A Dal 2015 – Második elődöntő

A Dal az idén Bécsben megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatója. A rangos nemzetközi versenyre minden ország egy versenyzőt nevezhet. A Dal elődöntőiben adásonként tíz-tíz fellépő csillogtathatja meg tehetségét élőben, az MTVA színpadán. A műsort a Funzine csapata élőben közvetíti a helyszínről ma este is! Tartsatok velünk, mindjárt kezdődik A Dal, és az est végére kiderül, hogy ki az a hat zenész, aki a zsűri és a közönség szerint is alkalmas lehet Magyarországot képviselni. 


22:25 – A hatodik – New Level Empire


A közönség szavazatainak köszönhetően hatodikként továbbjutott a New Level Empire! A sajtósok közül mindenki nagyon örül, minket is beleértve, sok-sok YES kiáltás harsant fel.

Harsányi Levente vezetésével az M2-n folytatódik a Dal+, mi viszont most búcsúzunk! A legközelebbi viszont látásra!

22:23 – A pogácsa helyzet elszomorító


A sajtószobában már mindenki lerabolta az asztalról a pogácsákat, de szerencsére finom duplacsokis sütikből még akad a tálcákon.

22:20 – A zsűri értékel


Marci – Pierrot kezdi a sort. Annak ellenére nevezi nagyon színesnek a mai döntőt, hogy kb. mindenkinek öt pontot adott. A Chances-t juttatná tovább. Rúzsa Magdi Dér Heninek adna még egy esélyt, más számításba se jöhet nála. Csiszár a kemény rakatós vonalat képviseli, úgyhogy nála a Leander Rising és a Chances az esélyes. Rákay „Top TV” Philip a New Level Empire-t juttatná tovább.

22:13 – Wellhello!


Vivi – Marci kívülről tudja a Rakpart című dalukat, most is azt énekli, ahelyett, hogy ide írna valamit.

Marci – Ezt a számot kellett volna jelölni!

22:06 – Az első továbbjutó: Éliás Gyula JR!


A közönség még továbbjuttathat egy produkciót, a maradékból a zsűri válogat: a Chances, a Szécsi lányok, a New Level Empire és a Leander Rising versenyeznek a nézők üdvéért!

Marci – Én a New Level Empire-nek szurkolok. Hajrá fiúk és Shizuka!

Vivi – Szabó Ádámnak és Dér Heninek drukkolok, de Éliás Gyuláék továbbjutásának is nagyon örültem.

22:03 – Kit juttat tovább a zsűri?


Nagyon feszült a hangulat mind a stúdióban, mind a VIP teremben. A kérdés: a Leander Risingot vagy Éliás Gyuláékat juttatják tovább?

21:58 – Szécsi Saci & Böbe: Our Time

Marci – Az ikerpár az élő adásra levedlette a cuki énekeslányok maskaráját és igazi Disney-színésznőből-lett-szexikon-énekesnőkké váltak. A semmitmondó (bár Philip szerint szellemes és bátor) dalszövegen a kilencvenes éveket idéző tapadós fehér farmernadrág nem sokat segít, Csiszár Jenő is fogta már a fejét.

Pierrot úgy fogalmaz, hogy kétségkívül naprakész volt a produkció, de nála is koreai diáklányok képe sejlett fel. Öt pontos Pierrot, hat pontos Magdi, hét pontos Csiszár Jenő és a már megszokott kilenc pont Philiptől. A nézők 7 ponttal járultak hozzá a 34 pontos végeredményhez.

Vivi – Sajnos nehezemre esik másra figyelni, mint hogy mennyire rosszul ejtik a lányok az angol szavakat. Nemzetközi színpadon ez a produkció így nem állná meg a helyét. Az az érzésem, mintha egy karaoke bárban énekelgetnének néhány koktél után, egyetértek Pierrot-val, amikor azt mondja, hogy az ikrek koreai iskoláslányokra emlékeztetik.


21: 52 – Oláh Gergő: A tükör előtt


Marci – Általában nők szoktak az ember önmagába vetett hitéről énekelni, most Oláh Gergőt ihletett meg a téma, és hihetetlenül jól állt neki. Picit a Sam Brown-féle Stop-ra hajaz a dal, ezt Rúzsa Magdi is megjegyezte, de ezzel semmi baj – ettől függetlenül jár a tíz pont. Pierrot 7 pontot adott, Csiszár Jenő 8-at, Philip meg 9-et. A nézők hét pontot adtak Gergőnek, így 41 ponttal jelenleg a második helyen áll – biztos továbbjutó.

