Munkácsy Mihály 1900 május elsején hunyt el, egy németországi elmegyógyintézetben. Temetését nyolc nappal később tartották Budapesten, ravatalára a Hősök terén került sor, az esemény nagyságát pedig csakis egy másik európai nemzet nagy hősének 15 évvel korábbi temetéséhez hasonlíthatjuk: Victor Hugo-énak. Az egybegyűlt tömeg azonban nem az elhunytat siratta, hanem a halhatatlant ünnepelte.
Munkácsy vakítóan fehér szarkofágja egy 15 méter magas katafalkon nyugodott, amit a Műcsarnok oszlopai előtt emeltek. A téren a kormány megannyi embere, püspökök és huszárok. A tavaszi szél mirha és füstölő illatát hordozta, az utcák dugig voltak tömve komoly arcú, komoly bajszú cilinderes férfiakkal, a város kávézóiban pedig cigányzenészek Munkácsy kedvenc nótáit játszották.
Lieb Mihály Leó néven született, 1844-ben Munkács városában. A későbbi festő fejedelemnek nehéz gyermekkora volt: szüleit korán elvesztette, sovány volt és betegeskedő alkat – ha fenomenális rajztehetségével nem tűnt volna ki, valószínűleg asztalost csináltak volna belőle nevelőszülei. Szerencsére egy arra tévedő festő beleegyezett, hogy az ifjú Mihály elkísérje őt Aradra mint útitárs, ahonnan aztán a fiatal művész Pestre, majd pedig Bécsbe került, ahol be is iratkozott a Bécsi Képzőművészeti Akadémiára. A következő években még jó néhányszor tartózkodási helyet váltott az ekkor már húszas éveit taposó festő-aspiráns, a betevőjét pedig rajzai eladásával biztosította.
Az áttörést életében az 1867-es párizsi Világkiállítás jelentette: az ott látott munkák jelentékeny hatással voltak stílusára, két évre rá pedig meg is festette első nagy vászonra készült képét, a Siralomházat. A festmény annyira jól sikerült, hogy 1870-ben Munkácsy el is vitte érte a párizsi Szalon arany medálját. Ezek után Munkácsy Párizsba költözött, elvette egy nemrégiben megözvegyült báró csinos feleségét, és csakhamar a párizsi társasági élet egyik központi figurája lett, akinek vacsorapartijain rendszeres vendégeknek számítottak neves művészek, nagykövetek, hercegek, de egyszer még a svéd király is megfordult házában!
Képei ezután mind szép összegekért keltek el: Munkácsy vevőkörébe tartozott az amerikai üzletember William Astor, a magyar származású újságíró és lapkiadó Pulitzer József, és Jay Gould rabló-báró, amerikai vasút-fejlesztő. 1881-ben fejezte be a Krisztus Pilátus előtt című festményét, bibliai trilógiájának első darabját, amiért a műértők azonnal a legnagyobb élő festőnek kiáltották ki, Rembrandt méltó örökösének. A trilógia amerikai roadshow-ján Munkácsyt az elnök a Fehér Házban fogadta, míg Budapesten több mint 80,000 ember fizette ki a belépő árát, hogy megcsodálhassa Munkácsy mesterművét.
Nemzeti kincs, az ország leghíresebb embere, mégis: a kortárs impresszionista mozgalom fényévekkel előbbre járt, mint Munkácsy, akinek realista zsánerképei meghaladottakká váltak. Ennek is köszönhető, hogy depressziója az 1890-es évekre komoly mentális betegséggé nőtte ki magát, egészségügyi állapotán pedig régóta lappangó szifilisze csak még tovább rontott. Azon a májusi estén, Munkácsy elmúltával nem csupán egy festő vált a történelem részévé, de az egész 19. század is.