Már csak néhány hét és elstartol a Bánkitó Fesztivál! A nem mindennapi eseményt bemutató interjúsorozatunk újabb epizódjában Schnábel Zitával, a színházi programok kurátorával beszélgettünk előkészületekről, csapatmunkáról és a művészet sokoldalúságáról.
Mesélj kicsit magadról, kérlek! Hogyan lesz valaki egy fesztivál színházi eseményeinek felelőse?
Én alapvetően színházzal foglalkozom, alkotói oldalról. Idén vagyok először szervezői szerepben. Most diplomázom a MOME Média Design szakán, mester képzésen, de szakmai szempontból alakváltó vagyok: van, hogy dramaturgként dolgozom, van, hogy játszom, a legutóbbi darabban látványtervezőként vettem részt. Kicsit talán kaotikusnak tűnik, de én élvezem, hogy ilyen sokfelől lehet kapcsolódni a színházhoz. Évek óta járok a fesztiválra, mindig közel állt hozzám. A szervezők kértek fel engem, hogy idén kurátorként vegyek részt az eseményen. Ez egy nagyon érdekes érzés, egyszerre kihívás és inspiráció is. Nagyon felvillanyozó az egész szervezési folyamat. Most, hogy már tényleg csak pár hét van a fesztiválig, nyilván egyre nő az izgalom, de nagyon jól tudtunk együtt dolgozni szervező csapatként is. Az önkéntesek nagyon lelkesek, elhivatottak, a színházi részlegen tízen fognak segíteni az előadások lebonyolításában. Ők is nagyon várják már a fesztivált, akárcsak mi!
Milyen előadásokkal várjátok idén a fesztiválozókat?
Idén először lesz egy fő színházi helyszín, amit Kisrét névre kereszteltünk. Ez gyakorlatilag egy hatalmas cirkuszi sátor. Nem csak itt lesznek előadások, de ez egy központi tér lesz. Olyan csapatokat és darabokat válogattam össze a határ tematika köré építve, akik rendkívül izgalmas élményt nyújtanak majd a közönségnek. Ez a téma valójában szinte kimeríthetetlen, hiszen nem csupán a menekültkérdéssel foglalkozik a fesztivál, hanem rengeteg egyéb társadalmi, de akár színházon belüli határral is – legyen szó néző és közönség kapcsolatáról, vagy épp műfaji kérdésekről.
Mi inspirált leginkább a hosszú hónapokig tartó szervezési folyamat során?
Az egyik fő motivációs forrásom mindenképp az volt, hogy maga a téma is millióféleképpen értelmezhető. Bizonyos előadásoknál egyébként nem csak a téma, hanem a műfaji megközelítés is rendkívül érdekes. Sokszor az interakció igencsak bombázza a néző és előadó közti határvonalakat is. A Táp Színház egyperces előadásaiban konkrétan egy perc erejéig a néző válik főszereplővé. A Tünet Együttes a virtuális valóság és valóság határával foglalkozik, egy egészen különleges, nem színházi térben, hanem civil helyszíneken. A Mentőcsónak előadásai több oldalról is kapcsolódnak a határokhoz: az egyikben például egy interaktív társasjáték során a nézők is belekóstolhatnak egy menekülő faluközösség problémáiba, míg a másikban többek között a kivándorlás kérdésével foglalkoznak. De látható lesz még a szociális cirkusz műfaját bemutató programunk, ami a cirkuszművészet és a szociális munka határán van, és egy megrázó, de fontos előadás, ami a nőket érő, mindennapokban megbúvó erőszakkal foglalkozik, és annak a határával, hogy miként kezeljük magánügyként vagy közügyként ezeket az eseteket. Másrészt, nagyon fontos feladatként élem meg, hogy adott esetben akár több ezer embernek is megmutathatok olyan előadásokat, amik számomra nagyon fontos üzeneteket közölnek. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejteni, hogy a Bánkitó nem egy “értelmiségi” fesztivál, itt nem arról van szó, hogy az elefántcsonttoronyból prédikálunk a társadalomról. Igyekszünk aktuális kérdéseket feltenni, megvitatni, egy olyan párbeszédben, melynek mindenki egyenrangú résztvevője.
Két hét múlva tehát irány Bánk, addig is böngésszétek velünk a legcompósabb fesztivál programjait!