Vivi – A Törj ki a csendből! már mindenkinek a fejében benne van, ez a szám mintha kevésbé lenne megragadó. Gergő nagyon szépen énekel élőben, és nekem is eszembe jutott a Stop című szám, amit Rúzsa Magdi is emlegetett. Szerintem Gergőből néhány év múlva (még) nagy(obb) énekes lehet.

21:41 – New Level Empire: Homelights

Marci – A New Level Empire lehet az idei mezőny Compact Discója: eléggé pörgős, fülbemászó és elektronikus ahhoz, hogy a határokon túl is bólogatásra és dobogásra késztesse a hallgatókat.

Philip szerint a NLE egy megjegyezhető, önálló világot teremtett munkásságukkal, melynek kikristályosodása ez a szám. Dicsérte Zola magabiztosságát, és annak ellenére, hogy a tavalyi daluk jobban tetszett, gratulált az előadáshoz. Philiptől nyolc pontot kapott a dal, Pierrotól négyet, Magdi és Csiszár Jenő hét pontot osztottak ki. A nézőktől a NLE 8 pontot kapott – 34 ponttal vonultak le a színpadról Newlék.

Vivi – DJ Newl (aka Nyuszika) elmondta: bár a zenekarban zenészként vannak jelen, polgári foglalkozásuk egészen más: Zola bemondó, Shizuka DJ, Peti zeneszerző, ő maga pedig szintén DJ – így mindannyiuknak nagyon izgalmas vállalkozást jelent a zenekarban játszani. A tavalyi prukciójukat 97%-ra értékelnék, de idén megpróbálnak 101%-ot kihozni magukból. Shizuka szoknyáját és kiegészítőit az anyukája, Fazekas Emőke tervezte, aki a jelek szerint egyáltalán nem bánja, hogy a lánya nem éppen egy nyakig zárt garbóban lép fel. Tavaly az egyik újság csak úgy hívta őket, hogy A Három Fiú meg a Melltartós Lány, az idén azonban ők lettek Az Énekes Fiú meg a Három Sapkás.

Én már a The Last One című slágerüket is imádtam, sokáig azt hittem, hogy egy iszonyatosan menő külföldi előadó áll mögötte, és meglepődtem, amikor kiderült, hogy egy magyar formáció. Nagyon vagány lenne Magyarország részéről, ha őket küldenénk ki a versenyre.


21:33 – Dér Heni: Ébresztő

Marci – Dér Heni ex-Sugarloaf fronténekesnő újabban szólóban ostromolja a toplistákat, Ébresztő címre hallgató dala addig jó, amíg az ember nem kezd el figyelni a szövegre. Egyébként a színpadkép lenyűgöző, a fekete-fehér leplek alatt Heni fekete-fehérre festett lábkörmei meg gumiruhába öltözött emberek bújnak meg.

Pierrot szerint rangon aluli volt a dal, főleg a semmilyen hangszerelés és a butuska dalszöveg nem nyerték el tetszését. Csiszár Jenő szerint is egy teljesen egyszerű, trendi popdalról van szó, viszont nagy potenciált lát Heniben – ezt az előérzetét azonban semmivel nem támasztja alá. 34 pont.

Vivi – Dér Heni úgy pózolt a fotósoknak, mint egy igazi hollywoodi sztár: szerintem őt már képtelenség zavarba hozni. A produkciója elképesztően jó volt, hogy tud valaki ilyen erőteljesen kiénekelni minden egyes hangot? Büszkén küldeném ki Bécsbe. A színpadi produkció is patent volt: a fekete-fehér koncepciót már a backstage-ben elárulta Heni pedikűrje. Heninek jól áll a szóló karrier, a Sugarloafnak pedig ezúton kívánunk szerencsét az immáron negyedik énekesnőjükhöz!


21:28 – Szabó Ádám biztos továbbjutó


Marci – De csak azért, mert drukkoltunk neki!

Vivi – Úgy néz ki nem csak nekem jön be harmonika nélkül.

21:23 – Pankastic!: Kicsi a világ, de nagy a világ

Marci – A django-pop a két világháború közötti zenék finom világát házasítja a kortárs poppal – Pálmai Panna így írta le nekünk a fellépés előtt zenéjüket. Francia swing alapok, egy óriási nagybőgő, léleksimogató énekhang.

Magdi szerint ez egy örök dal, nem tudta levenni szemét a csapatról, de egy kicsit úgy érezte, hogy nem koncerttermekbe, hanem konyhai főzőcskézéshez való inkább háttérül. Ennek ellenére járt a tíz pont, Csiszár Jenőtől a hetes, Philiptől a kilenc pont, Pierrot pedig hat ponttal jutalmazta a produkciót. A nézők 6 pontjával együtt 36 pontot kapott a Pantastic!

