7×8 – Nemzetközi kurátorok, művészetre fel!

Egyesítette erejét a bécsi BLOCKFrei és a budapesti cARTc egy kurátori rezidens program keretein belül. A cél egy nemzetközi kooperáció.



A kurátori kollektíva, azaz a 7×8 hét rezidens 8 hetes programját jelzi, amit a résztvevők Bécsben és Budapesten töltöttek. Persze nem csak eme két város miatt nevezhetjük nemzetközinek a projektet – a kurátorok ugyanis a világ legkülönbözőbb tájairól érkeztek, mint New York, Róma, Toronto, Szingapúr és Vancouver.

A csapat a hétvégi Art Market Budapestre alkalmából tesz jelentést Magyarországon – melyről mi is írtunk – hiszen most itt van Közép-Európa művészetének színe-java. A rezidens csapattal a standjuknál találkozhatnak az érdeklődők, itt prezentálják a Curatiorial Conversation című beszélgetésüket, ezen felül pedig blogot is vezetnek élményeikről.

A cARTc nemzetközi kurátor csapat egyik résztvevője Roland Ramos, aki 2007-ben, New Jerseyben nyitotta meg első művészeti galériáját, sok pályakezdőt hozzásegítve a kiugráshoz, majd a központ kertjét szoborparkká alakította, óriási hírnévre téve szert. A rezidens programon belül a Mozsár Kávézóban valósított meg egy kiállítást, támogatva a Magyar Képzőművészeti Egyetem fiatal növendékeit.

Az Art9 Galériában egyestés pop up kiállítással rázza fel a budapesti életet, feltéve a kérdés: Láttál-e már valaha szellemet? A kiállítást november 28-án tekinthetjük meg 17:00 és 22:00 között.

 

Láttál-e már valaha szellemet?

November 28. 17:00 – 22:00

Art9 Galéria

1092 Budapest, Ráday utca 47. 

Tel.: +36 1 216 7495

Mobil: +36 20 581 2879