásig nyomon követték.

Petrányi Gábor és Polák Dávid, öt éve ismeri egymást és 2012-óta dolgoznak együtt a Palack, 2015 júniusától már a nullhetvenöt sikerén is. lelkesedésük töretlen, amikor idejük engedi, szívesen járják az országot és ismerkednek meg személyesen a borászokkal, pincészetekkel. Az országjárások és személyes barátságok eredményét, az elkészült 7 tételes, limitált borsort szeretnék minél több vendégnek megmutatni, akár a Palackban, akár a nullhetvenötben.

Haraszthy – Sauvignon Blanc 2014

Az etyek-budai magyar-argentín házaspár által irányított pincészet egy igazán izgalmas és mondhatni rendhagyó tétellel került be a válogatás boraink közé. Ez a 2014-es évjáratú Sauvignon Blanc ugyanis reduktív módon acéltartályban erjedt ki, de 3 hónapig ezután finom seprőn tartották , melyet havonta felkavartak. Ezután pedig 5 hónapra barrique hordóba került. A 2014-es esős évnek és az etyeki meszes talajnak köszönhető élénk savak így kellemesen lesimultak, de mégis feszesek. Továbbá a zöldes, citrusos, vágott füves és herbás jegyek, olajos, édes fűszeres, jegyekkel egészülnek ki.

Fotó: Nádas Zsófi

Nádas – Chardonnay Barrique 2014

Nádas Szilárd szintén Etyeken ténykedik. Kis családi pincéjében folyton kísérletezik. Ez a Chardonnay Barrique három különböző sokadik töltésű barrique hordóban 6 hónapig érlelt tétel házasságából született. Szilárd saját címkével is kihozta az évjárat azonos nevű borát. Amitől exkluzívvá válik a bor, az a tény, hogy Gábor és Dávid végigkövette a hordókban lévő tételek fejlődését és a saját címkés bor házasítási arányát ők maguk határozták meg. Ezáltal a két hely válogatás bora afféle kétpetéjű ikertestvére Szilárd saját címkével forgalomba kerülő borának. Ez a tétel kicsit populárisabb, érezhetőbb a fehér húsú csonthéjasok túlsúlya a fa vajas, krémes ízhatása mellett.

Dénes Tibor – Furmint 2012

Somló mellett Ság-hegy, ahonnan érkezik nagyon komoly talajról ez a minerális furmint. Két teljesen különböző stílusú hordó házasításából: egyik pörkölt magvas kis hordó, a másik vaníliás krémes. Csak nálunk és a pincénél fellelhető.

Fotó: Nádas Zsófi

Aklan – Syrah 2013

Dr. Aklan György és fia András Lesencetomajon, a Balatonfelvidéken régóta kísérletezik kékszőlőkkel, köztük a Rhone-völgy őshonos fajtájával, a Syrah-val. Nagy ászokhordós érlelés, a klíma, a talajadottságok és az évjárat kiegyensúlyozottsága teszik lehetővé, hogy egy nagyon kellemesen fűszeres, fekete bogyós gyümölcsös, igazán jóivású Syrah-t sikerült a két helyre beválasztani. Ez nem a fellengzős, nagy testű vörösbor, amit sokan várnak a szőlőfajtától, hanem egy mindennapok jó ivású kísérője.

Csóbor – Merlotta 2013

Csóbor Jenő az Etyek-Budai borvidék velencei körzetében, Agárdon rendelkezik pincével. Nagy szőlőterületéről, főleg folyóborként értékesíti az elkészült tételeket. Isteni szerencse, hogy amikor ott jártunk, az utolsók között megmutatta ezt az elfekvő tételt. Izgalmas, fűszeres, intenzív meggyes illata és fával kellemesen megtámogatott közepes teste meggyőzte a fiúkat, hogy kár lenne nem letölteni ezt a bort önállóan és megmutatni a nagyközönségnek.

Nádas – Pinot Noir 2014

Nádas Szilárd ennél a tételnél is kiélte kísérletező kedvét. Különböző fahordókban érlelte a nehéz év termését. A végső házasítás eredményeként egy fiatalos, piros bogyós gyümölcsös, halványan bőrös köszönthetünk. Mindössze egy kishordónyi, azaz 300 palack készült ebből a tételből.

Fotó: Nádas Zsófi

Pastor – Cabernet Sauvignon 2012

Juhász Tibor szekszárdi borászunk igazán kalandos életúttal rendelkezik. Sokat látott ember, aki minden kontinensen megfordult. Amikor hazatért szekszárdi családi pincéjében kamatoztatta tapasztalatait. Boraiban, ahogy ebben a Cabernet Sauvignon-ban is ötvözi az európai tradicionális értékeket és az újvilági modern szemléletet. Nem véletlen tehát, hogy csavarzárral van ellátva. Egy készre szerelt bor, mely szépen hozza a kékszőlők királyának a markáns feketebogyós és fűszeres jegyeit.

0,75 bistro 1051 Bp. Sas u. 11. (Bazilika mellett)

+36 70 370 7474

Facebook: itt