Vivi – A Pankastic! énekesnője a műsor kezdete előtt definiálta nekünk az egyedi zene stílusukat, amit django-popnak neveztek el: a django-pop francia swing alapokon nyugvó könnyed zene és dallam, egy kicsit poposabb formában. A zenekar tagjai nagyon különböző módon készültek az esti fellépésre: a bőgős egész nap megállás nélkül muzsikált, a zenekar más tagjai pedig csülkös bablevessel és lángossal nyugtatgatták idegeiket.

Valóban nagyon különleges a zenei stílusuk, szinte egzotikus, nekem tetszik.


21:11 – Éliás Gyula JR. feat. Fourtissimo: Run To You

Marci –  Nagyon laza, igazi lábdobogtatós dal a Run To You, Éliás Gyula hangja pedig egetrengető. A dal szövegét magánéleti dolgok inspirálták, egy szerelmi bolyongás történetét meséli el.

Rúzsa Magdi atombiztos énekesnek nevezte Éliást, de szerinte érdemes lenne egy kicsit belenyúlni a dal közepébe. Pierrot egy nagy svunggal érkező vonathoz hasonlította a számot, de egy kicsit egysíkúnak érezte: rádiós játszáshoz elég, üdvösséghez kevés. Hat pontot adott Pierrot, Rúzssa Magdi 8 pontra értékelte a produkciót, Csiszár szintén 8 pontot adott, míg Philip 6-ot. A nézőktől kapott 8 ponttal kiegészülve 36 pontot sikerült bezsebelniük Éliáséknak.

Vivi – Ez egy profi produkció. Az első, amit el tudnék képzelni az Eurovíziós Dalfesztiválon. Szerintem igenis fontos az, hogy egy tapasztalt, magabiztos énekes képviselje a magyar előadóművészetet. Persze nem éppen fiatalos nóta, talán A Nóta címre érdemesebb lenne, mint A Dal titulusra. A cuccaik egyébként nagyon tetszenek, fekete, fehér, piros… Egyben van a csapat.


21:05 – Ív: Fire


Marci – Ív még 2013-ban indította el szóló karrierjét ByeAlex, egy korábbi Dal nyertes felkérésére. Ez még nem lenne elég ahhoz, hogy az ember lánya megnyerje a Dalt, de szerencsére Ívnek elég jó hangja van ahhoz, hogy ne kelljen más farvizén beeveznie a révbe. A Fire kellőképpen fülbemászó és trendkövető dal, úgyhogy sok baj itt nem lehet.

Pierrot szerint kiváló volt a produkció, izgalmasnak nevezte Ív hangját és a hangszerelést is. Csiszár Jenő is egyetért velünk, „a trendeket tekintve ez egy rádiós dal”, jó ómennek nevezte a Rolling In The Deep-re emlékeztető alapot is.

Philipt hét pontot osztott ki, Pierrot és Rúzsa Magdi nyolc-nyolc pontot dobott a dalra, Csiszár Jenő 9-et, a nézők pedig hatot. Összesen 38 pontot szerzett tehát Ív.

Vivi – Ív nagyon csinos, tetszik ez a bohókás, kislányos stílus. Könnyen el tudom képzelni, hogy mindennap halljam a rádióban ezt a dalt, de rögtön el is veszne a többi slágerszám között. A zsűri most mintha egy kicsit visszafogottabb lenne. Ív produkciója nem volt elsöprő, de a szakmai bírák jóval többre értékelték, mint a nézők.

20:50 – Leander Rising: Lőjetek fel


Marci – A Leander Rising egy zúzós magyar nótával támadja be a dobhártyákat. A Lőjetek fel a metál zenék világában szokatlanul dallamosnak számít, egyúttal igazi energiabombáról van szó. Tatár Csilla kitörő örömmel fogadta őket, Rúzsa Magdi szerint nagyon egyben volt színpadilag és énekileg is. Philip fölhívta a figyelmet a mesteri énekre, néhány verssor hallatán azonban legszívesebben lelőtte volna magát.

Csiszár Jenőtől a srácok kaptak egy sovány hetest, Philiptől egy kerek nyolcast, Pierrot 5 ponttal értékelte a produkciót, míg Rúzsa Magdi egy kilencessel tette fel a pontot az i-re. A Leander Rising a közönségtől 7 pontot kapott, így tehát a végeredmény 36 pont.

