9 dolog, amit Leonardo DiCaprio dokumentumfilmjéből tanultunk

Leonardo DiCaprio azon túl, hogy napjaink egyik legtehetségesebb színésze, elhivatott környezetvédő is, de nem abból a fajtából, aki csak az arcát és nevét adja egy-egy projekthez. Ő maga hoz létre kezdeményezéseket, melyeket időt, energiát és pénzt nem sajnálva visz véghez. Legutóbb a Before the Flood, magyarul az Özönvíz előtt című dokumentumfilmet forgatta le a National Geographic-kal karöltve.

A színész a szintén Oscar-díjjal jutalmazott dokumentumfilmessel, Fisher Stevensszel készítette el a 95 perces alkotást, amely amellett, hogy a globális felmelegedés katasztrofális következményeit mutatja be, arra is válaszokat keres, hogy miként lehet megmenteni az eltűnés szélére került fajokat, ökoszisztémákat.

A kérdés adott: milyen veszélyei vannak a globális felmelegedésnek, és miként lehetne megállítani, vagy legalább mérsékelni a klímaváltozást? Leonardo DiCaprio interjúalanyai között olyan neves embereket találunk, mint Barack Obama, Bill Clinton, Ban Ki-moon és Ferenc pápa – valamint olyan lelkes és elkötelezett közösségvezetők és aktivisták, akik a Föld megmentéséért dolgoznak, helyi és globális szinten.

A Global Citizen összegyűjtötte, hogy mi az a 9 dolog, amit DiCaprio dokumentumfilmjéből tanultunk:


  1. Grönland és Antarktisz jó úton halad a teljes olvadás felé.
  2. A mostaninál 4 millió évvel ezelőtt volt utoljára melegebb a Föld, 4 °C-kal.
  3. A korallzátonyok 50%-a pusztult el az utóbbi 30 évben.
  4. 700 millió indián főz biomasszával, pontosabban tehéntrágyával.
  5. A tehenek környezetkárosító gázokat bocsátanak ki.
  6. Kína szennyezi a világot a legjobban, ugyanakkor ők fektetnek a legtöbbet a fenntartható energiákba.
  7. Elon Musknak, a Tesla atyjának van terve a fenntartható energiák előállítására, de ehhez a nagy gyárak összefogására lenne szükség.
  8. A tudományos bizonyítékok ellenére, sokan még mindig tagadják az éghajlatváltozás tényét és annak következményeit.
  9. Te is segíthetsz a változásban: egyél kevesebb vörös húst, ne vásárolj pálmaolajból készült termékeket, amelyek előállításához erdőirtások szükségesek, és szavazz olyan vezetőkre, akik támogatják az éghajlatváltozás elleni fellépést.

Tudj meg még több érdekességet és megdöbbentő tényt, nézd meg most az Özönvíz előttöt, és változtass te is!