Miben rejlik egy rendezvénysorozat sikeressége? Kik az ötletgazdák? A Bánkitó arcai c. interjúsorozatunkban megismerhetitek az utóbbi években egyre népszerűbbé vált esemény mögött dolgozó csapat lelkes tagjait.
Egy kissé szeles júniusi napon ültünk le beszélgetni Schönberger Ádámmal, a Bánkitó Fesztivál igazgatójával a VIII. kerület szívében megbújó Aurora közösségi ház udvarán. Az éppen épülő-szépülő kerthelyiségben egy hűsítő limonádé mellett kaptunk ízelítőt egy fesztiváligazgató mindennapjaiból, elképzelőseiből. Egy hosszú hét után üdítő gondolatokkal töltjük fel szellemi-lelki tartalékainkat, Ádám nyíltsága és elhivatottsága lehengerlő.
Kérlek, mesélj egy kicsit a kezdetekről! Honnan indultatok?
A fesztivál mögött egy civil szervezet áll, a Marom Klub Egyesület. Valójában maga a kezdeményezés már a fesztivál előtt megszületett, hiszen a Bánkitó előtt három-négy évig szerveztünk programokat, akkor még a Művészetek Völgyében. A negyedik évben kirajzolódott, hogy jó lenne csinálni egy külön fesztivált, a már meglévő alapelvekre építve. Egy lazább, kisebb rendezvényt szerettünk volna, ahol a szórakozás mellett minőségi programok várják a hasonló érdeklődéssel és szociális érzékenységgel bíró embereket. Legelőször a városban élő szubkultúrákat szerettük volna megszólítani és bemutatni az általuk képviselt kis világokat, illetve ezek egymásra hatását. Itt gondolok a biciklisekre, kutyásokra, különböző Budapesten élő etnikai kisebbségekre, de akár az LMBTQ közösségre is. Ennek a társadalmi reprezentációnak az igényével fogtunk neki a munkának, és ez a mai napig áthatja a fesztivál életét. Alapvetően nagyon színes csoportokról beszélünk, akik egymás mellett élnek, de sokszor mégis elmarad a kommunikáció, a kapcsolódási pont – mi erre a társadalmi diskurzusra szerettünk volna platformot biztosítani.
Hogyan találtatok megfelelő helyszínt az ötletek megvalósítására?
Amikor ugrásszerűen megnőtt az igény az általunk szervezett programokra és eldöntöttük, hogy külön fesztivált szeretnénk létrehozni, valójában a helyszín volt a legnagyobb kérdés. Mivel az alapok addigra már megvoltak, természetesen kialakult egy kép is arról, hogy milyen helyen képzeljük el az eseményt – aztán hamar kiderült, hogy ilyen gyakorlatilag nincs. (Nevet) Hatalmas szerencsével, egy barátunk hívta fel a figyelmünket a Bánki-tóra. Mindenképpen Budapest közelében akartunk volna maradni, ugyanakkor azt az igazi “kiszakadás” élményt is szerettük volna átadni, ami több annál, hogy leugrasz, mondjuk Dunakeszire a haverokkal. Bánknak ráadásul van egy háttér sztorija is, ami szintén illett a koncepciónkhoz: régen volt ott egy nagyon híres gyerektábor, ahol a liberális oktatás alapjait fektették le Magyarországon. Ez rengeteg ismert értelmiségi ember életére nagy hatással volt, sokan nyaraltak Bánkon gyermekkorukban. Szóval, ezáltal még inkább azt éreztük, hogy adja magát a helyszín.
Miként tudsz inspirálódni a mindennapokban? Azért ennek a fesztiválnak van egy elég komoly üzenete is – ezt hogyan tudod folyamatosan fókuszban tartani?
Egyrészt az a tudat, hogy ezzel a fesztivállal visszaadhatunk valamit a társadalomnak, különösen a korábban említett, nem feltétlenül privilegizált csoportoknak – ez már önmagában is elég nagy motivációt jelent. Másrészt, maga a szervezési folyamat is nagyon inspiráló. Amikor elmegyünk, egy kiállításra mondjuk, hogy találkozzunk egy művésszel, aki ott lesz a fesztiválon, látjuk az alkotásait, az elég jó érzés. Szintén hatalmas plusz, hogy a Bánkitó nem csak a közönségnek, hanem a résztvevő civil szervezeteknek is kikapcsolódási lehetőséget jelent. Ezek az emberek hajléktalanokon, fogyatékkal élőkön, menekülteken vagy épp betegeken segítenek nap, mint nap, ez pedig egy olyan fórum, közeg, ahol ők is megtalálhatják a helyüket, hasonló érdeklődésű emberek között lehetnek és azok után, hogy mondjuk a hétköznapokban nagyon komoly problémákkal, vagy akár szörnyű sorsokkal találkoznak, számukra is egy ünnep lehet ez a néhány nap.