Vivi – Ha figyelmen kívül hagyjuk a csini mellénykéket, akkor a srácok nyugodtan elmehetnének a Vikingek című sorozat castingjára… Szerintem ez a szám nagyon jó átmenet a populáris zene és a metál között, de nem hiszem, hogy az Eurovízióra való. Bár, a Lordi után, ki tudja…


20:42 – Szabó Ádám: Give Me Your Love

Marci – A harmonikásként ismerté vált Szabó Ádám egy angol nyelvű energikus balladával célozza meg a női szíveket. A Give Me Your Love-ban minden megvan ahhoz, hogy külföldön is nagyot robbanjon, Ádám pedig nem csak énekesnek és harmonikusnak, de előadónak is elsőrangú. Vele is leálltunk egy percet csevegni, amikor meg is nyugtatott minket: nem adta fel a harmonikát, a dalban is benne van, csak hát fellépni nem lett volna egyszerű egy 15 kilós tangóharmonikával a nyakában.

Philip büszke rá, szerinte ez az egyik legjobb ballada a műsorban, Pierrot is imádta: dicsérte a refrént, ám hiányolja a hook-ot a végéről. Rúzsa Magdi 10 pontot adott, Csiszár Jenő 9-et, míg Philip 10-et, Pierrot pedig 9-et. A közönségtől Ádám 8 pontot zsebelt be, így 46 ponttal távozott – biztos továbbjutó.

Vivi – Szabó Ádám megjelenése és hangja is Michael Bubléra emlékeztet: azt hiszem, ez nem rossz jel! Úgy látom, nagyon izgul, úgy izzad, mintha egy fekete műbőr dzseki lenne rajta, ezer reflektor égetné a tarkóját és egy ország szeme szegeződne rá. Ja, hogy tényleg…


20:36 – Chances: The Night

Marci – Kosztyu Jánossal és Orbán Ferenccel sikerült pár szót váltani a műsor előtt. Megkérdeztük őket, hogy illeszkedik bele eddigi, metálosabb hangzásvilágukba A dalra készült számuk. Szerintük azzal, hogy egy poposabb, az Imagine Dragons és a Bastille nyomdokaiban lépkedő darabbal indulnak, nem adták el a lelküket az ördögnek, és a rajongóiktól is csak jó visszajelzések érkeztek.

Csiszár Jenővel teljes az egyetértés, remek kis pop-rock himnuszt hoztak össze a srácok, a színpadi jelenléten még egy kicsit viszont dolgozni kell.

A Kosztyu-Orbán duó 31 pontot szedett össze. Rúzsa Magdi feltette a nagy kérdést a srácoknak: lehet-e még úgy beletenni valamit ebbe a dalba, hogy ne vegyen el belőle?

Vivi – Gimis koromban teljes átéléssel dobáltam a hajamat az Unsent Letters koncertjén egy kis vidéki városban, most pedig A Dal színpadán látom újra a régi kedvenc zenekar egyik tagját… Váltottunk néhány szót a srácokkal a fellépés előtt, és teljes mértékben egyet értek azzal, amit mondtak: nem távolodtak el teljesen attól a zenei hangzástól, amit valamikor képviseltek, csak finomítottak rajta. Szerintem ez egy nagyon jól összerakott dal, és a fiúk ügyesek és magabiztosak a színpadon. A kórust azonban nem igazán értem.


20:30 – Kezdődik a műsor!

A műsorvezetők, Tatár Csilla és Harsányi Levente már a színpadon. Az idei zsűri (Rákay Philipp, Pierrot, Csiszár Jenő és Rúzsa Magdi) jóval kritikusabb, mint ahogy azt az előző évek során megszoktuk. Reméljük, hogy a versenyzők lelkileg is jól felkészültek, egy-egy hamis hang ugyanis kemény szavakat érhet.

Az előző adásban több, mint 40 ezer szavazat érkezett sms-ben illetve A dal mobil alkalmazáson keresztül – pontozzátok a fellépőket ti is, hiszen a közönség az ötödik zsűritag.


19:55 – Már mindenki a stúdióban

Mindjárt kezdődik a 2015-ös A Dal második elődöntője – a zenészek már a stúdióban, mi pedig a VIP teremben várjuk a kezdést. Több fellépővel is készítettünk interjút, hamarosan beavatunk titeket is a kulisszatitkokba: megtudhatjátok például DJ Newl és az orrspray kalandos történetének részleteit, vagy hogy mi a tuti fellépés előtti kaja a Pankastic! tagjai szerint.

Ma este fellépnek:


  • Dér Heni 
  • Oláh Gergő
  • Leander Rising
  • Pankastic!
  • Szécsi Saci és Böbe
  • Szabó Ádám
  • Éliás Gyula JR feat. Fourtissimo
  • New Level Empire
  • Ív
  • Chances

19:00 – Megérkeztünk